Ráadásban búcsúzott a DAB!
Óriási küzdelemben, hosszabbítás után szenvedett 3-2-es vereséget a MOL Liga negyeddöntőjének utolsó mérkőzésén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, így az Újpest jutott be a MOL Liga legjobb négy együttese közé.
A pénteki, hazai pályán aratott 5-4-es sikerrel kivívta a hetedik meccs jogát az UTE elleni MOL Liga negyeddöntőben a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata, mely ma este fél héttől a lila-fehérek otthonában igyekezett megtenni mindent azért, hogy továbbjusson a sorozat legjobb négy együttese közé. Természetesen ez volt a célja a vendéglátóknak is, s mivel itt már tartalékolásnak és hibázásnak nem volt helye, rendkívül izgalmas hatvan perc várt a felekre.
Ahogy várható volt, rengeteg dunaújvárosi szurkoló látogatott el az Újpesti Jégcsarnokba, s nagy örömükre az Acélbikák kezdték jobban, eredményesebben a meccset, mert egy újpesti korongvesztést követően Cseter adott remek átadást Dansereau-nak, aki remek lövéssel bőrözte be Silát, így már a hatodik percben megszerezte a vezetést a DAB (0-1).
A gól után azonnal igyekezett sebességet váltani az UTE, s a következő öt-hat percben be is szorította a Bikákat, s Duscheknek több alkalommal is játékba kellett avatkoznia, hogy megőrizze kapuját a góltól. A játékrész derekától viszont egyértelműen a mieink akarata érvényesült, több nagyon komoly helyzetet is kidolgoztak a Bikák, ám vagy Sila védett bravúrral, vagy az irányzékba csúszott hiba, így nem tudta növelni előnyét együttesünk. A 18. percben előbb szimpla, majd nem sokkal később sajnos kettős fórba került az Újpest, mely utóbbival már élni is tudott, s a 20. perc legelején Sikorcin találatával kiegyenlített, így 1-1-es állással vonultak az első pihenőre a felek.
A második harmad eleje ismét a mieinkről, illetve sajnos Sila kapusról szólt, hiszen az első hat percben két dunaújvárosi kapuvas, valamint a hazai hálóőr bravúrjai kellettek ahhoz, hogy ne vegye vissza az előnyt együttesünk. A 27. percben Ladygin kiállítása megtörte a mieink lendületét, újra védekezni kellett az eredmény őrzéséért, de ezt a fórt szerencsére nem tudta gólra váltani az UTE. A 29. percben megkapta első előnyét a DAB is, de a mieink sem használták ki fórjukat, igaz, miután kiegészült a hazai csapat, Hudec került ziccerbe, ám Sila ismét hárított.
A 33. percben egy támadáson belül két gólt is szerezhettek volna a Bikák, ám ezúttal sem sikerült átgyömöszölni Sila alatt a pakkot, egyértelműen a szlovén portás volt ebben az időszakban csapata legjobbja. A túloldalon Duscheknek is figyelnie kellett azért, s ugyan egy-két újpesti próbálkozásnál azért a DAB drukkereinek vérnyomása is megugrott, az eredmény a második felvonás végére sem változott.
A harmadik felvonásból alig telt el három perc, mikor másodszor is emberelőnybe kerültek a mieink, s bár sokáig nem sikerült felállniuk az ellenfél harmadában, a kiállítás második felében már több lehetőségük is volt sőt, nem sokkal azelőtt, hogy kiegészült volna az UTE, Dansereau zúdította a bal felsőbe a korongot hatalmas erővel, újból megszerezve ezzel a vezetést a Bikáknak (1-2). Azonnal sietősebb lett az Újpestnek, nagyon meleg pillanatokat éltek át játékosaink, de Duschek rendre megálljt parancsolt a hazai támadásoknak. Egészen az 55. percig, mikor Csanyi már mattolta a DAB hálóőrét, így kezdődhetett minden elölről (2-2). A második hazai gól után azonnal emberhátrányba kerültek a mieink, de önfeláldozó védekezéssel kihúzták a kritikus időszakot, így a hatodik meccshez hasonlóan jöhetett a hosszabbítás.
A ráadásban mindkét gárda előtt adódtak lehetőségek, egy emberelőnynek köszönhetően az Újpest előtt nagyobbak is, de egészen a véghajráig úgy tűnt, hogy ezúttal is büntetők döntik el a párharcot. Alig egy perccel a hosszabbítás vége előtt azonban Ropret szánta el magát lövésre a DAB harmadának közepéről, s a próbálkozás meglepte Duschek kapust, a bal felsőbe vágódó korong sajnos az Újpest továbbjutását, s egyben a mieink szezonjának végét is jelentette. Acélbikáink ma is hatalmasat küzdöttek, egy kicsit szerencse hiányzott számukra a továbbjutáshoz.
UTE – DAB 3-2 (1-1, 0-0, 1-1, 1-0) – hosszabbítás után
UTE: Sila – Huba (1), Kiss D., Nemes, Tóth, Pápa, Nagy N., Hegyi, Hebar, Sikorcin 1 (1), Ropret 1, Kovács, Nagy R., Frolik (1), Benk (1), Csanyi 1, Turbucz, Virág, Dömötör, Gröschl, Dósa. Vezetőedző: Szilassy Zoltán.
DAB: Duschek – Hüffner, Ölander (1), Dansereau 2, Cseter (1), Azari (2), Hudec, Ladygin, Becze, Borbás, Kaszkov, Lencsés, Hruby, Németh, Nagy M., Odnoga, Lévai, Magosi, Léránt, Török, Tanka. Vezetőedző: Heikki Malkia.
A rovat további hírei: Sport
"Hazai" győzelem az Ovi Foci Kupán
2025. dec. 07.
A Napsugár Tagóvoda sikerével ért véget az Ovi Foci kupa 2025-ös sorozata, melynek utolsó fordulóját a Szent Pantaleimon iskolában rendezték meg csütörtök délelőtt.
Futással hangolódtak az ünnepekre (galéria)
2025. dec. 07.
Nagy sikerrel rendezték meg az I. Családi Mikulásfutást a Dunaújvárosi Egyetem és a Városháza tér útvonalon szombaton délelőtt.
Ezüstérmes a DFVE a Magyar Kupában
2025. dec. 06.
Nem jött össze a bravúr a Magyar Kupa fináléjában a DFVE női vízilabdázóinak, így a Ferencváros végig vezetve győzte le simán együttesünket a fővárosban ma este.
DSTV: közös mozgás a jótékonyság jegyében
2025. dec. 06.
Még múlt vasárnap délelőtt zajlott a II. Adventi Fitnesz fesztivál Dóczi Zsuzsa szervezésében. A jótékony céllal szervezett közös mozgásélmény hozta, amit azért sejteni lehetett – nagyon sokan látogattak el a remek hangulatú rendezvényre, s persze túl is szárnyalták az előzetesen kitűzött céljaikat. Hangkép.
Kupadöntős a DFVE
2025. dec. 06.
Nagy csatában győzte le két góllal a házigazda BVSC-t, s jutott be a Magyar Kupa fináléjába a DFVE női vízilabda csapata pénteken este.
Mozgás, mozgás mindenkinek – közös Mikulásfutásra várják a családokat szombaton
2025. dec. 05.
Újabb közösségi élménnyel hangolódhatunk az ünnepekre: december 6-án, azaz most szombaton délelőtt elrajtol az I. Családi Mikulásfutás a Dunaújvárosi Egyetem – Városháza tér útvonalon.
Ismét remekeltek az ifjú birkózók
2025. dec. 05.
Rengeteg dobogós helyezéssel zárták hétvégi versenyeiket a DKSE és fiókszakosztályainak ifjú birkózói.








