Dunaújváros Hetilap

Csalók garázdálkodnak a NAV nevében

doszerk - 2017. február 21. 15:57

Hamis értesítéseket küldenek csalók a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nevében, abban a reményben, hogy bizalmas ügyféladatokat szerezhetnek meg - hívja fel a figyelmet az adóhatóság.

Az elektronikus értesítésekben azt közlik, hogy a címzettnek túlfizetése keletkezett. Ezután egy online elérhető oldalra irányítják át az ügyfelet, azt a látszatot keltve, hogy kitöltésével visszaigényelhetik - a valójában egyáltalán nem létező - többletet. Az oldal hasonlít a hatóság honlapjára, ami a megtévesztést szolgálja, ráadásul bankszámlákra, bankkártyákra vonatkozó bizalmas adatokat is kér.

A NAV hangsúlyozza: soha nem küld ilyen módon értesítést, és soha nem kér bankszámlára, vagy bankkártyára vonatkozó bizalmas adatot. Kizárólag ügyfélkapun, postai úton, illetve folyószámla-kivonaton értesíti az adózókat a túlfizetésekről.

Az adóhatóság azt kéri, aki ilyet tapasztal, haladéktalanul tegyen bejelentést a NAV bármelyik igazgatóságán, ügyfélszolgálatán, és semmiképpen se adja meg adatait a csalóknak, mert az ebből eredő kellemetlenségekért a NAV nem vállal felelősséget.

-MTI-
 

A rovat további hírei: Közélet

"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)

"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)

2025. aug. 05.

Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.

Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész

Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész

2025. aug. 04.

A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.

Nyugodjon békében, Mester!

Nyugodjon békében, Mester!

2025. aug. 04.

Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.

Gyászol a város, elhunyt Wünsch László

Gyászol a város, elhunyt Wünsch László

2025. aug. 03.

A gyászhírt percekkel ezelőtt Pintér Tamás polgármester osztotta meg – a több rangos elismeréssel, köztük a Dunaújváros díszpolgára címmel kitüntetett tánctanár, koreográfus és balettmester 94 évesen költözött az égi balett-terembe.

Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!

Kell a vér augusztusban is, várják az önkénteseket!

2025. aug. 03.

A remek tavaszi mutatók után a nyár csöndesebben alakult, de az augusztusi tervek ismét remek véradási alkalmak sorát ígérik. A lényeg: a vérigény változatlanul jelentős – nagyon várják az önkénteseket, lesz, ahol édes élménnyel, másutt sörrel és virslivel csalogatnak!

DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés

DSTV: tanszergyűjtést szervez az Útkeresés

2025. aug. 03.

A felhívást már olvashatták, most itt a DSTV összegzése az Útkeresés Segítő Szolgálat idei tanszergyűjtő akciójáról. Várják a felajánlásokat, cégek és magánszemélyek is segíthetnek – garantáltan jó helyre fut be a támogatás! Hangkép.

Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari

Street Kitchen: a legjobb olasz konyhák közé verekedte magát a Ristorante Azzari

2025. aug. 01.

A Street Kitchen Magyarország egyik legnépszerűbb gasztronómiai online magazinja és közösségi platformja. Csapatuk az országot járva keresi adott kategóriák legjobbjait – az egyiket Dunaújvárosban lelték meg.