A Hamutiprók bravúrja
Ötgólos győzelmet aratott a Trend Ingatlan Hamutiprók gárdája a harmadik Mé-Szi Frucht ellen a Zeus Osztály felsőházának legutóbbi fordulójában.
Egy mérkőzést rendeztek meg pénteken a városi kispályás labdarúgó bajnokság Zeus Osztályának negyedik fordulójában, ahol a sereghajtó Hamutiprók a harmadik Mé-Szi Frucht együttese ellen lépett pályára. A találkozó utóbbi számára volt kiemelten fontos, hiszen ahhoz, hogy továbbra is maradjon esélye a végső győzelemre, s fel tudjon zárkózni a listavezető Dunaferr, valamint a második Karmacsi mellé, mindenképpen nyernie kellett még győzelem nélkül álló Hamutiprók ellen. Az előjelek azonban nem voltak bíztatóak, ugyanis a Mé-Szi Frucht játékosai nem tudtak teljes létszámban felállni a mérkőzésre, s bár ennek ellenére is megszerezték a vezetést az ötödik percben, a folytatás már ellenfelük számára alakult jobban.
Kép: DO-archív
A Hamutiprók ugyanis a nyolcadik percben egalizáltak, majd a félidő utolsó öt percében további három találattal szomorították vetélytársukat, így a szünetre már 4-1-es vezetéssel vonulhattak Romhányi Frigyesék. A térfélcserét követően első bő tíz percben újabb két góllal növelte előnyét a felsőház utolsó helyezettje, s bár a Mé-Szi Frucht is betalált még kétszer a mérkőzés hajrájában, erre is volt válasza a Hamutipróknak, mely végül magabiztos, 8-3-as sikert aratott. A meglepő eredmény ellenére a tabellán elfoglalt helyezésekben nem történt változás: A Mé-Szi Frucht továbbra is a harmadik, míg a Hamutiprók az utolsó helyről várják a bajnoki folytatást.
Eredmény
Trend Ingatlan Hamutiprók – Mé-Szi Frucht 8-3 (4-1)
Gólszerzők: Romhányi Frigyes 2, Nyári Attila 2, Harasztia Zoltán 2, Nyúl András, Höss Bence, illetve: Mazán Balázs 2, Kovács Zsolt.
A felsőház állása: 1. Dunaferr Vasas 12 pont, 2. Karmacsi Autó 10 pont, 3. Mé-Szi Frucht 5 pont, 4. Fejó-Therm Kft. 4 pont, 5. trend Ingatlan Hamutiprók 3 pont.
A rovat további hírei: Sport
Döntetlennel kezdte edzőmeccsei sorozatát a Kohász
2025. aug. 02.
Fordulatos csatában ért el 32-32-es döntetlent a Budaörs elleni felkészülési mérkőzésen a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia csapata pénteken délután.
DSTV: nemzetközi mezőny Dunaújvárosban
2025. aug. 01.
Múlt héten a nemzetközi Dunatúra evezősei városunk folyószakaszát is elérték. Az évtizedes hagyományokkal rendelkező esemény mozgatója a sport, a természet és a közösség szeretete. A programot Mezei Zsolt alpolgármester sem hagyta ki, ő is hajóba pattant és evezett egészen Dunaföldvárig. Hangkép.
DSTV: a pound fitness világában
2025. aug. 01.
Nyáron sem kell abbahagynunk a rendszeres mozgást, ha pedig eddig még nem tettük, talán a tervezett utazások és az egészségesebb életmód reménye erőt adhat, hogy belevágjunk valami igazi újdonságba. Újdonságokból pedig nincs hiány – nemrég ismét ellátogattunk Dóczi Zsuzsa egy edzésére. Hangkép.
Vereséggel zártak a fiatalok
2025. aug. 01.
A csehektől is kikapott a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a jereváni korosztályos Európa-bajnokság csoportkörének utolsó fordulójában csütörtökön este.
DSTV: jótékony Fox SE
2025. júl. 31.
A dunaújvárosi sportolók többször is bebizonyították már, ha igazán nagy szükség van a segítségre, kérdés nélkül odaállnak a támogatandó célok mellé. A mögöttünk hagyott hétvégén a DÖSE termében szervezett jótékonysági szemináriumot a Fox SE gárdája – a teljes bevételt a súlyos betegséggel küzdő Balogh Nolen Botond számára ajánlották fel. Hangkép.
Csak a szépítésre volt erő
2025. júl. 31.
Nagyot küzdött, de négy szettben vereséget szenvedett a bolgárok elleni mérkőzésen a magyar U16-os fiú röplabda válogatott a korosztályos Európa-bajnokságon.
Övék a jövő – utánpótlás vb Dunaújvárosban
2025. júl. 30.
Tizenkét ország több mint száz versenyzője méri össze egymással erejét a Formula Future Gyermek és Ifjúsági Motorcsónak Világbajnokságon Dunaújvárosban.