Lépéselőnyben a Steelworkers

spigott - 2017. január 5. 7:55

Rangadót nyert a Steelworkers, mely mindössze egy lépésre került attól, hogy bejusson a városi futsal bajnokság fináléjába.

Két összecsapást rendeztek meg szerdán este a városi futsal bajnokság hatodik, utolsó előtti fordulójában. A nap első mérkőzésén az A-csoport utolsó két helyezettje, a Széchenyi Pékség és a Papa SE mérte össze erejét, ám a kiélezett csata ezúttal elmaradt, mert a Széchenyi már az első félidőben 5-0-ra vezetett, s a második felvonásban további nyolc góllal szomorította ellenfelét úgy, hogy közben egyet sem kapott, így végül 13-0-s sikert aratva jött fel a tabella ötödik helyére.

Kép: DO-archív

A B-csoportban viszont komoly rangadóra került sor, mert a listavezető DFDSE a harmadik helyezett Steelworkers gárdájával nézett farkasszemet. A dunaújvárosi futsal utánpótlás számára azonban nagy falatnak bizonyultak az "acélmunkások", akik az első huszonöt perc végén 5-2-es előnyre tettek szert, s bár a második felvonást a DFDSE nyerte, ez már kevés volt a fordításhoz, mert a Steelworkers 7-5-ös sikert aratott, amivel átvette a vezetést az tabellán, s nagy lépést tett a döntőbe jutás felé, igaz ehhez a Rutin Mix-nek és a Kulcsi SE-nek is lesz még egy-két szava.

Eredmények

A-csoport
Papa SE – Széchenyi Pékség 0-13 (0-5)

B-csoport
DFDSE – Steelworkers 5-7 (2-5)

A bajnokság állása

A-csoport: 1. Mé-Szi Frucht 16 pont, 2. Black and White 13 pont, 3. Echtefrontin 9 pont, 4. Kemi-Ker Mirage 7 pont, 5. Széchenyi Pékség 7 pont, 6. Siker Ablak 6 pont, 7. Kan-Ászok 5 pont, 8. Papa SE 3 pont.

B-csoport: 1. Steelworkers 12 pont, 2. DFDSE 10 pont, 3. Rutin Mix 10 pont, 4. Kulcsi SE 9 pont, 5. Dunabiztos Micro 9 pont, 6. River Plate 7 pont, 7. Asztalos Gumiszervíz 5 pont, 8. Zéró Tolerancia 1 pont.

A rovat további hírei: Sport

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

Legjobbjait köszöntötte a DLSZ

2025. júl. 14.

Közel ötven díjat adtak át a Dunaújvárosi Labdarúgó Szövetség hagyományos szezonzáró ünnepségén, melyen városunk vezetése is képviseltette magát.

Dunaújvárosi éremeső a Vidékbajnokságon

Dunaújvárosi éremeső a Vidékbajnokságon

2025. júl. 14.

Huszonegy dobogós helyezéssel, az éremtábla hatodik helyén zárták a Fadd-Domboriban megrendezett Vidékbajnokság küzdelmeit a DKSE tehetséges kajak-kenusai.

Középdöntős juniorok

Középdöntős juniorok

2025. júl. 13.

Nagy küzdelemben verte meg a lengyeleket, s ezzel bejutott az Európa-bajnokság legjobb tizenkét csapata közé a magyar junior női kézilabda válogatott.

Lőgyakorlat Japán ellen

Lőgyakorlat Japán ellen

2025. júl. 13.

Harminchárom gólt szerezve aratott kiütéses győzelmet a japánok ellen a magyar női vízilabda válogatott a szingapúri világbajnokság második csoportmérkőzésén.

Harmadosztályú ellenfél a kupában

Harmadosztályú ellenfél a kupában

2025. júl. 12.

Az NB III-as Bonyhád VLC lesz a Dunaújváros FC labdarúgó csapatának ellenfele a Magyar Kupa első fordulójában.

Fontos győzelemmel kezdtek a magyarok

Fontos győzelemmel kezdtek a magyarok

2025. júl. 11.

Fordulatos csatában aratott egygólos, 10-9-es győzelmet a görögök elleni világbajnoki csoportmeccsen a két DFVE-játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott.

DSTV: tábor a vízben

DSTV: tábor a vízben

2025. júl. 11.

Mint arra már korábban is utaltunk, nyáron településünk megannyi szakosztálya és sportközössége táboroztatja a gyerekeket. A Fabó Éva Sportuszodában is zajlik az élet – a DKSE úszó szakosztálya is várja a versenyző, úszó, és az úszással még csak ismerkedő gyerekeket. Hangkép.