Kezdődik a rájátszás!

Szárszó Lajos - 2017. március 17. 8:00

A Berettyóújfalu elleni összecsapással kezdi meg a bajnoki rájátszás küzdelmeit ma este fél héttől a Dunaferr DUE Renalpin FC futsal csapata.

A tavalyi ezüstérem után, melyből minden hazai futsal szeretőnek tudtára adta a Dunaferr, hogy ma Magyarország legjobb, kizárólag magyar játékosokból álló csapata, az idén is hasonló álmokat szövöget. Erre minden esélyük megvan Fehér Zsolt tanítványainak, akik a tavalyi bajnok, idén is listavezető Győr mögött az alapszakaszt követően a második helyen végeztek. Ez nagyszerű teljesítmény játékosainktól, akik ebben a szezonban egyszerre több vasat tartottak a tűzben, hiszen többüknek a bajnokság mellett a nemzeti válogatottban is helyt kellett állniuk. Mindezt olyan szinten, olyan elszántsággal tették, hogy az pozitívan hatott ki a teljes NBI-es szezonra. Látható volt csapatunk minden mérkőzésén a folyamatos fejlődés, még akkor is, ha szezon közben voltak kisebb hullámvölgyek.

Ami azonban a mieink erejét jellemzi az egyértelműen az a mutató, melyben azt láthatjuk, hogy az első félidei szoros eredmények után mennyi meccset, és nem akármilyen különbséggel nyertek meg a második félidőben. Az is egyértelműen a fejlődést mutatja, hogy amennyiben a csapat nem a legerősebb keretével tudott kiállni, többségében akkor is győztesként vonult le a pályáról. Ezek alapján teljesen jogos az eddig elért második hely, de most, a rájátszásban egy új bajnokság kezdődik. Ebben a szakaszban már nincs helye a rontásnak, az egyénieskedésnek, megingásnak, hiszen az a végső helyezést befolyásolhatja. Ezért természetesen minden gárdának, így a Dunaferrnek is az lesz a célja, hogy az összes lehetséges pontot begyűjtse. Ettől lesz igazán izgalmas a rájátszás! És természetesen attól, hogy minden csapat a Győr egyeduralmát szeretné megtörni. Hogy ez mennyire lesz kivitelezhető, azt hamarosan, már ma este megtudjuk, amikor kezdetét veszi a felsőházi versengések szakasza.

Képek: DO-archív

A mieink este fél hétkor azzal a Berettyóújfaluval kezdenek, akiktől legutóbb háromgólos vereséget szenvedtek, de ez a mostani meccs egy teljesen más kávéházban zajlik majd, hiszen Fehér Zsolt ismét számíthat azokra a játékosaira, így Fekete Róbertre, Varga Csabára, Klacsák Bencére, akik arról a meccsről válogatottbeli elfoglaltság miatt hiányoztak. Ráadásul visszatért a csapatba gólkirályunk, Hosszú Ádám is, így összességében egy teljes sorral több játékos erősíti majd együttesünket. A győztesnek járó esélyesség terhét azonban nem rakhatjuk rá a mieinkre, hiszen a mai derbit idegenben rendezik. A Dunaferr legénységénél a felkészülés erre a meccsre is a szokásos módon történt, vagyis mindenki fegyelmezetten elvégezte a rá kiszabott feladatokat. Fridrich Dévidék számára eljött tehát az az időszak, melyre 2016. szeptembere óta készülnek, így biztosak lehetünk abban, hogy az előttünk álló időszakban kiélezett, izgalmas meccseket láthatnak majd a dunaújvárosi szurkolók.

A rovat további hírei: Sport

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

Újabb döntetlen, ezúttal idegenben

2025. aug. 18.

Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n

2025. aug. 17.

Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.

DSTV: készülnek a szezonra

DSTV: készülnek a szezonra

2025. aug. 16.

A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.

Ötödik helyért játszik a válogatott

Ötödik helyért játszik a válogatott

2025. aug. 16.

Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.

DSTV: táborozók a vízben

DSTV: táborozók a vízben

2025. aug. 15.

A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

Ráadásos vereséggel kezdett a DAB

2025. aug. 15.

Nagy csatában, egy kettős emberhátárnyban kapott góllal szenvedett vereséget első edzőmeccsén a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata a szlovák második ligás Léva ellen.

Álom maradt az elődöntő

Álom maradt az elődöntő

2025. aug. 15.

Hatalmas csatában, ötméteresek után szenvedett vereséget a magyar U20-as női vízilabda válogatott a spanyolok elleni világbajnoki negyeddöntőben.