Biztonságos közlekedés gyerekszemmel

Vass Ádám - 2017. április 25. 17:19

Óvodásoknak és általános iskolásoknak hirdetett rajzpályázatot a Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság, a beérkezett több, mint kétszáz pályamű legjobb darabjai keddtől a Bartók színház aulájában láthatóak.

"Mindig felvesszük a láthatósági mellényt, ha az ovival sétálni megyünk." A Katica Tagóvoda gyerkőcei ehhez hasonló fontos felhívásokkal is ellátták műveiket, amiket a Biztonságos közlekedés gyerekszemmel című rajzpályázatra küldtek be. Mellettük még kétszáznegyvenen tettek hasonlóan, óvodások és általános iskolások egyaránt, a legjobb rajzokat pedig kedd óta minden érdeklődő megnézheti a Bartók Kamaraszínház aulájában.

A pályázat eredményhirdetésére már múlt pénteken, a Fejér Megyei Rendőr és Tűzoltónapon sor került a Városháza téren, így természetesen a díjazottak alkotásai is a falakat díszítik. Rohonczi István, a zsűri elnöke szerint mindig nagyon különleges látni, hogyan ábrázolják a világot a gyerekek, hogyan rajzolnak le egy kereszteződést, vagy biciklit, ezért is érdemes megtekinteni a rajzokat. Németh Miklós rendőr őrnagy, a pályázatot hirdető Dunaújvárosi Balesetmegelőzési Bizottság ügyvezető elnöke elmondta, köszönet illeti az óvodapedagógusokat a felkészítésért, és persze az ovisokat, gyerekeket a rajzokért. Mint mondta, az ő korosztályuk a leginkább formálható, ha a balesetmegelőzésről van szó és reméli, a későbbiekben is biztatják szüleiket, társaikat a szabályok betartására és a biztonságos közlekedésre.

A rovat további hírei: Sziréna

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

Akcióban a "csomagos" csalók – ne dőljön be!

2025. aug. 20.

Még rendőrök megtévesztésével is próbálkoztak a megtévesztő üzenet küldői, derül ki a vármegyei főkapitányság összegzéséből. A rendőrség tipptárral segíti a csalók elleni fellépést – vigyázzon mindenki, és ne szolgáltasson adatokat!

Letartóztatás vár a bántalmazóra

Letartóztatás vár a bántalmazóra

2025. aug. 15.

Csoportosan elkövetett garázdaság bűntett miatt indítványozta a Fejér Vármegyei Főügyészség annak a férfinak a letartóztatását, aki két társával bántalmazott egy férfit a dunaújvárosi uszoda előtt még július közepén. Csodák csodájára a sértett könnyű sérülésekkel megúszta, értesült a DO.

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

Meteo extra: már él a harmadfokú hőségriasztás!

2025. aug. 13.

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet legfrissebb előrejelzése alapján rendelte el a legmagasabb figyelmeztetési szintű riasztást. A rendelkezés vasárnap éjfélig él, és az ország teljes területére érvényes!

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

Életeket mentett a szénmonoxid-érzékelő

2025. aug. 11.

Dunaújvárosi társasházi lakásokban is érdemes volt felszerelni a berendezést: a szénmonoxid-érzékelő hangos sípolása figyelmeztette a lakókat a "néma gyilkos", vagyis a színtelen, szagtalan, íztelen – érzékszerveinkkel felismerhetetlen – mérgező gáz veszélyére.

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

Országos tűzgyújtási tilalom – már mától!

2025. aug. 10.

A jelentős nappali felmelegedés és a csapadékhiány miatt ismét országos tűzgyújtási tilalom lép életbe – az intézkedést a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) a Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának egyetértésével rendelte el, már mától érvényes!

Ellopták és szét is kapták a kocsit

Ellopták és szét is kapták a kocsit

2025. aug. 06.

Vagyon elleni bűncselekmények miatt intézkedtek a rendőrök a városban és a környéken a közelmúltban: kocsilopás és rongálás színezte a palettát.

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

Letartóztatták a szexuális bántalmazót

2025. júl. 29.

Közösségi oldalon hálózta be kiskorú áldozatát a férfi, akinek letartóztatását minősített szexuális erőszak bűntette miatt indítványozta a Dunaújvárosi Járási Ügyészség. A 14 éves sértettet a szülői tiltás ellenére csalta el, majd körözés nyomán kerítették kézre, értesült a DO.