Májusi nagyrendezvények
Városháza téri buli, bringatúra és a Nagy Családi Hétvége szerepel a májusi rendezvény-naptarában.
A rendezvények csütörtöki sajtótájékoztatóján Cserna Gábor polgármester elmondta, a kétnapos Májusi Mulatsága (április 30. és május 1.) négy millió forintot biztosított az önkormányzat a szervező dunaújvárosi Tourinform iroda részére. A polgármester kiemelte a szintén május 1-jén megrendezésre kerülő jótékonysági magyar-székely jégkorong gálamérkőzést, amely bár nem önkormányzati rendezésű, de a Böjte Csaba, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójának és dr. Dorkota Lajos, Fejér megye és Dunaújváros díszpolgárának fővédnöksége alatt zajló program izgalmas délutánt, barátságos mérkőzést ígért a sportág kedvelőinek.
Május 13-án lesz a harmincharmadik bringatúra, amelynek lebonyolítására 1,5 millió forintot biztosít az önkormányzat. Ezen a napon 8-9 óra között lesz a gyülekező, a karszalagok kiosztása és a bemelegítés a Városháza téren, majd 9-kor elindulnak a bringások Mezőfalvára. Ott egy kis pihenőt követően 11 órakor indulnak vissza a főtérre, ahol tombolasorsolással várják őket. A program során több útlezárásra, forgalomkorlátozásra számíthatnak az autósok a bringatúra útvonalán.
Május 26-28. között lesz a város legnépszerűbb rendezvénye, a Nagy Családi Hétvége. Pénteken koncertekkel várják az érdeklődőket az alsó Duna-parton, ahol fellép többek között az Edda. Szombaton lesz az össznépi sütögetés, a Parázs-Varázs. A mintegy négyszáz asztalhely nagy része már elkelt, körülbelül hatvan szabad hely van még, amelyet a Tourinform irodában, vagy a rendezvény honlapján, a www.parazsvarazs.com oldalon lehet foglalni. Ezen a napon is több programmal várják az érdeklődőket, ilyen például a kispályás foci kupa, motorcsónak bemutató, kötélhúzó verseny, az újraélesztési rekordkísérlet fináléja, valamint este Fenyő Miklós koncertje és diszkó zárja a napot. Vasárnap a gyerekeké lesz a főszerep, kézműves foglalkozásokkal, légvárakkal, rendvédelmi bemutatóval, játszóházzal. Ekkor rendezik meg a Kéz a kézben elnevezésű esélyegyenlőségi napot és az Ezer Lámpás éjszakája programot, és több koncerttel is készülnek, fellép például Szíj Melinda, a Bon-bon és Deniz. Erre a háromnapos programra 15 millió forintot biztosít az önkormányzat. Cserna Gábor polgármester megköszönte a további főbb partnerek, a CIB Bank, a Hankook, a Dunaferr, és az ISD Power támogatását.
Mórocz Erika, a helyi Tourinform iroda vezetője elmondta, a Nagy Családi Hétvége során lezárják majd az alsó Duna-parti utat a Lemezalakító és az E-ON szabadidőpark között. Arra kérik a kilátogatókat, hogy lehetőség szerint inkább gyalogosan vagy tömegközlekedési eszközzel érkezzenek, hiszen a parkolók korlátozott számban állnak rendelkezésre a területen. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján pedig mintegy tízezer látogató fordul meg a rendezvényen. Mind a három napon buszjárat fog közlekedni az Alsó Duna-partra.
A rovat további hírei: Közélet
"A szövetségünk azt kéri a kormánytól, hogy ne sarcolják tovább az önkormányzatokat"
2024. dec. 05.
November 29-én tartotta tisztújító közgyűlését a Megyei Jogú Városok Szövetsége, ahol Dunaújvárost Szabó Zsolt gazdasági ügyekért felelős alpolgármester képviselte. A szervezet első javaslata az volt a kormány felé, hogy a Versenyképes Járások Program forrása ne a városaink iparűzési adóbevételét terhelje a jövőben.
Advent második vasárnapján a remény gyertyáját gyújtjuk
2024. dec. 05.
December 8-án, advent második vasárnapján sok-sok programmal és fellépővel várja az érdeklődő dunaújvárosiakat az Adventi Forgatag. A programok délután öt órakor kezdődnek, az ünnepi köszöntő után Szabó Zsolt alpolgármester és Kovács István görögkatolikus parókus gyújtja meg a város második adventi gyertyáját.
Wesley-Da Capo: az igazi Mikulás látogatása (galériával)
2024. dec. 03.
A Wesley-Da Capo Alapfokú Művészeti Iskola részesült abban a megtiszteltetésben, hogy ellátogatott a nebulóikhoz Joulupukki, az igazi lappföldi Mikulás. Az Arany János iskola tornatermében gyűlt össze a várakozó gyerekek tömege, egytől egyig mind nagyon izgatottan várták a nagy találkozást.
DSTV: együtt segítenek a rászorulókon
2024. dec. 03.
A beszámolót már olvashatták, most jöjjön a DSTV összegzése: baráti társaság kezdte, komoly közösséggé duzzadt csapat folytatja azt a karitatív kezdeményezést, amelynek célja a nélkülözők segítése a közelgő ünnep időszakában. Hangkép.
Ég az első adventi gyertya – megnyitotta kapuit az Adventi forgatag (galériával)
2024. dec. 02.
A nagy hagyománynak örvendő adventi vásáron remek programokkal és finom ízekkel várják a látogatókat vasárnaptól, a karácsonyi kivilágítás pedig igazán meghitté teszi a közösségi teret és környékét. Az első adventi gyertyát is meggyújtották, ezzel ünnepélyesen is elkezdődött a várakozás időszaka.
Fekete lap a település történelemkönyvében
2024. dec. 02.
Bensőséges, szomorú-szép megemlékezés helyszíne volt a Pentele Klubház még múlt pénteken: a Dunapenteléről kitelepített családok emléke előtt adóztak az ünnepség résztvevői.
Az év végéhez közeledve is kell a vér
2024. dec. 01.
Remek mutatók egész sorával, új helyszínekkel és az ünnepi időszakban szép események egész sorával jelentkezünk a véradások kapcsán. A lényeg viszont változatlan: aki vállalja a csapolást, három embertársa életét menti meg!