Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Csendült a nóta, szállt a muzsika

Ónodi Zoltán - 2017. február 23. 11:20

Teltházas nótaestet tartottak az MMK-ban, ahova Madarász Katalin művésznő a régmúlt nagy slágereit hozta el a dunaújvárosi közönségnek.

Madarász Katalin adott teltházas estet a Munkásművelődési Központ emeleti színháztermében szerdán. A hangulat garantált volt, hiszen kedvelt slágereivel készült a művésznő, amelyet másodmagával, zongorakísérettel adott elő. A dalokat a közönség szinte egytől egyig közösen énekelte a nótaénekessel. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével is kitüntetett művész, még ma is aktív, gyakran tart dalos esteket, a színpadon kisugárzó energiával tündököl. A nótaénekes sajnálttal vette tudomásul, hogy a jelen kor tehetségkutatóiból eltűnt a magyarság. A mai top slágerek nem maradnak meg évtizedekig és igazán nem lehet rájuk táncolni. Hiányolta az igazi magyar dalokat, a nagy tehetségeket és dúdolható népzenéket.


Kováts Rózsa, az intézmény vezetője elmondta nekünk, hogy nagy gondot fordítanak az idősebb generáció szórakoztatására is, emellett fontosnak tartotta kiemelni, hogy a fiataloknak is több olyan program biztosítja a kulturált szórakozást.

A rovat további hírei: Kultúra

Jubilál a kultúra egyik zászlóshajója

Jubilál a kultúra egyik zászlóshajója

2024. nov. 20.

Öt évtizeddel ezelőtt, napra pontosan november 4-én nyitotta meg a kapuit a Munkásművelődési Központ és a József Attila Könyvtár. Van mire büszkének lennünk és lenniük. A napokban az MMK-ba látogattunk el, ahol Kováts Rózsával beszélgettünk az intézmény múltjáról, jelenéről és jövőjéről.

Viccelődni a templomban? Lehet!

Viccelődni a templomban? Lehet!

2024. nov. 20.

Istennek van humora? És ha igen, fekete is? (Mármint a humor.) Erre és ezekhez hasonló mulatságos kérdésekre válaszol a Luther Pub következő eseménye az evangélikus templom gyülekezeti termében pénteken este.

Véget ért a SZÓforgató BETŰvető kortárs irodalmi vetélkedő

Véget ért a SZÓforgató BETŰvető kortárs irodalmi vetélkedő

2024. nov. 19.

A József Attila Könyvtárban sok pályázat és vetélkedő szórakoztatja a gyerekeket. A címben említett ezek egyike – novemberben volt az eredményhirdetés Vig Balázs közreműködésével. A kortárs-vetélkedő keretében az író művei alapján összeállított feladatlapokkal dolgoztak a fiatal olvasók. 

DSTV: Tündér Lala a Bartók színpadán

DSTV: Tündér Lala a Bartók színpadán

2024. nov. 18.

Szabó Magda művének színpadi adaptációjával folytatódik a Bartók Kamaraszínház bemutatóinak sor, derül ki a DSTV összegzéséből. Már az olvasópróbán hangsúlyozták: a tanulságos történet üzenetei egyaránt szólnak a gyerekeknek és a felnőtteknek is. Hangkép.

Magyarország állatvilágát bemutató fotókiállítás nyílt a Városligetben

Magyarország állatvilágát bemutató fotókiállítás nyílt a Városligetben

2024. nov. 18.

Tanösvény címmel Magyarország gazdag állatvilágát bemutató szabadtéri fotókiállítás nyílt vasárnap a Városligeti Promenádon. Az elsősorban a gyerekeket célzó tárlat anyagát a Magyarország 365 pályázatra érkezett képekből válogatták.

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Mit lehet tenni?"

Szabad Szemmel az ICA-D-ben: "Mit lehet tenni?"

2024. nov. 17.

Horvát dokumentumfilmmel folytatódik a KineDok sorozata: fájdalmasan aktuális történetet láthatnak az érdeklődők a Szabad Szemmel vetítésén a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) jövő kedden.

DSTV: ínycsiklandó tárlat az Intercisa Múzeumban

DSTV: ínycsiklandó tárlat az Intercisa Múzeumban

2024. nov. 17.

Az étkezés került az Intercisa Múzeum új időszaki kiállításának fősodrába, derül ki a DSTV összegzéséből. Az őskortól kezdve mutatják be, miként szereztek élelmet, főztek vagy sütöttek eleink – milyen eszközökkel és praktikákkal táplálták magukat és a közösséget. Hangkép.