Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Tartja céljait a Kohász!

Sport
kézilabda
DKKA
Dunaújváros
György László

facebook megosztás

spigott - 2017. feb. 09., 13:30

Komoly változásokat nem tervez az idei szezonra György László, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia új vezetőedzője, ám a szakember egyértelműen bízik abban, hogy sikerül nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezni felnőtt együttesünkkel az idei idény végén is.

Mint arról szerdán délelőtt már beszámoltunk, a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia vezetése György Lászlót bízta meg a felnőtt csapat irányításával,ugyanakkor a fiatal szakember munkáját a gárda eddigi vezetőedzője, Zdravko Zovko segíti a szezon végéig. A DKKA csapatának új edzője már meg is tartotta első edzéseit a felnőtt keretnek és ahogy azt tőle megszokhattuk, hatalmas elánnal vetette magát munkába. Együttesünk mai edzése előtt arra kértük a szakembert, hogy számoljon be terveiről, céljairól és emellett persze arra is kíváncsiak voltunk, hogy miként fogadta az előre hozott lehetőséget.

- Erről természetesen már volt szó korábban, többször beszéltük, így a csapat és a vezetők is tisztában voltak azzal, hogy a következő szezontól megbíznak a felnőtt együttes vezetésével. Zdravko Zovkoval és a vezetőkkel közösen leültünk és átbeszéltünk mindent, s közösen döntöttünk, döntöttek arról, hogy - Zdravko Zovko segítségével – már mostantól sokkal nagyobb szerepet jut számomra az edzéseken és a mérkőzéseken is. A tréningeken már eddig is sok önálló feladatot kaptam Zdravkotól, aki a mérkőzéseken is kikérte a véleményem nagyon sokszor, s úgy gondolom, hasznos tanácsokat tudtam adni, amelyeket ő maximálisan el is fogadott. Most ugyan változott a felállás, de továbbra is együtt irányítjuk az együttest. A munkakapcsolatunk, a viszonyunk nem változott, tiszteljük egymást, adunk a másik véleményére, s mint elmondtam, most mindössze a szerepek cserélődtek fel – fogalmazott György László.

Kép: DO-archív

A Kohász szakvezetője szerint kevés az idő arra, hogy komoly változtatásokat hajtson végre a csapatnál, ráadásul erre nincs is igazán szükség, ugyanakkor megvan az elképzelése arról, hogy hol lehetne egy kicsit megtolni az együttes szekerét.

- Nagyon rövid az idő ahhoz, hogy olyan változásokat hajtsunk végre, amelyek igazán látványosak. Természetesen vannak elképzeléseim a támadó taktikában, a védekezésben is, de olyan sűrűn jönnek most a mérkőzések, hogy nagyon mélyen belenyúlni ebbe most nem érdemes, illetve nem is szabad. Apróbb dolgokban lesznek változások mindenféleképpen, a hozzáálláson, egy kicsit a szemléleten szeretnék változtatni, mind az edzésmunkában, mind a mérkőzésen való teljesítményben, gyorsaságban, gondolkodásban. Azt vallom, hogy egy sportoló, egy edző törekedjen mindig a maximumra. Annak evidensnek kell lennie, hogy amikor bejövök edzésre, akkor azt a másfél-két órát olyan intenzitással, sebességgel, odaadással és alázattal végzem, hogy tényleg ne kelljen csak a taktikára és technikára figyelni. Alap dolog, hogy az edzésen, vagy a mérkőzésen a maximumra törekedjünk, erre nem kellene az edzőnek motiválnia, ennek a sportolói létből kell fakadnia. Egy edzőnek elsősorban a taktikára kell felkészítenie együttesét, támadásban meglátni azt, hol gyengébb az ellenfél védekezése, hol lehet megtámadni, milyen mozgás lenne jó, míg védekezésben éppen azt, hogy milyen rendszert használjunk, a nyitott, vagy éppen a zárt védekezés a jó az aktuális ellenféllel szemben. Az azonban kulcsfontosságú és elengedhetetlen, hogy a játékosok ezt fegyelmezetten és nagy intenzitással hajtsák is végre – árulta el a szakember.

A DKKA csapata a Magyar Kupában a négy közé jutásért küzd, míg a bajnokságban jelenleg a hatodik helyen áll úgy, hogy hátránya mindössze egy pont a negyedik helyezett Debrecennel szemben. Ráadásul legfontosabb rangadóit hazai környezetben vívhatja meg együttesünk a szezon második felében, így mindenképpen van esély az elérőbb lépésre. Ebben bízik György László is, aki szerint a jelenlegi keret képes arra, hogy nemzetközi kupaszereplést érő helyen végezzen a 2016/2017-es szezon végén.

- Az idei szezon legfontosabb célja az, hogy odaérjünk a nemzetközi kupaszereplést érő helyek valamelyikére. Erre a bajnokságban és a Magyar Kupában is van esélyünk. Ez egy elérhető cél, nem állunk távol tőle, de azt nem mondom, hogy egyszerű dolgunk lesz. Az idei bajnokság nagyon erős, van két kiemelkedő csapat, s mögöttünk óriási a tömörülés, ráadásul mindenkinek az a célja, hogy odakerüljön a 4-6. helyezés valamelyikére. Ez finoman szólva sem könnyű feladat, a hasonló tudású, játékosállományú együttesek között apróságok döntenek, szóval én nagyon izgalmas csatára számítok a bajnokság második felében is, de ezzel együtt persze abban bízom, hogy elérjük a kitűzött céljainkat – számolt be a tervekről, és reményekről a DKKA felnőtt együttesének vezetőedzője.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: játékkal emlékeztek

DSTV: játékkal emlékeztek

2024. nov. 24.

2023-ban nagyon sokan emlékeztek egy kiváló sportemberre, a helyi darts-közösség oszlopos tagjára, a tragikus hirtelenséggel elhunyt Győri Tamásra. A Dunaújvárosi Darts Club pedig idén is egy jó hangulatú, méltó dartsversennyel tisztelgett a sportoló emléke előtt. Hangkép.

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

Csak a jégen kívül jótékonykodnának Acélbikáink

2024. nov. 24.

Ott folytatná, ahol pénteken abbahagyta, s visszavágna a Csíkszeredának a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga vasárnapi fordulójában.

Pontszerzés idegenben

Pontszerzés idegenben

2024. nov. 23.

Hiába egyenlített négygólos hátrányból felállva, végül szétlövésben szenvedett 14-13-a spanyol Terrassa otthonában lejátszott BL-mérkőzésen a DFVE női vízilabda csapata.

A vége már sima volt

A vége már sima volt

2024. nov. 23.

Összességében magabiztos győzelmet aratott a sereghajtó Érd elleni rácalmási bajnokin a Dunaújváros Futsal együttese pénteken este.

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

Ez igen, győzelem az éllovas ellen!

2024. nov. 23.

Óriási odaadással játszva, Sági Máté remek kapusteljesítményének, Tyler Watkins két góljának is köszönhetően aratott 3-1-es győzelmet a listavezető Gyergyói HK ellen a DAB jégkorong csapata pénteken este.

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

DSTV: Muskotály Bálint visszatér a ringbe

2024. nov. 22.

Ismét megrendezik Dunaújvárosban a Nemzetek Csatája elnevezésű nemzetközi küzdősportgálát december 21-én, melyen újra ringbe száll Muskotály Bálint kick-box világbajnok. Hangkép.

Elmarad a DFC szombati bajnokija

Elmarad a DFC szombati bajnokija

2024. nov. 22.

A sereghajtó sem áll ki a Dunaújváros FC labdarúgói ellen a vármegyei első osztályú bajnokságban, így elmarad a DFC szombat délutáni bajnoki találkozója.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  2. Háziversenyen remekeltek a tollaslabdázók

  3. A szolidaritási hozzájárulás újra kormányzati sarc, milliárdos teher a városnak

  4. Újabb csapadék után némi enyhülés jöhet

  5. Két vereség az Andersen Ligában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

DSTV: tartalmas év a műtárgyak között

Embedded thumbnail for DSTV: a kultúra és a közösségek központja

DSTV: a kultúra és a közösségek központja

Embedded thumbnail for DSTV: az év első dunaújvárosi babája

DSTV: az év első dunaújvárosi babája

Top hírek

  1. Gyászol a kórház, elhunyt dr. Makkai Noémi

  2. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  3. Óvintézkedések a tartós, kemény fagyok idejére

  4. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  5. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő