Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 27. János
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Dunaújváros Hetilap

Tovább egyszerűsödnek az építési engedélyek

Közélet
lakásépítés
Országgyűlés
Dr Galambos Dénes
Dunaújváros

facebook megosztás

Molnár Emese - 2017. már. 21., 16:07

A jövőben a 300 négyzetméter feletti, nem kereskedelmi céllal épített vagy bővített lakóépületek is megvalósíthatók egyszerű bejelentéssel-többek között erről is szavazott az Országgyűlés kedden.

Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés hétfőn a napirend előtti felszólalásokkal kezdődött, majd az interpellációk hangzottak el. A hétfői ülésnapon szólalt fel dr. Galambos Dénes, térségünk országgyűlési képviselője, a gazdasági bizottság tagja a 300 négyzetméternél nagyobb, nem kereskedelmi céllal épített, bővített lakóépületek egyszerű bejelentésével kapcsolatban is, amely törvény-módosításnak vezérszónoka is volt.

Mint azt korábban hangsúlyozta, Fejér megye 3-as számú választókerületének településein, többek között Adonyban, Nagyvenyimen, Perkátán, Ercsiben, és Dunaújvárosban is főként a családi házas övezeteknél jelenthet rugalmas és jól használható lehetőséget ez az egyszerűsítés, ezért is fontos ez a kérdéskör.

- Egyrészt egy már meglévő közművesített terület vagy épületrész meglétével a családok, akár több generáció is, a bővítéssel különálló épületegyütteseket hozhatnak létre igen költséghatékony módon, ezzel is bővítve a lakhatási lehetőségeket–nyilatkozta a módosítás előterjesztésekor dr. Galambos Dénes.

A Ház a szokásainak megfelelően kedden tartotta határozathozatalait. Az Országgyűlés 110 igen szavazattal, 57 nem ellenében fogadta el a Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter által benyújtott, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló törvény módosítását. A jogszabály szerint az egyszerű bejelentés akkor lehetséges 300 négyzetmétert meghaladó épület esetén, ha az építkezést saját lakhatás biztosítása céljából végzik és az így elkészült új lakóépületben egy lakás van. Bizottsági kezdeményezésre került bele a törvénybe, hogy a megépültét követő 5 éven belül nem lehet az épület rendeltetését megváltoztatni. Bővültek az egyszerű bejelentésnél a jogszerűtlen építkezés esetei, így annak fog számítani az, ha valaki a 300 négyzetmétert meghaladó lakóépület nem saját lakhatása biztosítására építi, bővíti. A jogszabály szerint az építésfelügyeleti hatóság által folytatott jókarbantartási eljárás - már a folyamatban lévő eljárásokat is ideértve -, átkerül a járási hivatalok építésügyi hatóságához. Kikerült a törvényből az igazgatási díjak mértékét tartalmazó melléklet, ezt a díjat akkor kell fizetni, amikor az egyszerű bejelentéssel megépített lakóépület meglétét igazoló hatósági bizonyítvány kiadják. A díj mértékét miniszteri rendelet fogja szabályozni.

A törvény a kihirdetését követő 30. napon lép hatályba, az azt megelőzően indult építésügyi engedélyezési eljárásokra nem vonatkozik.

Több ponton is módosította az Országgyűlés az új jövedéki adóról szóló törvényt, amely módosítást dr. Galambos Dénes, valamint Törő Gábor országgyűlési képviselő terjesztett be. 132 igen szavazattal, 32 nem ellenében és 4 tartózkodás mellett ezt a kormánypárti javaslatot is elfogadták a keddi ülésen. A fideszes képviselők eredetileg benyújtott javaslata még csak arra irányult, hogy felmentést kapjanak a csokoládégyártók a jövedéki szabályok alól. Nekik nem lesz szükségük adóraktári engedélyre az alkoholos lében áztatott gyümölcsök felhasználásakor.

A parlament gazdasági bizottságának javaslatára került az előterjesztésbe a jövedéki adóról szóló törvény hatályba lépésének meghosszabbítása. A Nemzetgazdasági Minisztérium korábban erről azt közölte, hogy így azok a cégek, amelyek a február 28-i határidőig nem nyilatkoztak arról, hogy tovább kívánják-e folytatni tevékenységüket, május 15-ig még megtehetik. A hosszabb tesztidőszak biztosításával a több mint 17 ezer jövedéki tevékenységet végző vállalkozás zökkenőmentesen állhat át "az unió szerte is példaértékűnek számító elektronizált jövedéki rendszerre" - írta a tárca.

