Dunaújváros Hetilap

Továbbra is segítenek

doszerk - 2017. március 29. 9:25

A Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványának kuratóriuma a mai napon, azaz 2017. március 28-án ülésezett. A kuratórium többek között megvitatta a legutóbbi ülés óta eltelt idő alatt megtett lépéseket, valamint a jövőbeni terveket egyeztette.

A közelmúltban elindult a Közalapítvány internetes oldala, mely elérhető Dunaújváros Megyei Jogú Város Hivatalos weboldalának aloldalaként (a főoldalról egy „kattintással elérhető” - dek.dunaujvaros.hu/), ahol számos hasznos információt találhatnak az érdeklődők. A hatékonyabb kommunikáció elérése érdekében, a tervek között szerepel az aloldal folyamatos fejlesztése is.

Pecsét István támogatása kapcsán hangsúlyozták, továbbra sem engedik el István kezét, így folyamatosan várják az ő javára felajánlott adományokat erre a számlaszámra: OTP 11736037-20550332 – „Pecsét István javára”.

A Közalapítvány az újabb rendkívüli összefogás példájaként említette Móna Jázmin Letícia támogatását, akiért a felhívást követően, szintén összefogtak a helyi közösségek, intézmények és vállalkozások. Letícia támogatását a Közalapítványon keresztül továbbra is bárki  megteheti, a beérkező adományokat továbbítják a családnak.

A közelmúltban egy dunaújvárosi kisfiú amerikai gyógykezelésének támogatása ügyében keresték meg a Dunaújvárosiak Életéért Közalapítványt, mellyel kapcsolatban a kuratórium mielőbb felveszi a kapcsolatot az érintettekkel, és amint lehet, hírt adnak a további lépésekről.

A rovat további hírei: Közélet

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

Hamarosan startol a szabadstrand-szezon

2025. jún. 04.

Egészen pontosan június 13-án nyit a szabadstrand – félreérthetetlenül jelezve a nyári szezon hivatalos kezdetét. Mezei Zsolt városüzemeltetési alpolgármester a helyszínen jelentette be: a jövő hét végén már ismét várja a fürdőzőket a város egyik legnépszerűbb nyári közösségi tere.

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

Tartalmas évtizedek után kerek évforduló

2025. jún. 04.

Folytatódott a dunaújvárosi szépkorú polgárok köszöntése. A napokban Dr. Tarjáni Györgyöt, Gyuri bácsit köszöntötte az önkormányzat nevében Barta Endre alpolgármester és Szántó Péter önkormányzati képviselő. 

Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál

Parkolók és egészségügyi fejlesztések a városban – 69 új hely létesül a kórháznál

2025. jún. 03.

Újabb jelentős fejlesztés kezdődik Dunaújvárosban: 69 új parkolóhely épül a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet közelében, amely nemcsak a város, de az egész térség közlekedési helyzetét javíthatja. A beruházás részleteit sajtótájékoztatón ismertette Pintér Tamás polgármester, Szilágyi Örs, a kórház főigazgatója, valamint dr. Mészáros Lajos országgyűlési képviselő. 

Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg

Lomtalanítás a Béke városrészben: 65 tonna, 976 köbméter lomtól szabadultak meg

2025. jún. 03.

Mozgalmas nap volt a Béke városrészben múlt szombaton: öt helyszínen gyűltek össze a környékbeliek, hogy megszabaduljanak régi bútoraiktól, elromlott elektronikai eszközeiktől és más feleslegessé vált holmiktól. Még két alkalom lesz a tavaszi sorozatban!

Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban

Trianon-megemlékezés az evangélikus templomban

2025. jún. 03.

A trianoni békediktátum évfordulóján emlékeznek a magyarság egyik legnagyobb tragédiájára – az emlékünnepség helyszíne az evangélikus templom udvarán felállított Trianon-emlékmű lesz szerdán délután. 

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

Aktív Staféta: szűrésekkel az egészségért (galériával)

2025. jún. 02.

Izgalmas szombaton van túl Dunaújváros. A Jót, fut a város – Dunaújváros! eseményével egy napon az egészségmegőrzésre nemcsak sporttal, hanem ingyenes szűrővizsgálatokkal is felhívták a figyelmet. Az Országos Népegészségügyi Mozgósítási Staféta országjáró programsorozatának városi állomásán az edukációé volt a főszerep.

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

Dunaújvárosi Estek – kedden Fábry Sándorral

2025. jún. 02.

A népszerű humorista lesz a közéleti talkshow sorozatának következő vendége: Fábry Sándor kedden délután látogat a Városháza "C" szárnya házasságkötő termébe. A 17:30-kor kezdődő esemény ingyenes, mindenkit szeretettel várnak!