Sakkverseny a Petőfiben
Sakk és palacsinta várta azt a hetvenöt iskolást, aki szombaton a Petőfi iskolába érkezett, hogy részt vegyen a VII. Petőfi Kupa Sakkversenyen.
Nagy érdeklődést mellett rendezték meg szombaton a Petőfi Sándor Általános Iskolában a Bástya Dunaújvárosi Sakk Sportegyesület segítségével a VII. Petőfi Kupa Sakkversenyt. Összesen hetvenöt diák érkezett hét település tizenhárom intézményéből, akik hat különböző csoportban versengtek. Mivel az értékszámmal rendelkező, és értékszámmal nem rendelkező gyerekek külön indultak, hogy a kezdő és az iskolai keretek között sakkozó tanulóknak is nagyobb esélye legyen a sikerre, így többen is díjjal térhettek haza, még nagyobb kedvet, érdeklődést kiváltva a résztvevőkből.
A lebonyolításban a főszervező Némethné Bátai Ibolyának, Klimkó Csaba sakkmester volt segítségére, a gyerekek jókedvéről pedig a szülők és a pedagógusok gondoskodtak, akik lelkesen készítették a számtalan palacsintát a versenyzőknek. Végül a szellemileg is kimerítő nap végén az egyéni győztesek kupákkal és érmekkel, valamint könyv- és tárgynyereményekkel lettek gazdagabbak, míg a legjobb iskolát nagy kupával díjazták a szervezők.
A rovat további hírei: Oktatás
DSTV: "Határtalan Informatika” az Aranyban
2023. ápr. 09.
Érdekes kezdeményezésről tudósít a DSTV összeállítása az Arany János Általános Iskolából. Az intézmény is csatlakozott a Digitális Témahét országos kezdeményezéséhez – ennek keretében rendezték a Határtalan Informatika című programot. Hangkép.
DSTV: "Szakmák Napja" a Rudasban
2023. ápr. 07.
Népszerű intézményi tradíciót folytatott a Rudas középiskola, derül ki a DSTV összegzéséből. Öt szakmacsoport előadói mellett közösségi események, játékok népszerűsítették a választható pályákat a Szakmák Napja című, idén már hetedszerre szervezett program során. Hangkép.
Közeleg az általános iskolai beíratás időpontja is
2023. ápr. 04.
A tanköteles korba lépő gyerekek szüleinek szól a város hivatalos oldalán napvilágot látott felhívás. A legfontosabb tudnivalók mellett a részletes tájékoztató címe is megtalálható a hajtás után!
Felvételi pontokat ért a rudasos siker az országos döntőn
2023. ápr. 03.
A Pannon Egyetem viadalán remekeltek a dunaújvárosi középiskolások – a Rudas csapatának harmadik helyével ráadásul pluszpontok is jártak az egyetemi felvételihez!
Célegyenesben az óvodai beíratás
2023. ápr. 01.
A témával kapcsolatban részletes összegzés jelent meg a város hivatalos oldalán – mintegy utolsó figyelmeztetésként közöljük a hétfőn, illetve kedden esedékes eseményhez kapcsolódó tudnivalókat.
DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban
2023. már. 29.
Bemutatkozó programsort szerveztek az Arany János Általános Iskolában, derül ki a DSTV összegzéséből. A nagycsoportos óvodások s szüleik megismerhették az intézmény képzési programját – külön is az angol tagozat, valamint a rajz és vizuális nevelés stúdiuma részleteiről. Hangkép.
Cél a környezettudatosság – kollégisták vetélkedtek a Rudasban
2023. már. 27.
A megye hét középiskolájából érkeztek indulók arra a viadalra, amelynek a napokban adott otthont a Rudas. Az ökoiskola címmel is bíró intézmény harmadszorra rendezte az erőpróbát – most először élőben.