Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 18. Piroska
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Fontos egy pont idegenből

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
bajnokság

facebook megosztás

spigott - 2017. ápr. 09., 19:12

Korán vezetést szerzett, ám végül 1-1-es döntetlent ért el a Hódmezővásárhely vendégeként a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata, mely a mérkőzés nagyobbik részében jobban játszott ellenfelénél, ám helyzetei nagyobbik részét sajnos nem tudta újabb gólokra váltani.

Az NB III Közép Csoportjának 26. fordulójában lépett pályára ma délután Hódmezővásárhelyen a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata. Dobos Barna tanítványaira nagyon nehéz mérkőzés várt, hiszen mai ellenfelük nyolc találkozó óta veretlen volt a bajnokságban, ráadásul a mieinkhez hasonlóan 46 szerzett ponttal álltak a tabellán, vagyis ahhoz, hogy együttesünk megtartsa negyedik helyélt, mindenképpen pontot kellett volna szereznie. Ez az utóbbi időben nem igazán ment a dunaújvárosi labdarúgóknak hazai pályájuktól távol, ám most nagyon jól kezdték a meccset, hiszen Dobos Áron remek indítása után Tóth Tibor gyalogolt szinte a kapuig a labdával, s mivel nem hibázta el ziccerért, már a hatodik percben megszerezte a vezetést a DPASE (0-1).

A mieink a folytatásban is irányították a játékot, rendre ott tudták tartani a játékszert az ellenfél térfelén, helyzeteik is adódtak, ám ezekkel sajnos nem tudtak élni. Ez azért lett volna fontos, mert a 36. percben az első védelmi megingást góllal büntette a házigazda, miután egy baloldali beívelést követően Szabó Dávid tudott közelről egyenlíteni, így kezdődhetett minden elölről (1-1). A félidőből hátralévő szűk tíz percben is inkább a mieink veszélyeztettek, ám újabb gólt nem tudtak szerezni, így egálról vágtak neki a csapatok a második felvonásnak. Melyben igyekezett még nagyobb sebességi fokozatra kapcsolni a dunaújvárosi alakulat, de hiába sikerült többször is kijátszani a vendéglátókat, a befejezésekbe rendre hiba csúszott. Tóth Tibor a kapufát találta telibe öt méterről, Szepessy Róbert előtt is akadt lehetőség, de a második találatot csak nem tudták begyötörni a mieink. Ez sajnos nem változott a lefújásig sem, így a találkozó végül 1-1-es döntetlennel ért véget, ami egyben azt is jelentette, hogy a DPASE a negyedik, míg a házigazdák az ötödik helyről folytathatják a bajnoki küzdelmeket.

Képek: DO-archív

Ugyan a találkozó előtt Dobos Barna vezetőedző azt mondta, hogy elégedett lenne az egy ponttal is, ezúttal akadt benne némi hiányérzet a találkozó értékelésénél.
"Jó formát mutattunk ma, úgy érzem, hogy lényegesen közelebb álltunk a győzelemhez, mint ellenfelünk. Sajnos az ellenfél kapuja előtt nem voltunk elég határozottak, nem tudtunk élni az esélyeinkkel, pedig a mezőnyben megdolgoztunk értük, sikerült több helyzetet is kialakítanunk. Védekezésben elkövettünk egy hibát, ami két pontunkba került, ugyanakkor elsősorban a helyzetkihasználásunk volt inkább az oka annak, hogy csak döntetlent értünk el. Ezzel együtt nem lehetek teljesen elégedetlen, mert az összkép jó volt, amit elterveztünk játékban, azt meg tudtuk valósítani, egy kicsi plusz hiányzott ahhoz, hogy győztesen utazhassunk haza" – fogalmazott a DPASE szakvezetője.

Hódmezővásárhelyi FC – DPASE 1-1 (1-1)

Gólszerzők: Szabó a 36., illetve Tóth T. a 6. percben.

Hódmezővásárhelyi FC: Bordás – Kormányos (Bartyik 70.), Tóth J., Horváth, Szabó (Fátyol 84.), Szilágyi, Mezei, Pataki, Végh (Oravecz 58.), Máté, Kökény. Vezetőedző: Major László.

DPASE: Vaszócsik – Csendes, Pölöskei (Ablonczy 84.), Farkas, Csehi, Király, Kercsó, Tóth, Dobos Á., Szepessy, Tóth T. Vezetőedző: Dobos Barna.

A rovat további hírei: Sport

Pupp Viktória újabb szép sikere

Pupp Viktória újabb szép sikere

2025. már. 04.

Magabiztos győzelemmel tett nagy lépést az Európa-bajnoki indulás felé a DKSE birkózója, Pupp Viktória az Inárcson megrendezett válogató versenyen.

Fiatalos lendülettel küzdöttek

Fiatalos lendülettel küzdöttek

2025. már. 03.

A Carissa SE csapatának sikerével ért véget a Rácalmási Sportcsarnokban megrendezett Dunabau Deák Old Boys Kupa elnevezésű kispályás labdarúgó torna.

Az országos döntőért küzdöttek

Az országos döntőért küzdöttek

2025. már. 03.

Hat dunaújvárosi versenyző jutott be a tollaslabdázók országos diákolimpiai döntőjébe a sportág seregélyesi területi selejtezőjéből.

Biztos továbbjutás a kupában

Biztos továbbjutás a kupában

2025. már. 03.

Tóth Ákos mesterhármasának is köszönhetően, magabiztosan jutott be a Fejér Vármegyei Kupa ötödik fordulójába a Dunaújváros FC labdarúgó csapata.

DSTV: emlékverseny a birkózóknál

DSTV: emlékverseny a birkózóknál

2025. már. 02.

Mezőfalván folytatta a megméretések sorát a DKSE birkózó szakosztálya. Itt rendezték meg a Tombor István emlékversenyt – a sportolók a DKSE egykori kiváló edzőjéről emlékeztek meg. Hangkép.

Fél tucat hazai érem

Fél tucat hazai érem

2025. már. 02.

Jól szerepeltek a Danubius KSE tollaslabdázói a Szent Pantaleimon iskolában megrendezett felnőtt ranglista versenyen.

Győzelemmel búcsúzott a BL-től a DFVE

Győzelemmel búcsúzott a BL-től a DFVE

2025. már. 01.

Bár ötgólos előnyét leadta, végül 10-9-re legyőzte a spanyol Terrassa gárdáját a DFVE női vízilabda csapata a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó mérkőzésén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A tisztes helytállás lehet a cél

  2. Hogyan lehet megtalálni a megfelelő munkaerőt?

  3. DSTV: toboroznak az úszók

  4. Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

  5. Amit a címkékről tudni érdemes

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: toboroznak az úszók

DSTV: toboroznak az úszók

Embedded thumbnail for Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Töltsünk együtt egy délutánt – már lehet jelentkezni a Kolbásztöltő Fesztiválra!

Embedded thumbnail for DSTV: matchboxok a templomban

DSTV: matchboxok a templomban

Top hírek

  1. Kelendővé vált a jótékony célú finomság

  2. Forró teával köszönték meg a jeges munkát

  3. "Tomi" ott segít, ahol szükség van rá

  4. Idős asszonyt rabolt ki – letartóztatás a végre

  5. DSTV: erős a jótékony oldal

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 2. szám - 2026.01.16.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő