Ők is magyar állampolgárok lettek
A csütörtöki napon ketten is megkapták a magyar állampolgárságot a Városháza "C" szárnyának rendezvénytermében kötött eskütételüket követően Cserna Gábor polgármestertől.
A ceremónia Erkel, Bánk bán című operájának leghíresebb áriájával, a Hazám, hazám meghallgatásával kezdődött Simándy József előadásában, mely után Cserna Gábor, városunk polgármestere megjegyezte, a dal mindent kifejez és mindent elmond a mai nap jelentőségéről és arról, mit is jelent magyarnak lenni. Az eskütételt követően elsőként hallhatták a Himnuszt immár magyar állampolgárokként, amit a polgármester Kiss Zsuzsanna anyakönyvvezetővel együtt hitelesített, majd Dunaújváros Megyei Jogú Város nevében gratulált és köszöntötte őket honfitársként.
Ezzel a Kijevben, Ukrajnában született Griga Iván, illetve a szerbiai Székelykevén született Kuzner Antal hivatalosan is magyar állampolgárságot kaptak. Utóbbi elmondta, 1973-ban költözött Szerbiából Németországba, majd nyugdíjazása után tíz évvel ezelőtt érkezett hozzánk, ahol megismerkedett párjával is, akivel egy kulcsi duna-parti házban élnek az év nagy részében, amikor nem a hozzátartozóikat látogatják Németországban.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 26.
A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése arról, hogy a nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is. Hangkép.
MRE Újváros Drogambulancia: vezetői beiktatás és házavató a közösség jeles ünnepén
2025. szep. 25.
Ünnepi eseményekre várta a vendégeket a Szertelen Ház, vagyis az MRE Újváros Drogambulancia szerdán. Egyrészt hivatalosan is beiktatták Zsámbok Lilit az intézmény új vezetőjének, majd az ünnepség keretében avatták fel a nyár folyamán nagyszabású felújításon átesett ingatlant is, amely felépülő szenvedélybetegek számára biztosít lehetőséget támogatott lakhatásra.
Újra a mellrák elleni küzdelemre hívja fel a figyelmet a „II. Figyelj rá(n)k!” programja
2025. szep. 25.
Szervezők, támogatók és a szakma idén is fontos témára hívja fel az emberek figyelmét. A mellrák elleni küzdelem ismét középpontba kerül a "Figyelj rá(n)k!" névre keresztelt esemény részeként, amelynek idén immár a második eseménysorát rendezik jövő szombaton.
Napelemes rendszerek a város szolgálatában
2025. szep. 24.
Folytatjuk sorozatunkat, amelyben Szabó Imre főépítész közreműködésével felidézzük azokat a városi fejlesztéseket, amik hozzájárulnak a fenntarthatóbb és zöldebb jövőhöz. Nem távolodva el az energetikai fejlesztésekről ezúttal is komoly projektet mutatunk be – ezúttal a napelemes rendszerekről lesz szó.
DSTV: még zöldebb arborétum
2025. szep. 24.
Fontos fejlesztésekről és lehetőségekről beszélt Szabó Zsolt, derül ki a DSTV összegzéséből. A gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármester ezúttal a Baracsi úti arborétumba látogatott, ahol Orosz Csaba önkormányzati képviselő ismertette a jelenleg is zajló munkálatokat a város zöld ékszerdobozában. Hangkép.
Zöld kavalkád, autómentes nap a ligetben
2025. szep. 23.
Dunaújváros idén is csatlakozott az Európai Mobilitási Hét elnevezésű programsorhoz, amely hagyományos zárórendezvénye idén is a Petőfi ligetben megtartott "Európai Autómentes Nap" volt hétfőn.
Az őszi ciklussal folytatódik a fotópályázat
2025. szep. 22.
A nyári időszakot követően már az ősz színeit örökíthetik meg a Dunaújváros fái a négy évszakban című fotópályázat résztvevői. A Pappné Grabant Ilona kezdeményezése nyomán kezdett projekt gépezete tovább zakatol – közeleg a nyári ciklus díjátadója is.









