Dunaújváros Hetilap

Aláírásokat gyűjt a Jobbik

doszerk - 2017. március 24. 8:33

Sajtótájékoztatót tartott Pintér Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője a Váci utcai kisposta előtt.

Azt mondta, sok városlakó kereste fel őket, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy a város, a városlakók pénzén támogatja a Lokál című újságot. Bejelentette, hogy a héten aláírásgyűjtésbe kezdtek, és már több száz városlakó aláírta a tiltakozó nyilatkozatukat. Egy hónapig vagy ezer aláírás összegyűltéig várnak, majd a lakók kézjegyével ellátott íveket elküldik a polgármesternek. Kifejtette, hogy a Lokálra szánt közpénznek jobb helye lenne az egészségügyben, az utak vagy az iskolaépületek felújításánál.

A rovat további hírei: Közélet

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

Nagyon kell segítség az álláskereséshez

2025. aug. 19.

Elsősorban a vasmű csoportos létszámleépítése nyomán álláskeresővé vált munkavállalóknak szerveztek gyakorlati tanácsadó napot a Városháza "C" szárnya házasságkötő és rendezvénytermében a közelmúltban. Első nekifutásra is szép sikerrel.

Monumentális alkotás festékszóróval

Monumentális alkotás festékszóróval

2025. aug. 18.

Az utóbbi években a graffiti szó egyre kedveltebb Dunaújvárosban – számos helyen díszítették fel művészek trafóházak, falak oldalát. AZ Arany János Általános Iskola egyik fala hatalmas alkotással gazdagodott – Harsányi Zotmund Bence és Boros István jóvoltából átalakult az intézmény látképe.

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

Ki kapja a "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat? Várják a javaslatokat!

2025. aug. 17.

Dunaújváros közgyűlése minden évben "Dunaújváros Egészségügyéért" díjat adományoz. A díjazott személyére bárki javaslatot tehet – egészen szeptember végéig.

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

DSTV: együtt ünnepelhet a város augusztus 20-án

2025. aug. 17.

A hagyományokhoz híven közösen ünnepelhetjük államalapításunk évfordulóját, derül ki a DSTV anyagából. A témában írt beharangozónkat már olvashatták, most itt az augusztus 20-án várható forgatag menetrendjének előzetes összegzése. Hangkép.

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

Várják a javaslatokat a "Szociális Munkáért – Dunaújváros" díjra

2025. aug. 16.

Dunaújváros önkormányzata idén is díjazza majd azt a személyt, aki Dunaújvárosban a szociális munka területén kiemelkedő tevékenységet fejtett ki a lakosság szolgálatában, a közéleti munkában. Felhívás.

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

Új helyszín, új alkalom, (nem) csak kétkerekűsöknek!

2025. aug. 15.

Szülinapi zsúrral egybekötött alkalommal debütál új véradási helyszínként a V2 Motorock Cukrászda – az önkénteseket, naná, a motoros véradókat is szombaton délután várják a Béke körúti bázison! Flyer.

 

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

Nyári tréningtáboron a kutyások közössége

2025. aug. 14.

Bártan mondhatjuk, hogy a nyári hónapokban a Szalki-szigeten szinte mindig történik valami. A közelmúltban különleges brigád foglalta el a területet – a Hungária Malinois Club nyári edzőtábort rendezett a belga juhászkutyák és gazdáik részére.