Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 21. Benedek
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Zenével ünnepelték a költészet napját

Kultúra
Költészet napja
könyvtár
Kákics
zene
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. ápr. 11., 12:51

A József Attila Könyvtár felnőttkönyvtárában ezúttal a Kákics együttes adott elő vidám koncertet, melynek tagjai a legkisebbek nagy örömére a meséről sem feledkeztek meg.

Évek óta már, hogy a József Attila Könyvtárban zenével ünneplik a költészet napját. A Quintia zenekar és a Viadana kórus után a Kákics együttes lépett fel a könyvtárban hétfő délután. A négy tagú zenekar előadására a legkisebbektől a legnagyobbakig sokan kíváncsiak voltak, koncertjükre pedig nemcsak Nagy-Magyarország tájegységeinek legkülönlegesebb népköltészeti remekműveit hozták el, hanem József Attila megzenésített verseit is. A dalok között nem feledkeztek meg a gyerekekről sem, hiszen vidám, mesébe illő átkötésekkel szórakoztatták a kicsiket két népdal között.

2. Galéria
Költészet napja
könyvtár
Kákics
zene
Dunaújváros

facebook megosztás

A József Attila Könyvtár felnőttkönyvtárában ezúttal a Kákics együttes adott elő vidám koncertet, melynek tagjai a legkisebbek nagy örömére a meséről sem feledkeztek meg.

Ónodi Zoltán
A Kákics együttes zenés ünnepe - fotó: Ónodi Zoltán

doszerk - 2017. ápr. 11.

A rovat további hírei: Kultúra

Ismét Fringe tehetségkutatót indít a Magyar Zene Háza

Ismét Fringe tehetségkutatót indít a Magyar Zene Háza

2025. feb. 03.

Hobbi- és utcazenészeknek, valamint zeneiskoláknak, zenei alkotóműhelyeknek ad lehetőséget fellépésre idei Fringe felhívásával a Magyar Zene Háza.

"Karolina kertje" az Utószó élő irodalmi antológiában

"Karolina kertje" az Utószó élő irodalmi antológiában

2025. feb. 01.

Kötetbemutatóval folytatódott az Utószó című élő antológia sorozata a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D). A kortárs irodalom iránt érdeklődők Wirth Imre pályájával ismerkedhettek – a szerzővel Gyöngyössy Csaba beszélgetett kedden délután.

DSTV: mozgalmas időszak előtt a színház

DSTV: mozgalmas időszak előtt a színház

2025. feb. 01.

Izgalmasnak ígérkezik az új esztendő a Bartók Kamaraszínház közössége számára, derül ki a DSTV összegzéséből.  Az új bemutatók mellett már tart a Mikrofesztivál előkészítése, és szó esik a színházról szóló szakmai elismerésekről is. Hangkép.

DSTV: a handpan varázsa

DSTV: a handpan varázsa

2025. jan. 31.

Különleges hangszert és megszólaltatóját mutat be a DSTV összeállítása. Baruts Bence, a Sándor Frigyes Zeneiskola művész-tanára csapatával az intézmény gálájának egyik főszereplője volt a közelmúltban – ezúttal a handpan bemutatására vállalkozott. Handkép.

Történelmi időutazás az Intercisa Múzeumban

Történelmi időutazás az Intercisa Múzeumban

2025. jan. 30.

Restaurálják a katonai sírok áthelyezésekor előkerült szovjet katonák személyes tárgyait, "vasműs gyűjteményt" ajánlottak fel a múzeumnak, illetve elkészült a Vidám Park egy dodzsemének felújítása, amelyet bemutatnak majd az idei Sugárúti Fesztiválon. Hírcsokor.

DSTV: a szövegvilág bűvkörében

DSTV: a szövegvilág bűvkörében

2025. jan. 30.

Az olvasás szeretete nem múló szeszély, derül ki a DSTV összegzéséből. A történet főszereplője igazi könyvmoly, akinek példája igazolja, bármilyen műfajról is legyen szó, mindenki megtalálhatja a maga szájízének való írókat és műveket. Hangkép.

Nyilvános órákkal és és esti szimfonikus koncerttel várja a közönséget a Zeneakadémia

Nyilvános órákkal és és esti szimfonikus koncerttel várja a közönséget a Zeneakadémia

2025. jan. 30.

Diákok fellépésével, nyilvános órákkal, előadásokkal és esti szimfonikus koncerttel is várja a közönséget az idén 150 éves Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem február 9-én A tehetség napja című rendezvényén.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Átgázolt vízilabdázóinkon az Olimpiakosz

  2. Fontos pontokra hajt a DFC

  3. Idegenben zárja az alapszakaszt a DKSE

  4. ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

  5. Babaaltatás a nagy melegben – tippek a nyugodt alváshoz kánikula idején

Videók

Embedded thumbnail for ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

ICA-D: tömeg és siker a divatbemutatón

Embedded thumbnail for DSTV: ismerkedős napok

DSTV: ismerkedős napok

Embedded thumbnail for Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

Top hírek

  1. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  2. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  3. „Tiszta udvar, rendes ház” a Technikumban

  4. Dunaújvárosi Estek Dr. Szász Máté neurobiológussal

  5. "Nagyon erős, baráti, összetartó közösség"

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 11. szám - 2026.03.20.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő