A félelmetes galeri

2017. február 12. (vasárnap) 8:20 - Várkonyi Balázs

Jaj, Istenem! – csak ennyit tudtam mondani; csak egy feljajdulásra futotta, amikor megláttam a fotót az interneten. A szép Szentirmay-lányok egyike tette föl. És a kép megszólaltatta bennem a gyermekkort.

Ahol éltünk, a Csányi-telep, egybegyűjtött sokféle embert. Az úriemberség „árfolyama” arrafelé egyébként rendkívül magas volt. Ez a minőség kötötte össze a sok nyelven beszélő, politikai elítélt klasszika-filológust és a derék munkásembert, a kovácsmesterség arisztokratáját. És e minőség egy másik szegmense kötötte egymáshoz a gyerektársadalom tagjait: a szolidaritás.

A bandaháborúkat persze, ahogy illik, menetrendszerűen megvívtuk. Naná, hogy a lányokat ebből kizártuk mi, vagánypalánták: a magát „félelmetes galerinak” nevező kis csapatunk mindegyik tagja bele volt zúgva valamelyikükbe. Készek lettünk volna őket megvédeni, akár az életünk árán is. Kár, hogy a lányok ezen csak nevettek; ők, akik ott mosolyognak a megfakult képen: Jójárt Évi, Magdi, Szentirmay Mari meg Évi, és a többiek, azok is, akik nem kerültek a fotómasina lencséje elé, mert épp nem voltak a Mikszáth utcai elvadult grundon. Na és a fiúk! A félelmetes galeri tagjai! Különösen az a guggoló, aki mintha imádkozna, de csalóka a kép, ő is mindenre elszánt harcosok egyike…

Édes Istenem! – jajdulok fel most is, mert szíven üt egy emlékkép. Visszagondolok arra, amikor az akkori idők, az ötvenes évek szomorú napjairól írtam. És egy régi társunk sírni kezdett, amikor ehhez a részhez jutott:

„Pista, menjünk!- ismételgette anyám, hiába, Pista csak állt a kisszoba ablakánál, és nézett a semmibe. A ház előtt, orral a Tüzép felé, ott terpeszkedett a Csepel autó, vagy két órája várva az indulást. Barátok állították oda. A meneküléshez. Tudták, ha Pista marad, ismét csak a meghurcoltatás jut ki neki. A sofőr, amikor már az orosz tankok moraját is hallani vélte, becsapta az autó ajtaját, elment. Így maradt Pista és családja Magyarországon.

Pista az apám volt. Anyám meg az anyám, mint ahogy az rendes családban illik. Mellesleg a miénk éppenséggel nem volt egy rendes család. Egy elszegényedett polgári família volt, internált és börtönt megjárt, politikai elítélt családfővel. Éltünk a dohos-romos Csányi-telepi szükséglakásban. De legalább éltünk.”

Igen, éltünk, gyerekként, barátok közt, boldogan. Megtapasztaltuk a jobb sorsúak együttérzését. A legértékesebbet, amit gyerekek gyerekeknek adhatnak.

A rovat további hírei: Napraszóló

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

Hogy lehet ingyen inni a kocsmában?

2018. május 21. (hétfő)

Na, hogy? Kezdjük a legrosszabbal: sehogy. Ma már, legalábbis. Pedig a daliás időkben mennyire másképp volt! Az ingyen iváshoz csak el kellett nyerni a pünkösdikirály-címet. Ez persze nem volt könnyű.

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

Amikor Ferenc József nem lett „pünkösdi király”

2018. május 21. (hétfő)

1867. március 30-a: az országgyűlés elfogadja a Habsburg-uralkodóházzal kötött úgynevezett kiegyezési törvényt. Ez az Osztrák Birodalom és a Magyar Királyság közötti politikai, jogi és gazdasági kapcsolatokat volt hivatva rendezni. Szentesítéséhez azonban szükség volt I. Ferenc József császár jóváhagyására.

Zúgó szélnek zendülése…

Zúgó szélnek zendülése…

2018. május 21. (hétfő)

Ígéret hava. A régiek szavával ez – május. A hónap, amely leggyakrabban magába foglalja a „vándorünnepet”, pünkösdöt, a megújulás ígéretét. Azt, amikor – a népdal mondja – „Piros pünkösd napján mindenek újulnak”. És rá is fér ez a „mindenekre”. Ránk is. Meg az időjárásra.

… és hol vannak a birtokaitok?

… és hol vannak a birtokaitok?

2018. május 13. (vasárnap)

Két hatvanasforma asszony közeledik az utcán. A nyitott ablakon át hallom: „És képzeld, semmije sincs, de könyve, az van, bőségesen. – Ne mondd! – De. És tudnád, hogy mennyi!” Gyermekkorom jut eszembe. Jószerével semmink se volt, de könyv igen. Tán nem „bőségesen”, de szellemi útravalóként éppen elegendő.

Láng, gyöngy, anya…

Láng, gyöngy, anya…

2018. május 06. (vasárnap)

Szabadkán vagyunk. A Kertváros csendes utcájának utolsó házába idegen tér be. Később ezt írja: „Mindenfelé szőlők és gyümölcsösök látszanak, melyek közül csak itt-ott meredeznek elő többnyire vakolatlan falaikkal az új házak. A csend és a nyugalom féltve őrzött szigete ez. … A gyermekkori emlékek gyűjteménye a ház egyszerű falai között ma is frissen megtalálható.

Emlékek tárházából…

Emlékek tárházából…

2018. május 01. (kedd)

Az 1952-es május elseje Újvárosban szinte előrehozott gyermeknap volt: akkor nyílt meg a Vidám Park. Azonnal népszerű lett.

Kettős kötésben

Kettős kötésben

2018. május 01. (kedd)

Munkásünnep, egyben néphagyományőrző nap: e kettősség adja május elseje patináját. A néphagyomány gazdagabb – de hát örök igazság: életélményeink meghatározzák emlékezetünket. Márpedig a felvonulások jelentik a történelmi közelmúlt újvárosi valóságát.