Megvan az első győzelem
A Fejér megyei felnőtt bajnokságban vereséget szenvedett, az NB II-es pontvadászatban viszont első győzelmének örülhetett a Dunaújvárosi Sárkányok kosárlabda csapata.
Két mérkőzés várt a közelmúltban a Dunaújvárosi Sárkányok kosárlabda csappataira, melyek közül az U16-os együttes a Fejér megyei felnőtt bajnokságban, míg a felnőttek az NB II-es pontvadászatban léptek pályára. A dunaújvárosiak előbb a megyei bajnokságban mérették meg magukat, méghozzá az ötödik helyezett Fehérvár Express ellen, ám hiába játszhattak hazai környezetben a mieink, ezúttal nem volt esélyük a magasabb szinten kosárlabdázó fehérváriak ellen, akik valósággal átrobogtak Boda Gábor tanítványain, s korán megszerzett előnyüket fokozatosan növelve végül 111-66-os sikert arattak a Széchenyi iskola tornatermében lejátszott összecsapáson.
A Sárkányok felnőtt együttese ezt követően már az NB II. Nyugati Csoportjában mérették meg magukat, méghozzá idegenben, a Siófoki Kosársuli csapata ellen. Molnár Tamás tanítványai remekül kezdték az összecsapást, s már az első negyedben látni lehetett, hogy koncentrált játékkal képesek lehetnek meglepni vetélytársukat. Ugyan a második felvonásban a hazaiak voltak valamivel pontosabbak, de a félidei szünethez érve a mieink még mindig négy ponttal vezettek (38-42). A harmadik tíz percben viszont egyértelműen vetélytársa fölé nőtt együttesünk, mely tizenegy ponttal növelte előnyét, s mivel az utolsó felvonásban sikerült megóvni a biztos előnyt, így az NB II-es szezonban először örülhettek győzelemnek a dunaújvárosiak (66-81).
Eredmények
Fejér megyei felnőtt bajnokság
Dunaújvárosi Sárkányok – Fehérvár Express 66-111 (14-33, 15-24, 13-29, 24-25)
NB II. felnőtt bajnokság
Siófoki Kosársuli – Dunaújvárosi Sárkányok 66-81 (21-26, 17-16, 14-25, 14-14)
A rovat további hírei: Sport
Biztos győzelem Pakson
2025. aug. 07.
Négy gólt szerezve arattak győzelmet a Paks második csapatának otthonában a Dunaújváros FC labdarúgói az NB III dél-Nyugati csoportjának második fordulójában.
DSTV: hasították a Duna vizét
2025. aug. 06.
Újra a motorcsónakok búgásától volt hangos a kikötői öböl. Múlt héten ugyanis a városunkban rendezték meg a Formula Future Gyermek- és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságot. A verseny sokakat vonzott, ugyanis a nemzetközi futamokon mintegy 12 ország versenyzői mérték össze a tudásukat. Hangkép.
Fiatal hátvéd az Acélbikáknál
2025. aug. 06.
Az újpesti nevelésű Balázsi Márton is a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapatában folytatja pályafutását a 2025/2026-os szezonban.
Elkészült a DKKA végleges bajnoki menetrendje
2025. aug. 05.
A Vasas elleni fővárosi meccset szeptember 6-án, míg a MOL Esztergom elleni hazai bajnokit szeptember 13-án játsszák le a DKKA női kézilabdázói.
B-döntő és egyéni csúcsok a medencében
2025. aug. 05.
Bár dobogós helyet nem sikerült elérniük, összességében jól szerepeltek a DKSE úszói a Kaposváron megrendezett országos ifjúsági bajnokságon.
Dunaújvárosban versenyzett az utánpótlás elitje
2025. aug. 04.
A középmezőnyben végzett a magyar válogatott a kikötői öbölben megrendezett Formula Future Gyermek-, és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon.
Megújul a Dunaújvárosi Jégcsarnok
2025. aug. 04.
Alapos felújításon esik át augusztus második felében a Dunaújvárosi Jégcsarnok, amelynek palánkrendszerét és világítását is lecserélik az új szezon kezdete előtt.