Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2025. dec. 24. Ádám, Éva
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Végül biztos siker

Sport
labdarúgás
DPASE
Dunaújváros
győzelem

facebook megosztás

Szárszó Lajos - 2017. ápr. 15., 19:53

Az első félidőben még akadozott a gépezet, de a fordulás után potyogtak a hazai gólok, így a Dunaújváros PASE labdarúgó csapata sima, 4-0-s sikert aratott a Méhkerék elleni bajnokin.

Egyértelműen a győzelmet tűzte ki a Méhkerék elleni mérkőzés céljaként a Dunaújváros PASE labdarúgó csapatának vezetősége a labdarúgó NB III huszonhetedik fordulójában, hiszen a csoport utolsó előtti helyén álló Méhkerék együttesét fogadták labdarúgóink.  Azt azonban megtanultuk már, hogy a kötelezőnek mondott meccsek megnyerése mindig a legnehezebb feladat még akkor is, ha a legerősebb összeállításban tud pályára lépni a csapat. Jól kezdte a DPASE a meccset, hiszen Tóth Tibor lépett ki védője mellett, akit a 16-on belül állítottak meg 11-es gyanús helyzetben, de a játékvetető sípja néma maradt. Vaszócsiknak is be kellett mutatkoznia, aki Hegedűs lövését védte remek mozdulattal. A 10. perc hozta meg az újabb hazai lehetőséget, mégpedig sarokrúgás után, melyet Dobos ívelt középre a jól érkező Szepessy fejére, de a labdát a vendégek kapusa a gólvonal előtt megkaparintotta.

Ettől kezdve átvette az irányítást a hazai csapat, melyet egy Tóth Tibor lehetőség bizonyított, aki egy kapu előtti kavarodást próbált meg kihasználni. Ebben a szakaszban még egy Csehi lövést jegyezhettünk fel, majd jött a vendégek válasza Sztojkától, aki két védő gyűrűjéből is kaput talált, de Vaszócsik a helyén volt. Rengeteg pontatlan átadás jellemezte a következő negyed órát, így helyzeteket sem sikerült kialakítani egyik oldalon sem. A betömörülő vendég védekezésnek nem találta ellenszerét a Dunaújváros, így egészen a 44. percig hiányoztak az átlövések is. Ekkor Dobos Áron szabadrúgása jutott el a vendég kapuig, de azt, ha némi üggyel-bajjal is, de hárította Patka. Fordulás után azonnal Vaszócsiknak akadt munkája, aki kétszer hárított szépségdíjas mozdulattal. Az eső volt talán az oka, de gyorsabb tempóra váltott Dobos Barna alakulata, melynek az 59. percben lett meg az eredménye. Csehi indított remek ütemben, majd Blatt gurított pontosan Tóthnak, aki a kifutó kapus alatt gurított a kapuba (1-0).

Tóth Tibor két gólig jutott!

Öt perc kellett az újabb lehetőséghez, Csendes fejelt centikkel mellé. Ettől kezdve indult be igazán a hazai csapat, akik szép sorjában szállították a gólokat. Csehi volt ismét az előkészítő, míg Tóth a befejező (2-0). A 72. percben jöhetett volna a harmadik találat Tóthtól, de ami akkor nem sikerült, az öt perccel később igen, akkor Szepessy perdített a hosszú sarokba (3-0). Nem lett vége a gólgyártásnak, hiszen Blatt 20 méterről szánta el magát, aki pontosan lőtte ki a bal alsó sarkot (4-0). A csereként beállt Horváth tehette volna rá a pontot az i-re, de szép szóló után mellé gurított, de a kitűnő második félidei játéknak köszönhetően így is itthon maradtak a bajnoki pontok.

Dunaújváros PASE – Méhkeréki SE 4-0 (0-0)

Dunaújváros PASE: Vaszócsik Viktor – Csendes Péter, Pölöskei Péter, Farkas Viktor, Csehi Tamás, Dobos Áron (Horváth Kevin a 80. percben), Dorogi Renátó, Tóth Tibor (Kercsó Bence a 79. percben), Szepessy Róbert, Király Bence, Tóth Ákos Károly (Blatt Pál a 31. percben). Vezetőedző: Dobos Barna.

Méhkeréki SE: Patka György - Boros Ádám (Pojendán Csaba a 78. percben), Komlósi Miklós, Vincze Dániel, Krajcs Gábor (Bondár Attila a 73. percben), Sztojka Ádám, Ruzsa Szabolcs, Kovács György, Fülöp Tibor, Furár Róbert Tibor (Lukucz Mihály a 70. percben), Hegedüs Edvin. Vezetőedző: Bóka Demeter.

A rovat további hírei: Sport

DSTV: jó úton haladnak

DSTV: jó úton haladnak

2025. okt. 24.

Már látható eredménye is van a DLSZ Aréna fejlesztésének, jól haladnak az építési munkálatok. A szövetségnek nemsokára egy hatalmas álma valósul meg, s mi lehetőséget kaptunk arra, hogy újra és újra bemutathassuk az oda vezető utat. Hangkép.

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

Újabb erdélyi túrán az Acélbikák

2025. okt. 24.

A tabella második helyén álló Brassó otthonában folytatják szereplésüket az Erste Liga alapszakaszában a DAB jégkorongozói ma este fél hattól.

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

Egyéni összetettben döntőztek a tornászok

2025. okt. 23.

Tizennyolcadik helyen végzett a jakartai tornász világbajnokság egyéni összetett fináléjában a DKSE kiválósága, Mayer Gréta.

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

Hozták a kötelezőt vízilabdázóink

2025. okt. 23.

Felemás játékkal, de magabiztos győzelemmel tartotta itthon a három pontot a Győr elleni bajnokin a DFVE női vízilabda csapata szerdán este.

Újabb dupla siker

Újabb dupla siker

2025. okt. 22.

A DFVE serdülő és ifjúsági vízilabdázói is magabiztos győzelemmel zárták a Tatabánya-Semmelweis OSC elleni mérkőzésüket a korosztályos bajnokságok legutóbbi fordulójában.

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

Elismerték a világbajnokságok dunaújvárosi hőseit

2025. okt. 22.

A Gurics György Birkózó Centrumban köszöntötte a közelmúltban véget ért világbajnokságokon szereplő dunaújvárosi birkózókat Barta Endre alpolgármester.

Három döntős hely Jakartában

Három döntős hely Jakartában

2025. okt. 21.

Székely Zója és Mayer Gréta is bejutott az egyéni összetett csütörtöki fináléjába a tornászok jakartai világbajnokságának selejtezőjéből.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

  2. Karácsonykor is előzzük meg a tűzeseteket!

  3. DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

  4. "A közösség ereje ilyenkor válik igazán láthatóvá..."

  5. Csábító üzenetek, súlyos következmények

Videók

Embedded thumbnail for Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Ünnepi ajándékpercek az Élesztő közösségétől

Embedded thumbnail for DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

DSTV: a birkózók is elbúcsúztatták az évet

Embedded thumbnail for DSTV: jótékonyság a Restiben

DSTV: jótékonyság a Restiben

Top hírek

  1. Bréking: lakástűz a Hold utcában – a mentőket is bevetették (FRISSÍTVE)

  2. Életet mentettek a dunaújvárosi rendőrök

  3. Rablás miatt tartóztatták le a buszmegállók üvegtörőjét

  4. Új kezdeményezés valósul meg Dunaújvárosban

  5. Kis-Magyarország, NER-tempó – apróság, de szóra érdemes

Galéria

A szeretet lángja is ég

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria) - fotó:

Az öröm rózsaszín gyertyája is fénylik (galéria)

DKSE évzáró (2025) - fotó:

DKSE évzáró (2025)

Dunaújváros Hetilap

XIV. évfolyam 50. szám - 2025.12.19.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő