Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 06. Dorottya, Dóra
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Versek, felolvasás órákon át

Kultúra
Wass Albert
felolvasás
irodalom
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. feb. 19., 09:08

Városunk idén is csatlakozott a Wass Albert felolvasó ünnephez, a tavalyihoz hasonlóan szintén a szombati napon kapcsolódtak be a helyi résztvevők.

Tizedik alkalommal rendezték meg a Wass Albert felolvasó ünnepet, melyhez idén hatvan közösség több ezer tagja csatlakozott szerte a világon, köztük a székesfehérvári és dunaújvárosi műkedvelők mellett idén már a dunavecseiek is. A huszonöt órán át tartó felolvasás péntek délután indult, Dunaújváros szombaton délelőtt tíz órakor csatlakozott, és a program végéig, 18 óráig folyamatosan idézték Wass Albert legjobb műveit.

A református templomban tartott program kezdetén Kásás Margit, a felolvasás egyik helyi szervezője köszöntötte a résztvevőket, majd Kovács Henrietta református lelkész következett, aki szerint Wass Albert mind életében, mind halálában, mind pedig művészetében ellentmondásos volt, életútját nézve pedig láthatjuk, hogy olyan emberként élt, aki soha nem riadt meg, akárhogy is fenyegették, szavainak és tetteinek azonban hatalmas súlya volt. Később Kásás Margit az országos kezdeményező Hegedűs Gergely András köszöntőjét tolmácsolta, majd Jakubek Tibor, a székesfehérvári felolvasás egyik szervezője számolt be a náluk zajló programokról.

Kiss Kálmán saját versének elszavalása után a Széchenyi Gimnázium igazgatóhelyettese, Szücsné Dr. Harkó Enikő előadása következett, aki doktori disszertációját Wass Albert munkásságából írta, így rengeteg érdekes és hasznos információval gazdagodott a hallgatóság. Farkas Lajos, az Intercisa Múzeum igazgatója és Farkas Márta, a Szilágyi iskola igazgatójának közös előadása után a Széchenyi gimi diákjai el is kezdték a felolvasást, amit először a déli harangszó és az azt követő áldás szakított félbe, majd a két órakor tartott művészettörténeti előadás Szántai Lajostól. A maratoni felolvasás végül nyolc órán keresztül zajlott és 18 órakor fejeződött be az ünnepélyes zárással, melyen a Neopolisz együttes előadása mellett újabb verset szavalt Kiss Kálmán. Böttger Antal református lelkész és Stermeczki András evangélikus lelkész egy áldással zárta a napot.

A rovat további hírei: Kultúra

Felvétel indul, irány a Vasas Táncegyüttes!

Felvétel indul, irány a Vasas Táncegyüttes!

2015. aug. 22.

Felvételt hirdet városunk neves táncegyüttese a Dunaújvárosi Vasas. Itt a lehetőség, hogy betáncold magad a köztudatba, csatlakozz egy pörgős csapathoz.

Wandallz Mini Feszt - Hip-hop buli a Szabadstrandon

Wandallz Mini Feszt - Hip-hop buli a Szabadstrandon

2015. aug. 21.

Helyi zenekarok lépnek fel azon a mini fesztiválon, amelyet a Szalki-szigeti Szabadstrandon rendeznek majd augusztus 21-én. A rendezvényre a belépés díjtalan.

KMI - több műalkotás is a vihar áldozta lett

KMI - több műalkotás is a vihar áldozta lett

2015. aug. 19.

Számos műalkotás megsérült városunk Kortárs Művészeti Intézetében. A hirtelen jött esőzésben az intézmény két helyisége teljesen víz alá került. Folyamatos a műalkotások mentése, azt viszont a kárfelmérés után tudják megállapítani, mekkora kár keletkezett az alkotásokban, illetve az épületben.

Művészetterápia a Kamarában

Művészetterápia a Kamarában

2015. aug. 17.

Igazi-vészet-terápia címmel nyílt kiállítás a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamarában. A mindennapok problémáit feldolgozó tárlat egy pszichológus keze nyomát dicsérik. Ivady Anita alkotásait szeptember 10-éig láthatják az érdeklődők.

Pecek Lakatos Duó a Művész presszó teraszán

Pecek Lakatos Duó a Művész presszó teraszán

2015. aug. 15.

Különleges fellépésnek adott otthont pénteken este a Művész Jazz Klub, ahol "Pecek" Lakatos Krisztián és testvére szórakoztatta a nagyérdeműt. Koncertjükön a DO kamerája is ott volt!

Nagyasszonytól Szent Istvánig

Nagyasszonytól Szent Istvánig

2015. aug. 15.

Emlékkép. Énekszó jön a dombtetőről. A kis sukorói templomból ősi himnuszunk hangfoszlányai szűrődnek ki: Boldogasszony, Anyánk régi nagy pátrónánk – éneklik az öregek. Nekik ez mélyről, szívből jön.

Pentele RapCore – nem csak penteleieknek!

Pentele RapCore – nem csak penteleieknek!

2015. aug. 15.

A Wandallz Mini Fesztivál egyik ikonikus zenekara minden bizonnyal az Ayahuaska együttes lesz, mert nem csak műfajukban nyújt kiemelkedő produkciót, de lokálpatriotizmusa is megsüvegelendő.

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: két győzelem, egy vereség

  2. Közmeghallgatást tartott Dunaújváros önkormányzata

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. A Vasas ellen folytatja a Kohász

  5. DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: két győzelem, egy vereség

DSTV: két győzelem, egy vereség

Embedded thumbnail for DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

DSTV: kvíz a kultúráról az MMK-ban

Embedded thumbnail for DSTV: birkózó emlékverseny

DSTV: birkózó emlékverseny

Top hírek

  1. 30 napra letartóztatták Mezei Zsoltot (frissítve)

  2. Baleset és teljes útzár Dunaújvárosnál (frissítve)

  3. 90 éves a Móricz nyugalmazott tanítónője

  4. Újra élnek a bajnoki remények

  5. Birkózással emlékeztek a sportág szerelmesére (galériával)

Galéria

Majosházi István Emlékverseny (2026)

Magyar Motoros Vízisport Szövetség díjátadó (2026)

Jeges örömök (2026)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 5. szám - 2026.02.06.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő