Sportegyesület az egyetemen
Több, mint ötven évvel ezelőtt kezdte meg működését a főiskolásokat megmozgató sportegyesület, mely napjainkban négyszáz hallgatónak biztosít sportolási lehetőséget.
Már 1964-től indult sportkör a Dunaújvárosi Egyetem elődjében, mely akkor a Dunaújvárosi Haladás SK nevet viselte. Az első időszakot követően, mint hivatalos egyesület, 1993-ban lett bejegyezve a Dunaújvárosi Főiskola Diáksport Egyesület (DF DSE). 2013 nyarán vezetőségváltás történt az egyesület életében. Az egyesület elnökének Balogh Bertalant, főtitkárnak pedig Zemankó Zoltánt választották meg, a gazdasági ügyekért Kékes Anikó lett a felelős. Az elmúlt időszak számos sikert hozott az egyesület életében: bajnoki címek, Magyar Kupa második hely, Műszaki Felsőoktatási Sportnapon első hely. A támogatóknak köszönhetően az egyesület gazdálkodása stabil. Tavaly decemberben az egyesület közgyűlése újabb öt évre választotta meg a DUE DSE vezetőségét.
A sportegyesület jelenlegi helyzetéről Balogh Bertalannal beszélgettünk.
- Mivel 2016. január elsejétől az anyaintézményünk egyetemi rangot kapott, vagyis a Dunaújvárosi Főiskolából Dunaújvárosi Egyetem lett, ezért 2017. február 1-től újabb névváltoztatás történt az egyesületünk életében, hiszen Dunaújvárosi Egyetem Diák Sportegyesület névben működünk tovább. Az egyesület fő profiljai az egyetemi hallgatók szabadidős és versenysportjának megszervezése, a tanórai testnevelések megtartása, koordinálása, és minden a sporttal kapcsolatos események lebonyolítása, legyen az házi bajnokság, vagy sportnap. Számos feladatot vállalunk a szakosztályi versenysportban is, hiszen több sportágban rendszeresen tartunk edzéseket, és különböző osztályú bajnokságokban versenyeztetünk csapatokat. Az egyetemi, főiskolai versenysportból is kivesszük a részünket, hiszen ezen a kereteken belül történik az élsportolók versenyeztetése a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokságokon (MEFOB), országos, esetleg nemzetközi versenyeken. Az élsportolókat erkölcsileg és anyagilag is támogatjuk, valamint indulunk a hagyományos egyetemi versenyeken is. A tanórai sport keretében közel négyszáz nappali tagozatos hallgató heti testnevelés óráit biztosítjuk tizenkét különböző sportágban.
- Milyen szakosztályai vannak az egyesületnek?
- Jelenleg négy szakosztályunk működik. Az asztalitenisz szakosztály első csapata az NB I mezőnyében versenyez és jelenleg a második helyen áll. Az NB III-as csapat az idősebb játékosoknak biztosít versenylehetőséget és ebbe a csapatba épülnek be az utánpótlás játékosok. Két fiatal játékost szeretnénk kiemelni, Bíró Bálintot és Sós Rolandot. Ők rendszerint az első és második helyen végeznek az újoncok és a serdülők között is. Nyugat-Magyarország újonc csapatbajnokságról az országos döntőbe jutottak, ami azt jelenti, hogy a legjobb 5-6 utánpótlás klub között ott van a Dunaújvárosi Egyetem csapata. Floorball csapatunk ebben a szezonban az OB III-as bajnokságban játszik. A 2016/2017-es szezon nagy sikere, hogy bejutottak a Magyar Kupa Final Fourba, amit idén először rendeztek, és nagy örömünkre az egyetemünk adott otthont a programnak. 2013-ban néhány lelkes sportbarát ötletéből adódóan indult útnak a futsal a sportegyesületben. A lelkesedés és a szakmai munka az elmúlt években komoly eredményeket hozott. Felnőtt csapatunk az első évében megnyerte a másodosztály küzdelmeit és immár harmadik éve a nemzeti bajnokság élvonalában szerepel. A tavalyi év az eredményeink tekintetében kiemelkedő volt, hiszen mind a Magyar Kupa, mind a nemzeti bajnokság küzdelmeit ezüstérmesként fejeztük be. Ma öt játékost adunk a nemzeti válogatottnak és jelenleg a bajnoki alapszakasz második helyezettjeként várjuk a rájátszás küzdelmeit. Szépen épült utánpótlás bázisunk. A baracsi és a mezőfalvi sportegyesülettel együttműködve, összesen öt korosztály versenyez a Dunaújváros Futsal szárnyai alatt. Ez közel hetven ifjú sportolót jelent. Kosárlabdázóink a 2016/2017-es szezonban három utánpótlás bajnokságban neveztek Dunaújvárosi Egyetem DSE - Villámok fantázianévvel. Célunk, hogy minél több utánpótláskorú játékosnak biztosítsunk edzés és mérkőzés lehetőséget.
A rovat további hírei: Sport
Újabb rangadó vár a DFVE csapatára
2025. feb. 12.
A tabellán második UVSE elleni fővárosi találkozóval folytatja a bajnokság küzdelmeit a DFVE női vízilabda csapata ma este hét órától.
A Brassó volt az élesebb
2025. feb. 12.
Minden harmadban két gólt szerezve győzte le a Dunaújvárosi Acélbikákat a házigazda Brassó gárdája az Erste Liga alapszakaszának kedd esti találkozóján.
Csak egy csapat örülhetett (videóval)
2025. feb. 11.
Városunk asztalitenisz csapatai közül csak a Pentele ASE első számú együttese tudott győzelmet aratni a Nemzeti Bajnokságok hétvégi fordulóiban.
"Edzőmeccsekkel" zárják az Erste Ligát
2025. feb. 11.
A DEAC elleni bajnoki felkészülés jegyében vág neki a Brassó és a Csíkszereda elleni mérkőzéseknek a Dunaújvárosi Acélbikák jégkorong csapata az Erste Liga utolsó két fordulójában.
Munkában a DKSE tornászai
2025. feb. 10.
A különböző hazai és nemzetközi viadalok mellett az Európa-bajnokságra és a világbajnokságra készülnek leginkább a DKSE torna szakosztályának versenyzői.
Már előre néznek a DFVE vízilabdázói
2025. feb. 10.
Makszim Kordonszkijt nem téveszti meg a sima győzelem, Stieber Mercedes viszont elnézést kért a szurkolóktól a DFVE és a BVSC női vízilabda csapatainak hétvégi rangadója után.
Nem borult a papírforma
2025. feb. 09.
Csak az első szettben tudta megnehezíteni a bajnoki címre is esélyes MÁV Előre dolgát a DKSE felnőtt röplabda csapata az Extraliga szombat esti fordulójában.