Dunaújváros Hetilap

Az egyetem sikere a város sikere is

doszerk - 2017. április 6. 15:18

Négyszáznegyven hallgató, mintegy ezer vendég érkezett városunkba, az Országos Tudományos Diákköri Konferencia műszaki szekcióülésére, amelynek rendezési jogát a Dunaújvárosi Egyetem nyerte el.

A Műszaki Tudományos Szekció ülései csütörtökön egy ünnepélyes megnyitóval kezdődtek, és a három nap alatt több 440 előadó mutatja be dolgozatát.  

Dr. András István, az egyetem rektora szerint hatalmas megtiszteltetés, hogy otthont adhatnak az ország leghosszabb ideje, már hatvan éve működő nagyszabású rendezvényének, a XXXIII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Műszaki Tudományi Szekció üléseinek. A rendezvény rangját tovább emeli, hogy Palkovics László oktatásért felelős államtitkár és dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elnöke elfogadta a fővédnöki címet, míg Cserna Gábor, városunk polgármestere és dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő védnökként vesz részt az eseményen. A rektora szerint azonban ezt a megtiszteltetést ki kellett vívni, meg kellett érte dolgozni, hogy méltóképpen fogadni tudják azt a 440 szerzőt, köztük a tizenegy határon túli hallgatót, valamint a 164 zsűritagot és az ideérkező vendégeket, érdeklődőket, az összesen mintegy ezer főt, de mindvégig élvezhették a szakmai segítséget nyújtó Országos Tudományos Diákköri Tanács és az önkormányzat támogatását.

Dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-Szabályozási Hivatal elnöke elmondta, nem volt kérdés, hogy elvállalja a konferencia fővédnöki tisztségét, mivel az egyre nagyobb eredményeket elérő egyetem sikere a város sikere is. Szerinte mindenki győztesnek érezheti magát a rendezvényen, mind a tanárok, mind pedig a résztvevők, akik a tudományos-szakmai tapasztalatokon túl akár értékes személyes kapcsolatokat is kialakíthatnak egymással, amiket jól kamatoztathatnak a jövőben is.

Városunk polgármestere, Cserna Gábor is egyet ért abban, hogy az OTDK Műszaki Tudományi Szekciójának rendezése egy olyan mérföldkő, ami igazolja, hogy a térség egyetlen felsőoktatási intézménye miért is szolgált rá 2016-ban az alkalmazott tudományok egyeteme címre. Mint mondta, a rektor által irányított intézményt a jövőben is támogatja a város.

Dr. Weiszburg Tamás, az Országos Tudományos Diákköri Tanács alelnöke kiemelte, hogy az OTDK egyik legfontosabb eleme a tehetséggondozás, egy olyan program, ami a régióban is egyedülállónak számít. Az itt előadó több, mint 400 hallgató összesen 19 intézményből érkezett, akik mind saját egyetemük és területük legjobbjának számítanak, hiszen már túl vannak a házi előválogatókon. Az is elmondható továbbá, hogy az ország minden felsőoktatási intézménye erre az időszakra fókuszál, mivel a Dunaújvárosi Egyetemen rendezett Műszaki Tudományi Szekció mellett tizenhat párhuzamosan futó szekció üléseire is sor kerül, melyeken összesen mintegy tizenhatezren vesznek részt.

Dr. Galambos Dénes országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a kormány által elfogadott acélipari stratégiának fontos része a műszaki tudományterület, az iparágak közép- és hosszú távú fejlesztéseiben szükség van a jól képzett szakemberekre.

Szerdán már negyven vendég érkezett a városba, köztük a határon túlról érkezők is, akiket dr. Palotás Béla tudományos és kutatási rector-helyettes, az OTDK szervező bizottságának elnöke fogadott. Sokan közülük a délelőtt folyamán részt vettek egy gyárlátogatáson a vasműben. Mint az dr. Palotás Béla elmondta, nemcsak a szakmai programokra helyeztek hangsúlyt, hanem a szabadidős tevékenységekre, így a gyárlátogatások mellett Campus túra, színházi előadás, stand up és táncos est várja a vendégeket. A fő cél tehát a legjobb műszaki hallgatók tudásának mérése és sorba rendezése mellett az, hogy a díj nélkül távozók is pozitívan éljék meg a következő három napot, melyhez minden adott a Dunaújvárosi Egyetemen.

A háromnapos program fővédnöke dr. Dorkota Lajos, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal elnöke, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgára, a megnyitón úgy fogalmazott, külön öröm, hogy egyre nagyobb eredményeket ér el a Dunaújvárosi Egyetem, ez a tudományos rendezvény mindenkinek sikert jelent. Beszélt arról is, hogy mind az acélipari stratégiában, mind pedig az e-mobilitás terültén kiemelt jelentőséggel bír a műszaki terület, amely érinti a mi egyetemünket is.

Az acélipari stratégia és a Jedlik Ányos Terv létrehozásában kulcsszerepet töltött be az Energiahivatal. Ez a két terület nagy jelentőséggel bír Dunaújváros, és persze az egyetemünk életében is.

- A Jedlik Ányos Tervet két évvel ezelőtt fogadta el a kormány, az acélipari stratégiáról pedig két hete döntöttek. Az első az elektromobilitást, az autókat, a buszokat, a haszongépjárműveket jelenti. A másik pedig azért fontos számunkra, mert az acélipar fellegvára Dunaújváros a Dunaferrel, valamint a borsodi vidék is. Mind a kettő nagyon energiaigényes szakma, ezért is szerepelünk kiemelten, hiszen a hatékony energiafelhasználással jelentősen csökkenteni lehet a költségeket. Az acélipari stratégia jelentős képzési-tanulmányi forrást biztosít az elkövetkező években, és ezen a területen a Miskolci Egyetem és a Dunaújvárosi Egyetem is szóba kerülhet, hiszen az acéliparhoz kapcsolódó képzéseket ez a két intézmény végezte korábban is Magyarországon. Az elektromobilitást a Modern Városok Program két ponton is tartalmazza. Kormányzati támogatással ezen a héten, szerdán megnyílt a Komáromban, amelyben évente körülbelül négyszáz jármű előállítását tervezik. Dunaújváros is le akarja cserélni az összes helyben közlekedő buszt elektromos járműre, amelyek tisztább környezetet biztosítanak. Erre a fejlesztésre Orbán Viktor miniszterelnök és Cserna Gábor polgármester megállapodása jelentős forrást tartalmaz, tehát ütemesen fogjuk kicserélni a buszokat. A programban 1,3 milliárd forintos kutatás-fejlesztés is szerepel, amelyet a város és az egyetem közösen fog megvalósítani az e-mobilitás területén. Az elmúlt hetek tehát igén kedvező döntéseket hoztak Dunaújváros jövőjét illetően.

 Orbán Viktor miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök februári találkozóján is szóba került, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pedig bejelentette az orosz ipari és kereskedelmi miniszterrel tartott megbeszélés után, hogy a tavalyi húsz millió eurós fejlesztéseket is meghaladó további beruházásokat tervez a Dunaferr. A fejlesztések részleteiről gazdasági és műszaki szakértők tanácskoznak. Hogy áll ez a folyamat?

- Az elmúlt hónapokban elkészült a kormány átfogó iparfejlesztési stratégiája, amelyben az szerepel, hogy az acéliparból a gépjárműipari beszállításhoz szükséges fejlesztéseket kell megvalósítani. A Mercedestől az Audin át a Suzukiig nagyon sok autógyártó van jelen Magyarországon, és ahhoz kellene alkalmassá tenni a Dunaferrt, hogy beszállító lehessen. Ezen kívül megszületett a döntés Paks II megépítéséről is, és ezért alkalmassá kell tenni a Dunaferrt arra is, hogy ennek kivitelezése során is beszállító lehessen. Jelenleg már a konkrét fejlesztési elképzeléseket tervezik, például azt, hogy egy elektrokemencét valósítanának meg Dunaújvárosban, a Dunaferrben. Ez azt is jelentené, hogy a többletmunka többletbevételt hoz a városnak. Úgy gondolom, hogy az új tulajdonos (a értékesítette az üzletrészét) megjelenésével ezek a szakmai egyeztetések lezárásra kerülhetnek, és még idén elindulhatnak a fejlesztések.

-Molnár Emese/Vass Ádám-

A rovat további hírei: Közélet

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

Mindig a lakók érdekeit kell képviselni!

2024. már. 25.

A Dózsa II. városrészben folytatódott Pintér Tamás polgármester városrészeket, választókörzeteket felkereső körútja. Ezúttal Gyöngyössy Csabával, a 2-es választókerület képviselőjelöltjével találkozott. A beszélgetéshez pedig csatlakozott Mezei Zsolt alpolgármester is.

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

DSTV: Barkóczi Rosti Pál öröksége

2024. már. 25.

Nemcsak halálának évfordulója, de példás pályája miatt is érdemes kiemelt figyelmet fordítani Barkóczi Rosti Pál életművére, derül ki a DSTV összeállításából. A neves földrajz- és néprajztudós, fotográfus örökségéről Kronászt Margit történész-muzeológus beszél. Hangkép.

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

Huszonhét játszóterünk van – egyre újabbak, egyre szebbek

2024. már. 23.

A tavaszias időjárás egyben azt is jelenti, hogy hamarosan megkezdődik a játszótéri szezon. Dunaújváros legfiatalabb korosztályának huszonhét játszótér áll rendelkezésre az önfeledt játékra, és szerencsére ezek a játszóterek egyre szebbek.  A Bocskai utca mögött most bővült egy játszótér, a Városháza tér mellett pedig egy vadonatúj létesült. 

 Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

Már telepítik a napelemeket az MMK-ban

2024. már. 22.

Szabó Zsolt szerint egy gazdasági alpolgármesternek dolga, hogy a város intézményeit időről-időre személyesen is körbejárja és egyeztesse az éppen aktuális teendőket. Ennek a jegyében kedden délelőtt az MMK-ba látogatott el.

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

Húsvét Dunaújvárosban – nagyheti szertartások a főtemplomban

2024. már. 22.

Virágvasárnappal megkezdődik a római katolikus egyházban a nagyhét, mely húsvét vasárnapig tart – a Krisztus Király Főtemplomban is ünnepi események sorára várják a gyülekezet tagjait.

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

Pert vesztett a DVCSH – 2,5 milliárdot követelt egy önkormányzati cégtől, sikertelenül

2024. már. 22.

A DVCSH még 2013-ban indított pert a Dunaújvárosi Partvédelmi Vállalat ellen, ahol 2,5 milliárd forintnyi közüzemi díj megfizetését követelték az önkormányzati cégtől. A több mint tíz éve húzódó pert most lezárta a Kúria, és elutasította a DVCSH keresetét. Pintér Tamás polgármester szerint ez egy újabb siker a Pomázi-féle cégháló ellen.

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

DSTV: rendhagyó megemlékezés a Vasváriban

2024. már. 22.

Különleges ünnepséggel emlékezett március 15-ére a Vasvári iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A negyedik osztályos diákok nagyszabású műsora egyszerre szólt a 176 évvel ezelőtt történtekről és a jelenről. Hangkép.