Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 27. Ákos, Bátor
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Újvárosi győzelem a tavaszi nyitányon

Sport
DPASE
Mórahalom
labdarúgás
NB III
Dunaújváros

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. feb. 18., 19:18

Jól sikerült a Dunaújváros számára az első hazai mérkőzés, melyen akár nagyobb különbséggel is győzhettek volna Dobos Barna tanítványai. A meccsen bemutatkoztak a dunaújvárosi csapat új igazolásai is.

A hosszú téli szünet után végre eljött az első összecsapás, melyet a Dunaújváros a Mórahalom ellen vívott. Három poszton is erősített csapatunk a tavaszi rajt előtt, Pölöskei Péter, Farkas Viktor és Szepessy Róbert érkeztek hozzánk, akik az első hazain kezdőként be is mutatkoztak. A mieink célja egyértelműen az volt, hogy győzelemmel vágjanak neki a tavaszi idény küzdelmeinek.

Blatt közeli lövése okozta az első izgalmat a 8. perc végén, melyet Halász lábbal hárított, majd Kercsó harcolt ki szögletet. Ettől kezdve vettük át az irányítást, beszorítva a vendégeket saját kapujuk elé. Bár a passzok eléggé pontatlanok voltak, így is a mi akaratunk érvényesült. Dobos Áron tizennyolc méterről próbálta átlőni a mórahalmi védelmet, de labdája levágódott a védőkről. A 24. percben ugyancsak ő volt a főszereplő, hiszen a rosszul visszafutó Szűcs mellől labdát szerezett, majd egyedül tört kapura, és lapos lövéssel vette be Halász kapuját (1:0).

Szepessy lábában volt a második gól, aki Tóthtól kapott remek átadást, de a Mórahalom kapusa ismét lábbal mutatott be nagy védést. Az első félóra végén Pölöskei vágta ki a kapunk előteréből a labdát, versenyfutásra késztetve Dobost és Szűcsöt, mely ezúttal a védő győzelmével zárult. Négy perccel később szemre tetszetős kontrát vezetett a Dunaújváros: Tóth indult meg saját térfeléről, aki a két védő gyűrűjében álló Dobost játszotta meg jól. Fiatal csatárunk jó felé fordult, ám lövése elakadt egy odaérkező védő lábán.

Vaszócsik bravúrjára volt szükségünk ahhoz, hogy ne egyenlítsen a vendég együttes. A beívelt szögletrúgás veszélyesen tekeredett a jobb felső sarok irányába, melyet kapusunk szép mozdulattal hárított. A 44. percben Pócs állt közel az egyenlítéshez, szerencsénkre azonban nyolc méterről nem talált kaput. A fordulás után Dobos Áron indult meg nagy lendülettel, aki jól tört be az ötösön belülre, ám lapos lövését ismét lábbal hárította a vendégek kapusa. Szepessy húsz méterről próbálta meg bevenni a mórahalmi kaput, tekerése nem sokkal tévesztett célt. Bokányi felesleges szabálytalansága után jutottunk az 53. percben szabadrúgáshoz, melyet Dobos a sorfalba lőtt, majd közvetlenül ezután egy bal oldali beívelést követően Tóth feje fölött szállt el centikkel a labda.

Jó iramú szakasza volt ez a találkozónak, hiszen a vendégek is több támadást vezettek, melyekben szintén benne volt a gólveszély. Kiegyenlítettebb lett a meccs, és - bár leshelyzet után -, de Vaszócsik remek védésére is szükség volt, hogy ne zörrenjen meg a hálónk. A 65. percben jobboldali szabadrúgást követően a tétovázó védők között fejelhetett Tóth, de a felső léc mentette meg az újabb góltól a vendégeket. Ekkor ismét kézbe vettük az irányítást, melyet egy újabb Dobos helyzet jelentett. A 72. percben sikerült megszereznünk a második gólt. A középre ívelt magas labdára remekül érkezett Szepessy, aki erőteljes fejessel növelte előnyünket (2:0). Ezt követően sajnos nem figyeltünk eléggé hátul. Vaszócsik nem tudta kijuttatni a labdát a tizenhatosunkon kívülre, melyre Crkvenjakov csapott le, aki az üres kapuba lőtt (2:1). Ez nyílttá tette a találkozó hajráját, melyben több lehetőségünk volt, melyek közül Tóth helyzete volt a legnagyobb. A végén több alkalommal jutott el a kapunk előterébe a Mórahalom, ám sikerült megőriznünk előnyünket, így győzelemmel rajtoltunk a tavaszi szezonban.

Dunaújváros PASE – Mórahalom 2-1 (1-0)

Vezették: Farkas Mátyás, Baghy Csaba és Albert Gergő.

Dunaújváros PASE: Vaszócsik Viktor – Csendes Péter, Pölöskei Péter, Farkas Viktor, Ablonczy Gerjén, Csehi Tamás, Dobos Áron (Hamar István a 91. percben), Tóth Tibor (Király Bence a 73. percben), Szepesy Róbert, Blatt Pál (Tóth Ákos Károly a 87. percben), Kercsó Bence. Vezetőedző: Dobos Barna

Mórahalom: Halász Krisztián– Lászik Milán, Busa Bence, Pócs Tamás, Magyar György, Crkvenakov Dalibor, Podonyi Norbert, Várda Ákos (Zsoldos Ákos a 70. percben), Bokányi Richárd, Szűcs Szasa, Fodor Ádám. Vezetőedző: Vojnic-Zelic Sasa

A rovat további hírei: Sport

Nem bírtunk a görögökkel

Nem bírtunk a görögökkel

2021. már. 27.

Háromgólos vereséget szenvedett a három dunaújvárosi játékossal felálló magyar női vízilabda válogatott a görögöktől a két gárda fővárosi világliga-selejtezőjén.

A Fradi következik

A Fradi következik

2021. már. 26.

A Ferencváros elleni fővárosi összecsapással folytatja a bajnoki küzdelmeket a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata szombaton délután.

Élcsapat ellen játszik a DPASE

Élcsapat ellen játszik a DPASE

2021. már. 26.

A Ferencváros második számú csapata ellen lépnek pályára a DPASE labdarúgói a Dunaújvárosi Stadionban, szombaton délután három órától.

Végül biztosan nyert a felnőtt válogatott

Végül biztosan nyert a felnőtt válogatott

2021. már. 26.

A második és a negyedik negyed remek játékának is köszönhetően sima, 15-7-es győzelmet aratott a magyar női vízilabda válogatott az Universiade-csapat ellen. A két együttest összesen hat dunaújvárosi játékos erősítette, az Universiade-gárdát ráadásul Mihók Attila dirigálta.

Szép magyar eredmények parasportlövők a világkupáján

Szép magyar eredmények parasportlövők a világkupáján

2021. már. 25.

Az Egyesült Arab Emírségekbeli Al Ain városában ötödik alkalommal rendeztek parasportlövő világkupát. Hazánkat három parasportoló, Dávid Krisztina, Gurisatti Gyula és a 16 éves Rescsik Csaba képviselte, ahol a fiatal versenyző két számban is megdöntötte a junior világrekordot, Dávid Krisztina pedig bronzérmet szerzett.

Fradi-napok áprilisban

Fradi-napok áprilisban

2021. már. 25.

Egy héten belül kétszer is összeméri erejét a Ferencváros együttesével a Dunaferr DUE Dutrade FC futsal csapata a bajnokság alsóházában.

Hozta a kötelezőt a DKSE

Hozta a kötelezőt a DKSE

2021. már. 25.

Két sima és egy szorosabb játszmában aratott 3-0-s győzelmet a MÁV Előre elleni bajnokin a DKSE felnőtt röplabda csapata.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: értékelés az Acélbikáknál

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Ingyen megtekinthetők a DKKA hazai mérkőzései

  4. Foglalkoztatási kerekasztalt szerveztek

  5. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: értékelés az Acélbikáknál

DSTV: értékelés az Acélbikáknál

Embedded thumbnail for DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

DSTV: sokszínű programot ígér a népfőiskola

Embedded thumbnail for DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

DSTV: dupla siker a Pingpong Házban

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon (frissítve)

  2. Látta? Felismeri? Jelentkezzen mihamarabb! (FRISSÍTVE)

  3. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  4. Jótékonysági bál az emberek egészségéért (galériával!)

  5. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő