Vállalkozz digitálisan! - Kapaszkodók a sikeres üzlethez
A Modern Vállalkozások Programjának, Vállalkozz digitálisan! projektje abban segít a vállalkozásoknak, hogy az informatikai lehetőségek kihasználásával növeljék bevételüket és csökkentsék kiadásaikat. A program keretében kedden egy Információs Napra került sor a Hotel Kerpelyben.
A mai kis- és középvállalkozások Magyarországon nem képesek lépést tartani a technika fejlődésével és kihasználni a digitális eszközök nyújtotta lehetőségeket. A 127 állomásból álló Információs Nap dunaújvárosi rendezvényén több tartalmas gyakorlati és elmeléti előadás mellett az informatikai területek szakértőivel is konzultálhattak a résztvevők, hogy megismerkedjenek a különböző pályázati lehetőségekkel és segítsék őket a fejlődésben. Kedden délelőtt 10 órakor kezdődtek az előadások a Hotel Kerpelyben, ahol elsőként Králik Gyula, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntötte a vendégeket.
Őt dr. Szabó István, a program infokommunikációs tanácsadója követte, aki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarától érkezett. Mint mondta, ezek szemléletformáló és kompetenciafejlesztő előadások a kis- és középvállalkozások részére, melyek magukban foglalják az informatikai eszközök megismerését és az ingyenes tanácsadásokat is, valamint a pályázatokra való jelentkezéshez szükséges segítséget. A program indulása óta a részt vevők közül már 2200-an kaptak Digitálisan Felkészült Vállalkozás minősítést, mely plusz öt százalék vissza nem térítendő többlettámogatást jelent a pályázaton. Ezt a számot szeretnék a május 31-én lejáró határidőig háromezerre feltornázni. A nap folyamán később még több előadásra és fórumbeszélgetésre került sor, majd a kiállítókkal, előadókkal és tanácsadókkal egy kötetlen beszélgetésre is lehetőségük nyílt a vállalkozások képviselőinek.
A rovat további hírei: Közélet
Boldog születésnapot, Magyarország! – együtt emlékeztünk az államalapítás ünnepén (galériával)
2025. aug. 21.
A hagyományoknak megfelelően közösen, de ezúttal a Mondbach-kúria udvarán ünnepelhettek a városlakók az önkormányzat által rendezett programon augusztus 20-án, az államalapítás és az új kenyér ünnepén.
Ünnepi forgatag a kúriában
2025. aug. 20.
Töltsük együtt a jeles napot államalapításunk és az új kenyér ünnepén! Augusztus 20. alkalmából városunk önkormányzata közös ünneplésre vár mindenkit a Mondbach-kúriában ma délután – itt az estébe nyúló ünnepi forgatag részletes kínálata!
Nagyon kell segítség az álláskereséshez
2025. aug. 19.
Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.
Monumentális alkotás festékszóróval
2025. aug. 18.
Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.
Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!
2025. aug. 17.
Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.
DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án
2025. aug. 17.
A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.
Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra
2025. aug. 16.
Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.