Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Vezessenek-e a nők autót?

Várkonyi Balázs - 2017. március 8. 11:13

1908. március 7-én az Egyesült Államok-beli Cincinnati polgármestere a városi tanács előtt fejtette ki meghökkentő nézetét: a nők fizikailag túl gyengék az automobil vezetéséhez – maradjanak csak a biciklinél.

Arról nem szól a krónika, hogy a tekintetes gyülekezet tagjai személy szerint hogyan viszonyultak az elöljáró kijelentéséhez. A hölgyeknek persze nem volt szószólója a testületben; mindenesetre ebben a rendkívül fontos, mondhatni világrengető kérdésben határozat nem született.

Azt elképzelni se tudjuk, hogy például a korabeli finn polgárok miként vélekedtek a sajátos felvetésről; ők egy jókora lépéssel előbb jártak. Már két évvel azelőtt, 1906-ban – ugyancsak március 7-én – képviselőik által megszavazták a nők választójogának elismerését. Ezzel jószerével a teljes egyenjogúságot szentesítették, amibe köztudottan beletartozik a gyalogos-, kerékpáros- vagy automobilos közlekedés közti választás lehetősége is… A finn törvényhozás kivételes gesztusa áttörést jelentett: az államok közül elsőként fogadták el a merőben új választási jogszabályt.

Az tehát már százkilenc évvel ezelőtt sem volt igazán komoly dilemma, hogy autókázhatnak-e önállóan a hölgyek; az már inkább, hogy van-e nekik mivel furikázni. Ez pedig a kérdések kérdése: anyagi, egzisztenciális tekintetben egyenjogúak-e? A férfiakéval azonos mértékben fejezi ki keresetük a teljesítményüket? És van persze még számos dolog, amelyben ma is a kettős mércével kell szembesülniük. Kedves lányok, asszonyok, ennek megszüntetéséhez sikeres küzdelmet kívánunk. Isten éltesse Önöket!

A rovat további hírei: Kultúra

Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében

Viadana-varázslat a Művészetek Völgyében

2025. júl. 24.

A sikeres tavaszi visszatérés után folytatta diadalútját, a Művészetek Völgyében is hódított a Viadana Kamarakórus. Az együttes Taliándörögdön lépett közönség elé – rendhagyó repertoárral ajándékozva meg a közönséget még múlt szombaton.

Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata

Nyári komédiázásra készül a Bartók társulata

2025. júl. 23.

Rendhagyó vállalás, rendkívüli helyszín, ráadásul nem titkoltan fontos lépés egy majdani nyári színházi fesztivál felé vezető úton: Shakespeare Ahogy tetszik című lírai komédiáját a Vasvári iskola udvarán viszi színre a Bartók Kamaraszínház. Premier pénteken este!

Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár

Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár

2025. júl. 22.

Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
 

DSTV: dacolva az elemekkel

DSTV: dacolva az elemekkel

2025. júl. 21.

A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
 

DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes

2025. júl. 20.

A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.

DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában

DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában

2025. júl. 19.

Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.

ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"

ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"

2025. júl. 18.

Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!