A titokzatos T. G.

2017. február 14. (kedd) 11:46 - Várkonyi Balázs

Úgy hívták: T. G. Így nevezte a megyei hírlap 1957. február 12-én megjelent egyik írása. De vajon ki rejtőzött a monogram mögött? Hogy hangzott a teljes neve? Csak találgattak az emberek.

Az újságcikk beszámolt arról, hogy ő, T. G., egy 18 éves fiatalember – korábban dunapentelei technikumi tanuló – a forradalom leverése után Nyugatra menekült. Aztán alig három hónap telt el, és máris visszaszökött Magyarországra. Hogy miért? Mert nem bírta a tömegszállást. Mert sokszor maradt éhkoppon. Mert… ja, igen, mert nekik, öntudatos magyar ifjaknak itthon kell tanulniuk, majd dolgozniuk, boldogulniuk. Kész, passz.

A hírlap nem cifrázza a dolgot: nem részletezi, hogy az öntudatra ébredésben mekkora szerepe volt az „elviselhetetlen” tömegszállásnak; netán az osztrák vöröskereszt gyatra – mások szerint tisztességes – élelmiszer-fejadagjának. Az olvasók jó része már akkor is kétségbe vonta, hogy valódi hús-vér ember lenne T. G. Úgy vélték, inkább a pártpropaganda terméke.
 

A helyi lap is írt a témában

A történészek később nagy bizonyossággal ez utóbbi mellett törtek lándzsát. Ahogy a pentelei Vörös Csillag Téeszben készült riport névtelen, csak szignók mögé rejtett megszólalóiról is úgy gondolták, ők se voltak „igazi” riportalanyok. De azt megtudhatta az olvasó a riportból, hogy milyen nagy kedvvel dolgoznak. Igaz – így az írás –, a tsz-tagság létszáma 1956. október 23-a után megcsappant, de a megmaradottak még nagyobb lendülettel munkálkodtak, s a szövetkezet töretlenül erősödött. Legalábbis a megyei lap szerint. Lehetséges, hogy a helybéliek közvetlen közelről nem egészen ezt tapasztalták?

A rovat további hírei: Napraszóló

Hamis Luca

Hamis Luca

2017. december 13. (szerda)

„Gonoszjáró” napra ébredtünk! A Siracusában született ókori vértanú, a szembetegek védőszentje, Lucia-Luca neve napján a rémek, boszorkányok kedvükre garázdálkodnak. Aki jót akar, kövesse a szigorú hagyományrendet! Rontás ellen kenjük be fokhagymával az ajtók, ablakok sarkait. Aki jószágot tart, a hajdani délszlávok – így az egykori pentelei szerbek – mintájára az istálló bejáratát is fokhagymával kenje, hogy az állatait megóvja.

A levéltitok becsülete

A levéltitok becsülete

2017. december 10. (vasárnap)

A véletlen sodort Z. úr mellé. Úgy alakult, hogy egy időt kényszerűen egy helyen kellett töltenünk. Közben többször is alkalom adódott, hogy beszélgessünk, s úgy-ahogy megismerjük egymást. Vagyis hát, megismerni… ez azért egy kicsit túlzás. De az ember röpke ismeretség nyomán is szerezhet valamiféle benyomást. Nekem ez viszonylag hamar sikerült.

Adventbe érve

Adventbe érve

2017. december 03. (vasárnap)

Nézd, ott ballag két ember, már nem vagyunk egyedül. Fotoriporter kolléganőm, Márta derült fel így az idegenek látványán. Hát persze, vasárnap reggel a kihalt, havas mellékúton, ahol sok-sok kilométeren át egy lélek se tűnik föl, szívderítő ez a „nem vagyunk egyedül” érzés. Riportra mentünk: adventnyitó mise, az első gyertyagyújtás a kis pusztai kápolnában. Mint kiderült, az átfagyott emberpár is oda tart. Hiába invitáltuk őket az autóba, köszönettel elhárították: „Megszoktuk mi így…”

Örömutazás

Örömutazás

2017. november 29. (szerda)

Cegléd, Budai út, megálló az 1896-os évszámot viselő 226. jelű őrháznál. Itt szállt vonatra kora reggel huszonkét kis óvodás és négy nevelő. Bevonatoztak a szépen gondozott, hangulatos-platánfás törzsállomásra, leszálltak. A gyerekek izgatottan lesték, mikor jön a Hírös Intercity. Az ő vonatuk.

A vendéglőskirály

A vendéglőskirály

2017. november 28. (kedd)

New York, 1939, Világkiállítás. Zsibongás a csarnokokban, hatalmas tömeg – és az egyik legforgalmasabb pont: egy vendéglő a magyar pavilonban. De nem is csupán „egy” volt ez a hatalmas nemzetközi seregszemle éttermei közül, hanem a legjobb: a Gundel. A híres újság, a New York Herald írta a nap mint nap zsúfolt vendégfogadóról, hogy többet tett Magyarország jó híréért, mint egy hajórakomány turisztikai prospektus.

... de hol van a nagyfater bringája?

... de hol van a nagyfater bringája?

2017. november 26. (vasárnap)

Hetvenes évek: Moszkvába utazik a Magyar Rádió küldöttsége. Sűrű program, „baráti” találkozó vadidegenekkel, veteránokkal, ifjúkommunistákkal, munkásmozgalmi kiállítás, komszomoltörténeti tárlat, a Vörös Hadsereg múzeuma. A delegátusok egyike, őszes hajú férfi már unta sokadszor megnézni szinte ugyanazt. Amikor a háborúban zsákmányolt német fegyvereket mutogatták, jelentkezett, kérdezett: Tessék mondani, a fater bringáját hol találom?

Cihika és az ideges elfajzás

Cihika és az ideges elfajzás

2017. november 19. (vasárnap)

Úgy hívták: Cihika Mihály. A Toldy Gimnázium diákjai már a furcsa név hallatán hangos röhögésben törtek ki, legalábbis az elején. A nevéről persze senki sem tehet, Mihály tanár se, hogy ezt örökölte szüleitől. A gyerekek később alaposan megtanulták, hogy nevetni semmi okuk, félni annál inkább.