A valószerűtlenség az, ami a középkorú férfi agyába véste a jelenetet… olyannyira, hogy öregkorára is élesen megmaradt a kép.
Ráérősen baktat autójával a réges-régi hatos úton. A távolban néhány embert lát, meg egy kocsit az út szélén. Közel ér, már kivehető minden: néhányan félkörben állnak, görnyedten a föld felé néznek, az aszfalton valaki fekszik, mellette megtört bicikli. Ingujjra vetkőzött idős férfi térdepel, zakója félredobva, nyakában sztetoszkóp, injekciós fecskendőt meg ampullát vesz elő, gyorsan ügyködik, felszív, szúr, aztán a mellkast kezdi pumpálni, lélegeztet, hosszú percekig nem történik más, csak az öreg küzd, kitartóan.
Már több jármű összegyűlt. Messziről szirénahang jön, megérkeznek a mentők. Ketten gondozásba veszik a sérültet. A térdeplő férfi felállni próbál, de nem megy, segítők ugranak, felkarolják, leültetik egy kőre, hozzák az orvosi táskát, a zakót meg a széthagyott eszközöket. Az öreg összekulcsolt kézzel ül, a távolba néz, ahol nincs semmi, talán csak a maga mögött hagyott emlékek. Ránézésre is van vagy nyolcvan esztendős. Vélhetően régóta nem praktizál. De az orvosi táskája ott van vele. Mint alighanem mindig, a hosszú életében. A balesetet szenvedett férfi már a rohamkocsiban, a mentősök, mielőtt indulnának, odalépnek az öreg kollégához, ahogy a kezüket nyújtják felé, abban benne van minden.
Az uradalmi házregiszter őrzi a XVIII. századi pentelei épületek listáját, sorban az összes építmény, urasági lak, magtár, vendégfogadó, bormérés, bolt, a hajdú, a kovács, a tehenész, a kerékgyártó meg a kasznár háza – és az orvos otthona. Igen, gyógyító ember már akkor is szolgálta a népséget. Pár évtized múlva, amikor már háromezer lakója volt a településnek, két községi doktor praktizált. Az 1800-as évek végén dr. Strasszer Lipót látta el a körorvosi feladatokat. Baracs és Kisapostag embereiért is felelt, munkáját a szülésznő, Berger Anna segítette, és a bábák, név szerint Molnár Anna, Király Erzsébet, Horák Anna, Sánta Ilka és Friedmann Erzsébet. Megbecsülte őket a falvak népe.
Aztán az 1950-es év meghozta a robbanást: a város és a vasmű építésére kezdetben három és fél ezren érkeztek, köztük nyolc orvos, és ahogy rohamléptekben nőtt a lélekszám, a kis rendelők meg az őskórház, a „fektető” mellett szükség volt korszerű, nagy szakintézményre. Meg is született, e hónapban épp 65 éve. Az épület a város nevezetessége lett, modern műtői, remek műszerezettsége és színvonala pedig messze földön is irigyeltté, etalonná tették. Ehhez persze kellett egy elhivatott, nívós orvoskar és asszisztencia, meg minőségi segítő-kiszolgáló csapat. Minden megvolt. 1965-ben aztán végre a kórház is szolgálatba állt, s még magasabb szintre léphetett az újvárosi egészségügyi ellátás.
A legendás „Fehér SZTK” hat és fél évtizede szolgál, szünet nélkül. Itt és a kórházban a hosszú évek alatt szakemberek sokasága lett megbecsült nővérré, neves orvossá – a kezdet óta, amelyet a nagyemlékű Groszmann és Pátkay főorvosok neve fémjelzett.
