Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. feb. 23. Alfréd
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Folytatódó útfelújítás Óvárosban

Közélet
útfelújítás
Hingyi László
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. már. 29., 12:15

Új aszfaltburkolatot terítettek le a Pentelei Molnár János utca egyik szakaszán. A mostani beruházás költsége mintegy 15 millió forint volt.

Hingyi László, a 10-es számú választókörzet képviselője elmondta, mivel a Pentelei Molnár János utca hosszú, ezért a felújítását több ütemben valósították meg. Az első beruházás 2013-ban volt, amikor a Felső Foki-patak mentén húzódó szakaszt viacolor kővel fedték be. Tavaly kezdték meg a Frangepán utcától lefelé vezető rész felújítását. A téli, fagyos időjárás miatt itt is két ütemben haladtak a munkálatokkal. Az új aszfaltburkolat kialakítását a napokban fejezték be a szakemberek. Hingyi László elmondta, a mostani beruházás költsége mintegy 15 millió forint volt. A Pentelei Molnár János utcának van még egy körülbelül százötven méter hosszúságú, kívül eső része, amelynek felújítását még az idén szeretnék megvalósítani.

A rovat további hírei: Közélet

Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése

Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése

2025. ápr. 23.

Szabó Zsolt képviselte városunkat a Megyei Jogú Városok Szövetségének múlt heti debreceni ülésén, ahol több fontos kérdés is napirendre került. Városunk gazdasági alpolgármestere szerint azt szeretnénk, hogy Dunaújváros és a dunaújvárosiak megkapják a számukra jogosan járó forrásokat.

Elismerések és ünnep a Bölcsődék Napján

Elismerések és ünnep a Bölcsődék Napján

2025. ápr. 23.

Idén húsvéthétfőre esett a Bölcsődék Napja, amelyet 15 éve Magyarországon is április 21-én ünnepelnek. Dunaújvárosban is összeültek a bölcsődei dolgozók – három szakember kapott igazgatói elismerést a Munkásművelődési Központban.

Komoly eredményt hozott a múlt heti akció, de lesz még lomtalanítás a Technikumban

Komoly eredményt hozott a múlt heti akció, de lesz még lomtalanítás a Technikumban

2025. ápr. 23.

Húsvét ide vagy oda, 35 tonna lomot és/vagy elektronikai hulladékot gyűjtöttek össze a múlt szombatra halasztott akció során a technikumi gyűjtőpontokon – ezzel együtt eldőlt az is, hogy még a tavaszi időszakban újráznak!

"Volt, L-múlt" – emlékidéző bolyongások

"Volt, L-múlt" – emlékidéző bolyongások

2025. ápr. 23.

Hét fejezetben gyűjtötte össze és adja közre sztálin- és dunaújvárosi emlékeit Tóth István. A webes közegben – és korábban lapunk hasábjain is – nagyot futott személyes emlékek hamarosan a Volt, L-múlt című kötetben látnak napvilágot. Vagyis: dehogy múlt.

Köszöntő – húsvét ünnepén

Köszöntő – húsvét ünnepén

2025. ápr. 21.

"Kívánom, hogy a húsvéti időszak örömmel, szeretettel, reménnyel és megújulással legyen tele!" – az ünnep alkalmából Pintér Tamás polgármester köszöntőjét olvashatják.

500 ezer forint a rostis diákok jövőjéért

500 ezer forint a rostis diákok jövőjéért

2025. ápr. 20.

A Dunaújváros Kenyere jótékonysági akció elmúlt negyedévében összesen 8157 kenyeret vásároltak a városlakók, amelyek árából a virtuális alapba bekerülő 50 forintoknak köszönhetően 407 ezer 850 forintnyi támogatás gyűlt össze. Az önkormányzat által végül 500 ezer forintra kerekített adományban ezúttal a Rostisok Jövőjéért Alapítvány részesült. 

DSTV: tojással és tésztával segítettek

DSTV: tojással és tésztával segítettek

2025. ápr. 20.

Városunkban is sokakat érint az a méltatlan helyzet, amikor az alapélelmiszerek megvásárlása fejtörést okoz, derül ki a DSTV összegzéséből. A beszámolót már olvashatták: országos szintű probléma, mondja Mezei Zsolt, aki a DK Fejér Megyei 4. választókerület elnökeként segített a tojás- és tésztavásárban. Hangkép.
 

  • További hírek

Friss hírek

  1. Fontos győzelmeket arattak

  2. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  3. Friss diplomások köszöntése az egyetemen

  4. Csapadékos nyitány után beúszik a tavasz!

  5. Innováció a csomagolástechnikában: a modern tasakok fejlődése

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

DSTV: farsangi varázslat a Margarétában

Embedded thumbnail for DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Embedded thumbnail for DSTV: reflektorfényben a tehetség

DSTV: reflektorfényben a tehetség

Top hírek

  1. Mentőhelikopteres bevetés a Szórádon

  2. Új bázison folytatja a DunaKosár közössége

  3. Szociálpolitikai kerekasztal Dunaújvárosban

  4. Dunaújvárosi előadó is áll A Dal színpadán

  5. DSTV: idén is sikeres volt a Magda bál

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 7. szám - 2026.02.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő