Ingyen ebéddel várják a rászorulókat
Frissen sütött rántott hús, rizskörettel lesz a menü ma délután három órától a Városháza téren mindazoknak, akiknek nem, vagy csak ritkán telik tartalmas ebédre.
A Hit Gyülekezete Dunaújvárosi Szeretetszolgálata harmadik karitatív akciója alkalmával a szociális intézményekben elhelyezett plakátokon és az Önkormányzat családsegítőin keresztül hívta el mindazokat a rászorulókat, akik szeretnének egy finom ebédet elfogyasztani - természetesen ingyen. Ezúttal is több száz hajléktalant valamint nagycsaládost és egyedül élő elszegényedett nyugdíjast várnak térre. A szervezők a jó időnek köszönhetően kellemes piknikhangulatra számítanak, hiszen a gyerekeknek lesznek lufik, buborékfújók, sőt csokoládé, de akik szeretnék, most is hozhatnak ételhordót, ha otthon szeretnék elfogyasztani a menüt.
Az ételosztás költségét teljes egészében a Hit Gyülekezete tagjainak adománya fedezi, akik a szegények és elesettek felé való szolgálatot lehetőségeikhez képest rendszeressé szeretnék tenni Dunaújvárosban, így áprilisban újabb ételosztás várható még. Ez az akció már a harmadik megmozdulása a Szeretetszolgálatnak; először 200 adag tartós élelmiszerekből álló csomagot, ruhát és játékot, ezt követően pedig 250 adag gulyáslevest osztottak szét a téren.
A rovat további hírei: Közélet
DSTV: mécsesek gyúlnak szeretteink emlékére
2025. nov. 01.
Az emlékezés fontosságát emeli ki az ünnepi időszakban a DSTV összeállítása. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk ilyenkor, október végén, november elején nagyon sokan látogatnak ki a temetőkbe mindenszentek és a halottak napja alkalmából. A gyász és a közösség ünnepe lett. Hangkép.
Sok embernek segít az ingyenes melegétel
2025. okt. 31.
Dunaújvárosban jelenleg három ételosztó ponton, három helyszínen vehetik át az ingyenes melegételt az arra rászorulók. Egy ideje már az Óvárosban, az ESZI egykori épületében is kialakítottak egy átadópontot.
"Most bizonyítanunk kell: Dunaújváros képes újra felépíteni önmagát"
2025. okt. 31.
Tíz ellenzéki vezetésű város szövetsége, a Megyei Jogú Városok Szövetségének ülése, egyeztetés Gulyás Gergely miniszterrel, a Versenyképes Járások Programja – mind-mind az elmúlt hónapok dunaújvárosi közéletét meghatározó ügyek. Interjú Szabó Zsolt gazdasági és koordinációs ügyekért felelős alpolgármesterrel.
Új utak, biztonságosabb közlekedés: 2,2 kilométernyi útszakasz újul meg a városban
2025. okt. 30.
Csaknem 900 millió forintos, teljes mértékben vissza nem térítendő támogatásból kezdődhet útfejlesztés Dunaújvárosban. A TOP PLUSZ program keretében több forgalmas útszakasz is megújul, a munkálatok befejezését 2027 végére tervezik.
Idén is meghitten emlékezhetünk elhunyt szeretteinkre a temetőben
2025. okt. 30.
A fájdalom és a remény, a méltó emlékezés és az eltávozott hozzátartozókhoz fűződő családi kötelékek egyszerre varázsolják az év egyik fontos ünnepévé a halottak napja időszakát. Az előttünk álló napokban sokan útra kelnek, hogy felkeressék a temetőket – meghitt, szép napokra és estékre készül városunk sírkertje is. Összeállításunkban a templomi urnatemető nyitvatartásáról is olvashatnak!
Megemlékezés és közös gyertyagyújtás a halottak napja alkalmából
2025. okt. 29.
A Pentele Baráti Kör a világháborúk helyi áldozataira emlékezik pénteken, míg szombaton a temetőben közös gyertyagyújtásra is várják a gyászolókat. Halottak napja, főhajtások.
Dull Szabolcs politikai elemzővel folytatódott a "Dunaújvárosi Estek" sorozat
2025. okt. 29.
Ahogy közeleg a 2026-os országgyűlési választás, egyre többeket izgatnak a politikához kapcsolódó kérdések. A téma iránt érdeklődők – és korábban nem érdeklődők – igényeit elégítette ki a Dunaújvárosi Estek című közéleti sorozat legutóbbi vendége, Dull Szabolcs politikai elemző.









