Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 23. Viktória
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Joó Gabriella tornász, edző és versenybíró

Sport
Joó Gabriella
atlétika
edző
Dunaújváros
portré

facebook megosztás

Szóládi Zoltán - 2017. ápr. 17., 14:50

Joó Gabriella maga is tornászként kezdte sportolói pályafutását, és a közelmúltban az edzői tevékenysége elismeréseként vehette át a Dunaújváros Sportjáért Díjat. Trenka János mellett felkészítője volt Kovács Zsófiának is, többek között a grúziai és berni versenyén, valamint a riói nyári olimpiai játékok előtt.

Gabriella 1987-ben született Dunaújvárosban, tehetségére már az óvodában felfigyeltek.

- Körülbelül ötéves koromban történt, hogy tornaedzők válogatást tartottak az óvodámban. Néhány feladat bemutatását követően azonnal meghívást kaptam a tornacsarnokba. Emlékszem, édesanyám vitt el az első edzésre, azzal a mondattal, hogy „Kipróbálod, aztán meglátjuk mi lesz belőle...” Végül ott ragadtam.

Aztán az iskoláit is a városban kezdte. Előbb a testnevelés tagozatos Vasvári, majd a Rosti következett. Sőt, a felsőfokú tanulmányai alatt is a sport maradt a fő vonal. Az akkor még Dunaújvárosi Főiskolán sportkommunikátori képesítést szerzett. Ezt végül az ELTE-Budai Sportoktató Akadémián a tornaedzői végzettség megszerzése követte, továbbá hazai gumiasztal és női torna bírói vizsgáit is letette.

Feladata a lány óvodások előképzése, az utánpótlás korosztály, valamint a felnőtt és válogatott sportolók felkészítése volt, de egyaránt foglalkozott a tornát kedvelő, szabadidős tevékenységként gyakorló lányokkal is.

A tornáról, a sportról és pályafutásáról a mai napig nagy alázattal beszél.

- Több éven keresztül voltam Héraklész kerettag, diákolimpiát nyertünk csapattal és magyar bajnokságot, valamint egyéniben is volt jó pár dobogós helyezésem. Csehországban, Liberecben az Olimpiai Reménységek Versenyén a válogatott csapattal ezüstérmesek voltunk. Talán ezek a sikerek maradtak meg leginkább. Őszintén szólva, már nem is nagyon emlékszem a saját eredményeimre.

Aztán egy balszerencsés véletlen vetett véget a tornász karrierének.

- 2002 végén hagytam abba a tornát. Hogy miért? Nos, főleg mert finoman szólva sem volt jó kapcsolat az edzőm és köztem, ráadásul csúnyán estem egy nehéz elemből, amely után nagyon megijedtem. Volt ilyen már persze azelőtt is, de valahogy ott és akkor besokalltam. Utána egy-két hétig nem is mentem be a terembe, csak őrlődtem. Nem volt könnyű, de eldöntöttem, az iskolára és a tanulásra koncentrálok inkább.

S ha ennek ellenére megkérdezem, hogy mi a szép ebben a sportban, mit jelent számára, gondolkodás nélkül mondja.

- A torna számomra egyfajta szerelem. Szerintem csodálatos és elismerésre méltó az, ha valaki olyan dolgokat képes megtanulni és bemutatni, mint egy tornász, aki képes uralni minden mozdulatát. Ez a sportág borzasztóan kemény, és egyben játékos, monoton és egyszerre változatos. Számomra semmihez sem fogható!

Gabriella edzői hitvallása magától értetődő.

- Hiszem, hogy csak a keményen és becsületesen elvégzett munka, a kitartás hozza meg a gyümölcsöt, a várt eredményt.

 

A dunaújvárosi tornasport hamvaiból éledt újra, köszönhetően többek között Prémusz Krisztina, Trenka János és Joó Gabriella munkásságának. A semmiből azonban nem volt egyszerű újraépíteni mindent. Az alapok mellett a legújabb ismeretekről, képzésekről, technikákról tájékozódni sem lehetett egyszerű.

- Lukács Józsefnek, a békéscsabaiak egykori kiváló mesteredzőjének rengeteget köszönhetünk. Úgy gondolom, az ő útmutatása nagyon nagy hasznunkra vált és a mai napig hatással van a munkánkra. Ezen kívül pedig természetesen videóanyagok segítségével, valamint saját ötletek kidolgozásával próbálunk megújulni.

 

Gabriella azonban válaszúthoz ért. Pedig edzőként nagy célokat dédelgetett.

- Edzőként céljaim között szerepelt az olimpia... 2007 óta dolgoztam a Dunaferr SE torna szakosztályánál. De pillanatnyilag nagyon nehéz erről ebben az életszakaszban beszélnem, hiszen most próbálok a jövőm megalapozására koncentrálni és remélem, hamarosan a családtervezés köt le. Éppen ezért fordítanom kellett a sorrenden és a célok kitűzésén. Ugyanakkor remélem, lesz még lehetőségem jó tornászokat kinevelni. A Dunaújváros Sportjáért Díjat elfoglaltságom miatt édesanyám vette át. Nagyon meglepődtem, hogy megkaptam, de természetesen örülök a kitüntetésnek.

 

Gabriella, ha már a magánéletéről is beszélt, nem kerülhette el, hogy a hobbijairól is meséljen.

- A szabadidőmben szeretek kirándulni, zenét hallgatni és koreografálni, táncolni. Ezen kívül imádok edzeni, futni, mert szeretem karbantartani a testem, már csak a múltamból eredően is.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

DSTV: Katona Réka Sára a vb-re készül

2025. aug. 28.

Parádésan szerepelt az idei szezonban a DKSE tehetséges kajakosa, Katona Réka Sára. A fiatal dunaújvárosi versenyző a Magyar Kupában, a bajnokságon és a vidék bajnokságon is kiválóan szerepelt, s emellett a júniusi Európa-bajnokságról is ezüstéremmel térhetett haza. Remek eredményeinek, kitartó munkájának köszönhetően ott lesz a szeptemberi maraton világbajnokságon is, ahol a szekszárdi Jámbor Lottival párban áll rajthoz. Hangkép.

Győzelem emberhátrányban

Győzelem emberhátrányban

2025. aug. 28.

Újra játszott a tűzzel, de nem égette meg magát és végül győztesen hagyta el a pályát a PTE-PEAC elleni hazai bajnokin a Dunaújváros FC labdarúgó csapata szerdán este.

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

Világbajnoknak járó köszöntés a csónakházban

2025. aug. 27.

A DKSE és a kajak-kenu szakosztály vezetése és versenyzői mellett városunk közvetlen vezetése is köszöntötte a Milánóból világbajnoki címmel hazatért Hajdu Jonatánt.

Visszatérnének a győzelem útjára

Visszatérnének a győzelem útjára

2025. aug. 27.

A tabellán tizenharmadik PTE-PEAC elleni hazai mérkőzéssel folytatja az NB III Dél-Nyugati csoportjának küzdelmeit a Dunaújváros FC labdarúgó csapata ma este hat órától.

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

DSTV: megmérették magukat a fiatalok is

2025. aug. 26.

Hetedik alkalommal rendezte meg a Dunaújvárosi Kohász Kézilabda Akadémia a tragikusan fiatalon elhunyt Horváth Nikolettről elnevezett emléktornát a Dunaújvárosi Sportcsarnokban még augusztus 16-án és 17-én. A torna eredményesen zárult a kézilabdázóink számára – egy első, egy második, és egy harmadik helynek örülhettünk. Hangkép.

Tehetséges kapust igazolt a DAB

Tehetséges kapust igazolt a DAB

2025. aug. 26.

A 21 esztendős Szűcs Botond játékára az Erste Liga mellett az Andersen Ligában is számítanak az Acélbikák jégkorongozói.

Könnyed továbbjutás a kupában

Könnyed továbbjutás a kupában

2025. aug. 26.

Már az első felvonásban eldöntötte a nyitott kérdéseket a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata a Paksi SE ellen a Simple Női Kupa második fordulójában.

  • További hírek

Friss hírek

  1. A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

  2. Látható a fejlődés és befektetett munka

  3. Az Élesztő ajándéka

  4. Gyakori esküvői bakik

  5. A kevesebbet hibázó nyert

Videók

Embedded thumbnail for A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

A szeretet fénye emlékeztet karácsony ünnepének igazi jelentésére (galériával)

Embedded thumbnail for DKIK: új titkár az iparkamaránál

DKIK: új titkár az iparkamaránál

Embedded thumbnail for DSTV: a véradókat köszöntötték

DSTV: a véradókat köszöntötték

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Hármas karambol, útlezárás a 6-oson

  3. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  4. Korlát teszi biztonságosabbá a közlekedést

  5. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő