Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Kitettek magukért a végzős osztályok

Oktatás
szalagavató
Dunaferr iskola
Dunaújváros
Dunaújvárosi Szakképzési Centrum

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. feb. 04., 08:38

Tizenhárom végzős osztályának tartotta meg az ezúttal is rendkívül nívós szalagavató ünnepségét a Dunaferr Szakközépiskola. 

A Dunaújvárosi Sportcsarnok immár hatodik alkalommal biztosította a helyszínt az ünnepségnek. A végzős diákokat és a vendégeket Zemankó Zoltán, az iskola igazgatója köszöntötte. Jelen volt a ceremónián az intézmény előző vezetője, Csapó Gábor is (aki októbertől már a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója ). A fiatalok igazán kitettek magukért, és parádés műsorral szolgáltak a lelátókon ülő családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek. Természetesen nem hiányozhatott az alkalomhoz illő keringő, de volt néptáncos, fényekkel játszó táncos produkció is, és zseniális fellépést láthattunk a hegesztő ifjaktól, akik tökéletesen táncolták el a Hattyúk tavát az osztályfőnökükkel egyetemben.

A műsor után elérkezett az est fénypontja, amikor is felsorakoztak a végzősök és megkapták az érettséget szimbolizáló szalagot, amely elkíséri őket a hamarosan soron következő vizsgákig.

2. Galéria
Dunaferr iskola
Dunaújvárosi Szakképzési Centrum
szalagavató
Dunaújváros

facebook megosztás

A Dunaújvárosi Sportcsarnok immár hatodik alkalommal biztosította a helyszínt a Dunaferr iskola szalagavató ünnepségének. A végzős diákokat és a vendégeket Zemankó Zoltán, az iskola igazgatója köszöntötte. Jelen volt a ceremónián az intézmény előző vezetője, Csapó Gábor is (aki októbertől a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója lett). A fiatalok igazán kitettek magukért, és parádés műsorral szolgáltak a lelátókon ülő családtagoknak, barátoknak, ismerősöknek.

Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
Dunaferr szalagavató (2017) - fotó:
doszerk - 2017. feb. 04.

A rovat további hírei: Oktatás

Ingyenes felkészítő sorozatot szerveznek

Ingyenes felkészítő sorozatot szerveznek

2024. máj. 16.

P. Szabó János évtizedeken át tanított villamossági tárgyakat a Bánkiban, majd a Dunaferr iskola villamos tagozatán. Nyugállományba vonulását követően sem pihen – most például ingyenes felkészítő sorozatot szervez továbbtanulást tervező diákoknak.

Nárcisz már érettségire készül a Rostiban

Nárcisz már érettségire készül a Rostiban

2024. máj. 10.

A tizenegyedik évfolyamba jár, két tantárgyból vizsgázik a 17 éves fiatal. Nárcisz a várostól mintegy 200 kilométerre, a Somogy megyei Nagybajomban lakik, speciális tanterv szerint tanul. Súlyos izomsorvadásos betegség sújtja. Most utazik először a városba – hétfőn vizsgát tesz a Rostiban.

Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat

Móricz 70: folytatódik az ünnepi sorozat

2024. máj. 03.

Koltai Róbert színművész az iskola öregdiákjaiként tér vissza a Móriczba szombaton, majd kamarakiállítással folytatódik az intézmény 70 évét ünneplő jubileumi programsorozat.

DSTV: játék és fegyelem az oviban

DSTV: játék és fegyelem az oviban

2024. máj. 01.

Folytatódott a DSTV sorozata az óvodásokról – ezúttal a fegyelmezés kérdései kerültek terítékre Gyenes Évával, a Dunaújvárosi Óvoda igazgatójával. Még a szülők és az óvónők egymásra utaltságáról, együttműködéséről is szó esik. Hangkép.
 

Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János

Rangos életműdíjat érdemelt Lukács János

2024. ápr. 23.

A rajztanítás, vizuális nevelés terén elért eredményeiért a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete (MROE) elismerését, az Alma-díjat vehette át a napokban Lukács János, az Arany János Általános Iskola nyugalmazott oktatója. Szeretettel gratulálunk!

DSTV: harmónia a Waldorf iskolában

DSTV: harmónia a Waldorf iskolában

2024. ápr. 21.

Tartalmas előadássorozatnak adott otthont a Waldorf iskola a napokban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Harmóniában Minden Nap című rendezvényen többek között a család, az egészség kérdéseivel foglalkoztak. Hangkép.

DSTV: csodamesék az óvodásoktól

DSTV: csodamesék az óvodásoktól

2024. ápr. 20.

A témáról már olvashattak, most itt a DSTV összegzése: különleges seregszemle helyszíne volt a Csillagvirág Tagóvoda. Több mint két évtizedes hagyományt folytattak a költészet napjára időzítve – 10 tagóvoda résztvevői meséltek a városi találkozón, csodavilágot varázsolva!

  • További hírek

Friss hírek

  1. Híroldalak háttérrovatában: miért kulcsfontosságú a megbízható villamos kivitelezés?

  2. Kezdődik a harc a négy közé jutásért

  3. DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

  4. ICA-D: két nőművész közös bemutatkozása

  5. Továbbra is az élmezőnyben a PASE

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő