Dunaújváros Hetilap

Változás jöhet az áramszolgáltatásban

doszerk - 2017. április 6. 8:42

Az idén már a nemzeti közműszolgáltatási rendszerhez tartozó Démász országos egyetemes szolgáltatói engedélykérelmet nyújtott be a Magyar Energia és Közmű-szabályozási Hivatalhoz, pozitív döntés esetén több mint 4,5 millió fogyasztóval gyarapodik azok száma, akik elérhetik a nemzeti közművek áramszolgáltatását.

A tevékenység országos kiterjesztésével meg kívánják teremteni a szabad szolgáltató-választás lehetőségét minden, az egyetemes szolgáltatás keretében vételező áramfelhasználó számára, azaz a vállalkozások mellett a lakosságnak is - idézi az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató és Démász szerdai közös közleménye Kóbor Györgyöt, az ENKSZ elnök-vezérigazgatóját. Hangsúlyozta: a fogyasztók így egy nemzeti tulajdonú társaságcsoporttól vehetnek igénybe a földgáz és a villamos energia esetében is biztonságos, magas színvonalú szolgáltatást.

A MEKH pozitív döntése esetén a Démász országosan 300 helyszínen, a Főgázzal közös kirendeltségen fogadja majd az ügyfeleket. A szolgáltatóváltáshoz várhatóan csak két dokumentumot kell majd kitölteni, az átlépés folyamata a törvényi előírásoknak megfelelően a legrövidebb időn belül történhet meg.

Fotó:MTI

A közleményben felidézik, hogy a Démász elosztó társasága 11 milliárd forintos hálózatfejlesztési beruházásba kezdett februártól, amióta a nemzeti közműszolgáltatás rendszer része lett. A Démász jelenleg az ország délkeleti részén, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, illetve Pest megye déli részében mintegy 775 ezer fogyasztót lát el árammal.

A társaság különös figyelmet fordít az elosztási területén található nagyvárosok fejlődésére, ezért például Kecskeméten, Békéscsabán, Hódmezővásárhelyen és Szegeden a hálózatbővítések mellett jelentős közvilágítás-fejlesztésre és -bővítésre is készülnek - közölték.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

DSTV: húsvéti haltelepítés

DSTV: húsvéti haltelepítés

2025. ápr. 26.

Bár húsvétkor a legtöbb család asztalán a főtt sonka dominált, a Dunaújvárosi Sporthorgász Egyesület jóvoltából biztosan halat is fogyasztottak a dunaújvárosiak. Az ünnep előtt ismét halat telepítettek a horgászterületekre, derül ki a DSTV összegzéséből. Hangkép.
 

Gazdasági kérdésekben közérthetően

Gazdasági kérdésekben közérthetően

2025. ápr. 25.

Folytatódott a méltán népszerű Dunaújvárosi Estek programsorozata a Városháza „C” szárnyában. A sorozat áprilisi vendége Surányi György korábbi jegybankelnök volt csütörtökön délután – előadását nagy érdeklődés övezte. A jelenlévők fontos pénzügyi kérdésekre is választ kaphattak.

A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás

A Barátság városrészben folytatódik a lomtalanítás

2025. ápr. 24.

Amint arról már beszámoltunk, az elmúlt évek gyakorlatát folytatva városrészi bontásban tart az önkormányzat tavaszi lomtalanítási sorozata.  A következő állomás a Barátság városrész lesz – szombaton!

A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!

A négylábúak biztonsága az elsődleges cél!

2025. ápr. 24.

Hosszú ideje fennálló probléma városunkban, hogy valaki vagy valakik mérgezett étel elhelyezésével veszélyeztetik a kis kedvencek életét. Az ügy kapcsán Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester tartott fórumot a Városháza „C” szárnyában kedden délután.

DSTV: szomorú hírek a vasműből

DSTV: szomorú hírek a vasműből

2025. ápr. 24.

A csoportos létszámleépítés kapcsán tartott tájékoztató beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összegzése. A Dunai Vasmű munkavállalóinak sorsáról Mezei Zsolt alpolgármester tolmácsolta az önkormányzat álláspontját. Hangkép.

Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése

Szabó Zsolt: elengedhetetlen a megyei jogú városok közös, határozott fellépése

2025. ápr. 23.

Szabó Zsolt képviselte városunkat a Megyei Jogú Városok Szövetségének múlt heti debreceni ülésén, ahol több fontos kérdés is napirendre került. Városunk gazdasági alpolgármestere szerint azt szeretnénk, hogy Dunaújváros és a dunaújvárosiak megkapják a számukra jogosan járó forrásokat.

Elismerések és ünnep a Bölcsődék Napján

Elismerések és ünnep a Bölcsődék Napján

2025. ápr. 23.

Idén húsvéthétfőre esett a Bölcsődék Napja, amelyet 15 éve Magyarországon is április 21-én ünnepelnek. Dunaújvárosban is összeültek a bölcsődei dolgozók – három szakember kapott igazgatói elismerést a Munkásművelődési Központban.