A rovat további hírei: Közélet

Felkészülten várják az árhullámot, de szükség lesz a segítségre!

Felkészülten várják az árhullámot, de szükség lesz a segítségre!

2024. szep. 17.

Bár csúcsdöntés nem valószínű, a Szalki-sziget objektumai veszélybe kerülhetnek a Dunán végigvonuló árhullám során – a Halászcsárda körbezsákolásához várják a segítő erős kezeket!

Közös akció a takarítás világnapján: tisztítsuk meg az erdei tornapályát!

Közös akció a takarítás világnapján: tisztítsuk meg az erdei tornapályát!

2024. szep. 17.

A dunaújvárosi Decathlon Áruház és a Jót, Szívből – Dunaújvárosért! szervezet minden évben részt vesz a nemzetközi szemétszedés napján, a World Cleanup Day nevű eseményen, amikor emberek ezrei gyűjtenek szemetet a világ minden pontján. Az idei dátum: szeptember 20. Az esemény közeledtére közös sajtótájékoztatón hívták fel a figyelmet a szervezők.

DSTV: közeledik az árvíz

DSTV: közeledik az árvíz

2024. szep. 17.

Az elmúlt napok esős időjárása komoly vízszintnövekedést okozott a Duna vízgyűjtő területein, és drasztikus növekedés várható városunknál is, derül ki a DSTV összegzéséből. Az árhullám fenyegetése miatt a Helyi Védelmi Bizottság is meghozta a szükséges intézkedéseket. Hangkép.
 

DSTV: időpontfoglalás – egyszerűbben

DSTV: időpontfoglalás – egyszerűbben

2024. szep. 16.

A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézetben folyamatosan vezették be a szakrendelésekre/ambulanciákra vonatkozóan az országos Járóbeteg Irányítási Rendszert, derül ki a DSTV összegzéséből. Nyár elejétől él az időpontfoglalás lehetősége – a stáb az eddigi tapasztalatokra volt kíváncsi. Hangkép.

Európai Mobilitási Hét autómentes nappal – városunkban is újra!

Európai Mobilitási Hét autómentes nappal – városunkban is újra!

2024. szep. 15.

A zöld értékek, a klímavédelem és az élhető város pillérein alapul a hétfőn kezdődő programsor – itt a részletes tervezet, sok-sok közösségi programmal!

Az "Acélvárosról" szólt a múzeumi rendezvény

Az "Acélvárosról" szólt a múzeumi rendezvény

2024. szep. 15.

Acélgyártás és Acélváros címmel tartottak rendezvényt az Intercisa Múzeumban még múlt csütörtökön, ahol többek között a magyar vaskohászat múltja mellett a reményteljes dunaújvárosi acélgyártás reorganizációjának a kérdései is felmerültek.

Dolgoznak a város parkjain – és mi is segíthetünk

Dolgoznak a város parkjain – és mi is segíthetünk

2024. szep. 14.

Vágják a fákat, bokrokat, cserjéket a város szinte minden pontján. És bizony előfordul, hogy ezek közel vannak utakhoz, járdákhoz, parkolókhoz. Ezek nyírását azzal is segíthetjük, ha nem vagyunk útban. A GESZ ezekre a helyekre szalagot húz, kis táblát helyez ki – ám sokszor előfordul, hogy hiába.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Csodás együttállás, frenetikus élmény

  2. DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

  3. Munkarendváltozás a Polgármesteri Hivatalban

  4. Szállodai kényelem a legmagasabb szinten

  5. Sérülések árnyékában is előrelépés

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

DSTV: évet értékelt Tomanóczy Tibor

Embedded thumbnail for DSTV: mézeskalács a múzeumban

DSTV: mézeskalács a múzeumban

Embedded thumbnail for DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

DSTV: ilyen volt a darts 2025-ben

Top hírek

  1. Szép gesztus a szenteste előtt

  2. Csábító üzenetek, súlyos következmények

  3. Focival készültek az ünnepekre

  4. Karácsony a Krisztus Király főtemplomban

  5. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő