Életszolgálatra szegődtek

2017. április 9. (vasárnap) 17:09 - Várkonyi Balázs

A valószerűtlenség az, ami a középkorú férfi agyába véste a jelenetet… olyannyira, hogy öregkorára is élesen megmaradt a kép.

Ráérősen baktat autójával a réges-régi hatos úton. A távolban néhány embert lát, meg egy kocsit az út szélén. Közel ér, már kivehető minden: néhányan félkörben állnak, görnyedten a föld felé néznek, az aszfalton valaki fekszik, mellette megtört bicikli. Ingujjra vetkőzött idős férfi térdepel, zakója félredobva, nyakában sztetoszkóp, injekciós fecskendőt meg ampullát vesz elő, gyorsan ügyködik, felszív, szúr, aztán a mellkast kezdi pumpálni, lélegeztet, hosszú percekig nem történik más, csak az öreg küzd, kitartóan.

Már több jármű összegyűlt. Messziről szirénahang jön, megérkeznek a mentők. Ketten gondozásba veszik a sérültet. A térdeplő férfi felállni próbál, de nem megy, segítők ugranak, felkarolják, leültetik egy kőre, hozzák az orvosi táskát, a zakót meg a széthagyott eszközöket. Az öreg összekulcsolt kézzel ül, a távolba néz, ahol nincs semmi, talán csak a maga mögött hagyott emlékek. Ránézésre is van vagy nyolcvan esztendős. Vélhetően régóta nem praktizál. De az orvosi táskája ott van vele. Mint alighanem mindig, a hosszú életében. A balesetet szenvedett férfi már a rohamkocsiban, a mentősök, mielőtt indulnának, odalépnek az öreg kollégához, ahogy a kezüket nyújtják felé, abban benne van minden.

Az uradalmi házregiszter őrzi a XVIII. századi pentelei épületek listáját, sorban az összes építmény, urasági lak, magtár, vendégfogadó, bormérés, bolt, a hajdú, a kovács, a tehenész, a kerékgyártó meg a kasznár háza – és az orvos otthona. Igen, gyógyító ember már akkor is szolgálta a népséget. Pár évtized múlva, amikor már háromezer lakója volt a településnek, két községi doktor praktizált. Az 1800-as évek végén dr. Strasszer Lipót látta el a körorvosi feladatokat. Baracs és Kisapostag embereiért is felelt, munkáját a szülésznő, Berger Anna segítette, és a bábák, név szerint Molnár Anna, Király Erzsébet, Horák Anna, Sánta Ilka és Friedmann Erzsébet. Megbecsülte őket a falvak népe.

Aztán az 1950-es év meghozta a robbanást: a város és a vasmű építésére kezdetben három és fél ezren érkeztek, köztük nyolc orvos, és ahogy rohamléptekben nőtt a lélekszám, a kis rendelők meg az őskórház, a „fektető” mellett szükség volt korszerű, nagy szakintézményre. Meg is született, e hónapban épp 65 éve. Az épület a város nevezetessége lett, modern műtői, remek műszerezettsége és színvonala pedig messze földön is irigyeltté, etalonná tették. Ehhez persze kellett egy elhivatott, nívós orvoskar és asszisztencia, meg minőségi segítő-kiszolgáló csapat. Minden megvolt. 1965-ben aztán végre a kórház is szolgálatba állt, s még magasabb szintre léphetett az újvárosi egészségügyi ellátás.

A legendás „Fehér SZTK” hat és fél évtizede szolgál, szünet nélkül. Itt és a kórházban a hosszú évek alatt szakemberek sokasága lett megbecsült nővérré, neves orvossá – a kezdet óta, amelyet a nagyemlékű Groszmann és Pátkay főorvosok neve fémjelzett.

A rovat további hírei: Napraszóló

Esti harangszó a jeles napon

Esti harangszó a jeles napon

2017. augusztus 15. (kedd)

Az ausztriai Őrvidéken Boldogasszony; Délvidéken, a Dél-bácskai körzetben Boldogasszonyfalva; a Zselicségben, Baranya és Somogy határán Boldogasszonyfa. Települések, amelyek neve a Mária-tisztelet jegyében született, és ahol különös figyelem övezi augusztus tizenötödikét: a napot, amelyen az ősegyházig visszanyúló hagyomány szerint Jézus Krisztus édesanyját magához emelte a Teremtő.

Csak torokra menj!

Csak torokra menj!

2017. augusztus 12. (szombat)

Gyerekek játszanak a közös udvaron. Játékfegyverrel vadásznak egymásra, kis labdák repülnek, a megcélozott menekül, közben visszakiált: lábra ér, arcra nem! A szivacslabdák persze az arcon se okoznának sérülést, még a földre pottyanva se igen tudnak fölpattanni. De vigyáznak egymásra.

Hőguta műmágussal

Hőguta műmágussal

2017. augusztus 05. (szombat)

Hét nem vagyok én egy eszeveszett bolond? Dehogynem! Szenvedek az embertelen hőségben, bevackolok a kisszobába, gondolom, segít a mozdulatlanság, a semmittevés, hátha megúszom ezt a napot fulladás vagy infarktus nélkül – de elkövetek egy végzetes hibát.

Egy korsó „védőital” orvosi receptre?

Egy korsó „védőital” orvosi receptre?

2017. július 31. (hétfő)

Gyógyszertár, sorállás, dögmeleg. Lassan haladunk, a patikárius hölgy minden pácienst tanácsokkal lát el. Tudja, mondtam már – int egy vékony fickót –, sok folyadékot! Amaz serényen bólogat, mire a mögöttem álló testes úr: Én már a mai három korsómat megittam… S hogy kétségünk se legyen, mi volt a három korsóban, hozzáteszi: ideje lenne már a sört is receptre adni!

Egy „gyorsan elviharzó élet”

Egy „gyorsan elviharzó élet”

2017. július 31. (hétfő)

1849. július 30-a: vacsoravendégek ülnek asztalhoz Székelykeresztúron, Vargha Zsigmond portáján. Bivalytejes-túrós puliszkát esznek, ezt egy versből tudhatjuk, amit a vendégek egyike, a fiatal költő írt a házigazda lányának, Rozáliának. A legenda szerint egy körtefa alatt született költemény az ifjú alkotó legutolsó műve.

Rajt, cél

Rajt, cél

2017. július 30. (vasárnap)

De hát ezüstérmes vagy, ember! – kiáltott fel a riporter annak hallatán, hogy milyen visszafogottan nyilatkozik Verrasztó Dávid a saját remek teljesítményéről.

Boró: annyi, mint – egyszerűség…

Boró: annyi, mint – egyszerűség…

2017. július 30. (vasárnap)

Aki már életében legendává lesz, annak titkát sokan szeretnék megfejteni. Elolvastam mindent, amit lehet, de sokra nem jutottam, csak arra: nincs titok. Borovszky Ambrus egyszerűen – önmaga volt, hétköznapi figura, miközben az évek során a tekintély jelképe lett.