Közel 550 milliárdért versenghetnek a megyék
A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében a megyéknek szánt 547 milliárd forint értékű fejlesztési forrásról döntenek hamarosan - közölte Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára kedden az MTI-vel.
Elmondta: a döntés előkészítő bizottságok pénteken kezdik meg a bírálatot, és több mint 4590 pályázatról döntenek. A TOP-ban összesen 547 milliárd keretösszegű, 15 pályázati felhívásra 18 megye 716 milliárd forintnyi támogatási igényt nyújtott be.
Rákossy Balázs ismertette, hogy a döntés előkészítő bizottságok javaslatai alapján márciusban hirdetik ki a támogatói döntéseket, a nyertesekkel áprilisban kötnek szerződéseket. A nyertes pályázók, jellemzően települési önkormányzatok a szerződéskötést követően folyamatosan megkapják az előlegeket, ez alapján megkezdődik a projektek megvalósítása. A TOP elsősorban az önkormányzatok fejlesztéseihez biztosít forrásokat, kiemelt cél a helyi gazdaság megerősítése, a mikro-, kis- és középvállalkozások támogatása, a helyi foglalkoztatás bővítése, az újraiparosítás támogatása.
A tervezési folyamat decentralizált a 2014-20 fejlesztési időszakban, a 18 megye és 22 megyei jogú város a saját maguk által tervezett integrált területi programok (ITP) alapján juthatnak a mindenki számára előre meghatározott, allokált támogatási összeghez - mondta az államtitkár.
Kiemelte: a TOP hét évre rendelkezésre álló teljes keretösszege 1275 milliárd forint, amelyből több mint 1000 milliárd forintot, a keretösszeg 84 százalékát már meghirdette a kormány. Hozzátette: 2017 március végéig a teljes forráskeret elérhető lesz a megyék és a megyei jogú városok számára pályázatokon keresztül.
A megyei konstrukciók keretében eddig 670,9 milliárd forint, míg a megyei jogú városok esetében 354,7 milliárd forint vált elérhetővé az egyes felhívásokban rögzített támogatásra jogosultak számára. Mindezt kiegészítette a korábban meghirdetett CLLD (Community-Led Local Development - közösségvezérelt helyi fejlesztés) eszköz által biztosított 45,64 milliárd forint fejlesztési forrás - ismertette az államtitkár.
A TOP keretében összesen 51 felhívás jelent már meg, ebből 18 nyitott, 33 már lezárult. A megyék részére 24 felhívás jelent már meg, ebből 7 nyitott, 17 zárult le, a megyei jogú városok részére pedig 26 meghirdetett felhívás közül 10 nyitott még és 16 zárult le. Ezt kiegészíti a CLLD keretében kiírt, nyitott felhívás.
A megyei szereplők részére eddig 85,5 milliárd forint, a megyei jogú városok részére 188,5 milliárd forint támogatást fizetett ki az NGM. Március végéig a megyék számára további 12, míg a megyei jogú városok számára további 8 felhívás lesz elérhető - tájékoztatott az államtitkár.
-MTI-
A rovat további hírei: Közélet
Változik a Pentele híd lezárásának időpontja, a héten nem lesz akadály
2025. aug. 08.
A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása szerint a Pentele hídra tervezett karbantartási munkálatok időpontja megváltozott. Az eredetileg augusztus 8–10. közé tervezett munkavégzést elhalasztják, így ezen a hétvégén nem lesz teljes pályazár a hídon.
A sas leszállt, a mormota pedig mosolyog
2025. aug. 07.
Látványos ráncfelvarráson esett át a Váci Mihály utcában található trafóház Barta Endre önkormányzati képviselő körzetében. Nagy Gergő ismét festékszórót ragadott, és aranyos figurákkal ajándékozta meg a körzetben élőket.
Elkészültek a munkával, megújult a járda is
2025. aug. 07.
Folytatta a DVG Zrt. a városi távhővezetékek cseréjét, legutóbb Szántó Péter önkormányzati képviselő körzetében, a Dunasor 29-31. előtt készült el egy nagyobb szakasz. A vezetékek cseréje bontással járt, így az érintett utcában a járda is megújult.
Néma főhajtások a rendkívüli közgyűlésen
2025. aug. 07.
Rendkívüli közgyűlést hívott össze csütörtök délelőttre Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere. A rendkívüliség közbeszerzési eljárás eredményének megállapítása, új közbeszerzési eljárás megindítása, továbbá más halaszthatatlan döntések meghozatala miatt vált szükségessé.
"Hagyd otthon az unokád!" – mozgalmas programözönnel várták a szépkorú közönséget (galériával)
2025. aug. 05.
Nem csak a fiataloké a világ – ezt Dunaújváros szépkorú polgárai ismét bebizonyították. A Hagyd otthon az unokád! című mini fesztivál sokakat vonzott a régi Vidám Park területére múlt szombaton. A jó hangulathoz minden adott volt: étel és ital, színpadi produkciók, nagy mosolyok és természetesen remek közösség.
Elhunyt Egresi Zsuzsanna grafikusművész
2025. aug. 04.
A Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) kollektívája, valamint a dunaújvárosi képző- és iparművészek mély fájdalommal búcsúztatják Egresi Zsuzsanna grafikusművészt, városunk ikonikus alakját. Nyugodjék békében – emléke él! Nekrológ.
Nyugodjon békében, Mester!
2025. aug. 04.
Dunaújváros önkormányzata mély megrendüléssel tudatja, hogy városunk díszpolgára, Dunaújváros és térsége táncművészeti életének megalapítója, a nívódíjas balettmester és koreográfus Wünsch László 94. életévében elhunyt. Nekrológ.