Fergeteges hangulat a nyílzáporban

Vass Ádám - 2017. március 19. 8:08

Szombaton a dartsosok vették birtokba az MMK földszintjét, ahová 107 játékos érkezett, hogy elnyerjék az első helyért járó elismerést a II. Dunaújvárosi Steel Openen.

Az ország minden szegletéből érkeztek amatőr darts játékosok a Munkásművelődési Központba, hogy részt vegyenek a II. Dunaújvárosi Steel Open versenyen. Összesen huszonöt településről látogattak el a Dunaújvárosi Darts Club által szervezett kupára, ahol az izgalmakból nem volt hiány. Természetesen a versenyt mindenki komolyan veszi, de alapvetően ez egy hatalmas baráti társaság, akik imádnak dartsozni és szeretik jól érezni magukat együtt, miközben egy jót játszanak. A hangulatra tehát nem lehetett panasz, de a színvonalra sem, akadt ugyanis szép számmal izgalom és remek kiszálló is a meccsek alatt. A verseny tizenegy táblán zajlott egy időben, majd délután kettőtől, a csoportmeccsek végeztével az egyenes kieséses szakaszban rohamosan fogyni kezdett a bent maradók száma.

A hölgyek hamarabb végeztek, hiszen ők mindössze tizenegyen versengtek egymással, végül a Dunaújvárosi Darts Club (DDC) versenyzője, Makovits Hajnalka harmadik helyen zárt, a Kakucs községből érkezett Veress Gréta második lett, míg az első helyezésért járó kupát a budapesti Kárpáti Ildikó emelhette magasba. A Lúzer Kupáért a vigaszágon is nagy volt a küzdelem, ott negyedik helyen Tömör Gábor (DDC) végzett, a két dabasi versenyző Suhajda Roland és Szőke Henrik a harmadik, illetve második, míg az első a dömsödi DÖ-MIK Darts Club csapatából Szántó András lett. A legjobb 18 alatti játékos Gévai Péter (DDC), a legidősebb versenyző címét pedig Nagy Magdolna (DDC) érdemelte ki, aki 65 évesen állt tábla elé. A lehető legnagyobb, 170-es kiszállóra sajnos nem volt példa szombaton, a legmagasabb kiszállóért járó díjat így a nem kevésbé tiszteletreméltó 160-al a budapesti Schevelik Attila érdemelte ki. A Paksról érkező Haáz Ádám is különdíjban részesült, ő ugyanis a torna folyamán kétszer is megdobta a lehető legnagyobb, 180-as kört.

Persze az izgalmak itt is a végére maradtak, a főág helyosztóira este hét óra körül került sor, ahol a kakucsi Zsolnai Imre negyedik, a paksi Bogárdi István harmadik lett, a döntőben pedig a DDC versenyzője Bencze Balázs mérkőzött meg a paksi Tibai Attilával, aki 4-1-es győzelmével megnyerte a II. Dunaújvárosi Steel Opent.

II. Dunaújvárosi Steel Open

II. Dunaújvárosi Steel Open - fotó: Ónodi Zoltán

A rovat további hírei: Mozaik

Feladatkezelő programok használata

Feladatkezelő programok használata

2025. ápr. 24.

Manapság könnyen belegabalyodunk a feladatainkba, főleg, ha párhuzamosan több projekten is dolgozunk. (X)

Így megy rá egy kapcsolat a gyermekvállalás nehézségeire

Így megy rá egy kapcsolat a gyermekvállalás nehézségeire

2025. ápr. 23.

Sok pár életében elérkezik a pillanat, amikor úgy érzik, készen állnak a gyermekvállalásra. Azonban ez az időszak gyakran nemcsak örömteli várakozással, hanem frusztrációval, stresszel és kapcsolatot próbára tevő helyzetekkel is jár. (X)

Miért fontos gyermekkorban a szabad játék?

Miért fontos gyermekkorban a szabad játék?

2025. ápr. 23.

Szülőként hajlamosak vagyunk millió meg egy játékkal elhalmozni gyermekünket azt gondolva, hogy ezzel tesszük nekik a lehető legjobbat. Ha csak néhány dolgot helyezünk el a kicsi körül, és a fantáziájára bízzuk a többit, sokkal jobban fejlődnek az alapkészségei. (X)

DSTV: kéken ragyogtak a "Jószolinál"

DSTV: kéken ragyogtak a "Jószolinál"

2025. ápr. 23.

A beszámolót már olvashatták hasábjainkon, most itt a DSTV összegzése: a közelmúltban újra nagy sikert aratott az érintettek és az érdeklődők körében a Jószolgálati Otthon eseménysora az autizmus világnapjára időzítve. Kéken ragyogó hangkép!

A kutya egyszerre gyerek és legjobb barát

A kutya egyszerre gyerek és legjobb barát

2025. ápr. 23.

A kutyáknak az emberi szociális hálóban elfoglalt szerepét vizsgálta az ELTE Etológia Tanszékének a Scientific Reports folyóiratban kedden megjelent legfrissebb tanulmánya, amelyből kiderül, hogy a kutyával való kapcsolat leginkább a gyerek-szülő és a legjobb baráti kapcsolat keverékeként írható le.

Napelemek a porviharban

Napelemek a porviharban

2025. ápr. 22.

Ahogy az a hírekben is olvasható, az elmúlt években egyre gyakoribbá váltak Magyarországon is a Szaharából érkező porviharok, és ezek nemcsak a levegő minőségét rontják, hanem a megújuló energiát termelő napelemes rendszereket is komoly kihívások elé állítják. (X)

6 apró jel, ami utalhat arra, hogy szervezetednek extra támogatásra van szüksége

6 apró jel, ami utalhat arra, hogy szervezetednek extra támogatásra van szüksége

2025. ápr. 22.

Stresszes munkanapok, rendszertelen étkezés, alváshiány és ülőmunka – ismerős, ugye? A modern világ gyakran túl nagy terhet ró a szervezetünkre! (X)