Új ügyvezető a rácalmási Hankook élén
A Hankook Tire prémium abroncsgyártó kinevezte új ügyvezető igazgatóját egyetlen európai gyárának élére. Hwang Seong Hak korábban Kínában, a Jiaxing városban található Hankook gyárat vezette, szintén ügyvezetői pozícióban.
Az új ügyvezető 1987-ben csatlakozott a Hankookhoz, így az elmúlt 30 évet a cég kötelékében töltötte. Pályafutását mérnökként kezdte a személyabroncs technikai osztályon. Az évek során megfordult a kutatás- fejlesztési osztályon, majd az első szerelésű (OE) abroncsok fejlesztésein is dolgozott. 2005-ben került a kínai gyárba, és 2009-ben már ügyvezető igazgatóhelyettessé lépett elő, négy évvel később, 2013-ban pedig kinevezték a Sanghajtól 50 km-re található gyár ügyvezető igazgatójává. Széleskörű tapasztalatainak köszönhetően ideális jelöltnek bizonyult, hogy Lee Sang IL nyugdíjba vonulása után január elsejétől átvegye a magyar gyár vezetését.
„Nagyon örülök, hogy a rácalmási gyár igazgatójaként folytathatom munkásságomat. Európa egyetlen Hankook gyárának vezetőjeként elsődleges szempontom lesz a prémium minőség fenntartása, munkámmal azon leszek, hogy megfeleljek a magas elvárásoknak, célom, hogy méltó utódja legyek elődömnek. Nagy örömömre szolgál, hogy lehetőségem nyílik az európai autóipar élbolyában dolgozni.” – nyilatkozta az ügyvezető. Hwang Seong Hak a szöuli Hanjang Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, házas és két felnőtt lánya van.
A rovat további hírei: Közélet
A Szonáta Zeneművészeti Alapítvány volt, a Viadana Kamarakórus lesz a támogatott
2025. nov. 23.
Újabb negyedév végéhez ért a Széchenyi Pékség és az önkormányzat közös kezdeményezése, a Dunaújváros Kenyere akció: összesen 8019 darab város kenyere fogyott, amelyeknek árából 50 forint került egy jótékonysági alapba – ez 400 950 forint támogatást jelent a Szonáta Zeneművészeti Alapítványnak.
Közéleti témák a pszichológus szemüvegén át – a Dunaújvárosi Estek sorozatában
2025. nov. 21.
A belső egyensúly megőrzésének lehetőségeit taglalta a Dunaújvárosi Estek vendégeként Szöllős Luca Léna pszichológus a Városháza "C" szárnyában csütörtökön délután. Izgalmas témák sora került terítékre!
Újabb zárt kutyafuttató épült a városban
2025. nov. 21.
A Technikum városrész lakói számára fontos fejlesztés valósult meg az 5. és a 6. választókerület találkozásánál a Bocskai István utca 6. mögötti zöldterületen. Erről számoltak be Szabó Zsolt és Mezei Zsolt alpolgármesterek, a Technikum városrész önkormányzati képviselői.
A kerítésnek hála biztonságos a játszótér
2025. nov. 21.
A város egészét tekintve apró, ám a városrész lakói számára kiemelten fontos fejlesztés történt Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő körzetében. A Hajnal utcában található játszótér az egyik legnépszerűbb közösségi pont – mostantól kerítés teszi még biztonságosabbá.
Jó hír a KIÉT ülésén: nyolcszáz intézményi dolgozó kap borítékot még karácsony előtt
2025. nov. 21.
A következő esztendő költségvetés-tervezésének fontos állomása a fenntartói és munkavállalói oldal, a Költségvetési Intézmények Érdekegyeztető Tanácsa (KIÉT) és az önkormányzat illetékesének egyeztetése arról, hogyan változnak a munkáltatói juttatások a következő esztendőben.
Pintér Tamás: több ezer dunaújvárosi nyugdíjas kap rezsitámogatást decemberben
2025. nov. 20.
Idén decemberben ismét rezsitámogatást kapnak a város nyugdíjasai – jelentette be Pintér Tamás polgármester. A támogatás célja, hogy enyhítse a távhő-, vagy vízdíjakból adódó terheket azok számára, akik a Magyar Államkincstártól kapnak nyugdíjszerű ellátást, és annak összege havonta nem haladja meg a 285 ezer forintot.
Aktuális és nehéz kérdés a hajléktalanság
2025. nov. 20.
Felsorolni is nehéz lenne minden szervezetet és intézményt, amelyek képviselőinek jelenlétére számított Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester a legutóbbi hajléktalan fórum alkalmával. Az ellátási lánc szereplői értékes gondolatokat fogalmaztak meg a téma apropóján.









