A nagyböjt utolsó hetének kezdetét az egyház Virágvasárnap néven emelte ünneppé, annak emlékére, hogy Jézus a bírái elé vettetése és megfeszítése előtti vasárnapon vonult szamárháton Jeruzsálembe.
A városban éljenző tömeg fogadta. Az emberek tiszteletük jeléül pálmaágakat lengettek, s így dicsőítették: Áldott, ki az Úr nevében jön! A pálmaág, zordabb éghajlatú vidékeken a barka azóta is a béke szimbóluma.
A Megváltó sorsa azonban, tudjuk, nem a békesség szellemében teljesedik be. Jézust néhány nap választja el a végső, szenvedésekkel teli gyalogúttól és a kereszthaláltól. Katolikus templomainkban virágvasárnapon barkás bevonulást, barkaszentelést, körmenetet tartanak. A szertartás része a passióéneklés – a szenvedéstörténet felidézése. Ez a nagyhétre való lelki ráhangolódást hivatott segíteni.
Húsvét népi szokásrendszerébe egyébként sok színes elem is beépült. A fűzfabarka kibomlása a tavasz első jeleinek egyike, ezért is volt egykor szokás a virágvasárnapi zöldág-hordás, a telet eltemető kiszejárás, a fiatal lányok termékenységvarázsló vesszőzése – a villőzés –, vagy a moldvai csángóknál a fűzfasíppal való tavaszébresztés.
