Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

A legjobbat az évad végére tartogatták

Vass Ádám - 2017. május 10. 18:53

A Bartók Kamaraszínház Bizalom Évadának utolsó bemutatója pénteken lesz, és abszolút megérte várni rá, a Valahol Európában ugyanis még mindig az egyik legjobb musical, a gyerekszereplők játéka pedig kifejezetten magával ragadó.

Viszontagságos út vezetett idáig, a Bartók Kamaraszínház idei utolsó darabjának, a Valahol Európában című musicalnak a rendezését a próbafolyamatok kellős közepén Őze Áronnak kellett átvennie, ami egészen új helyzetet teremtett. Ennek ellenére szerdán délelőtt a darab egyik utolsó főpróbája előtt Őze Áron elmondta, fantasztikus munkát végeztek a gyerekek, rég volt rendezőként ilyen kiegyensúlyozott próbaidőszaka. Ezért külön köszönetet mondott a gyerekek szüleinek és tanárainak, akik mindenben segítették a produkciót. Mint mondta, fontos, hogy a gyerekek megmaradtak gyerekeknek a színpadon.

Dunai Tamás, Simon Péter szerepében cseppet sem meglepően hatalmasat alakít, ahogyan a csapat vezéreként Juhász Levente és Pataki Zsófia is, akik igazi musical színészként hozzák a maximumot, de a dunaújvárosi diákokból álló szereplőgárda is kiemelkedőt nyújt a színpadon. Érdemes figyelni Bágyi Mártont, aki Ficsúr szerepében énekhangjával és lazaságával is kitűnik, de az igazi meglepetés a kis Kovács Bálint, aki garantáltan mindenkit elvarázsol Kuksiként. Utóbbi a gyerekekre jellemző őszinteségével elmondta, bár egy kicsit izgulnak, biztosak benne, hogy jó lesz az előadás, a próbákat pedig nagyon élvezik, jól érzik magukat a szerepben, a játék nem is olyan nehéz, mint azt sokan elképzelik. Talán ennek a könnyedségnek is tudható be, hogy a darab valóban jól sikerült és szemernyi fáradtság sem látszik a szereplőkön az érzelmileg is kimerítő második felvonás megható végére sem.

A rovat további hírei: Kultúra

Adventi koncertre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

Adventi koncertre készül a Dunaújvárosi Vegyeskar

2023. dec. 08.

Ünnepi dallamok és meglepetés bemutató, az immár hagyományos hangversenyre ezúttal az evangélikus templomban várják a kórusmuzsika szerelmeseit vasárnap.

DSTV: szólt a jazz a Sándor Frigyes Zeneiskolában

DSTV: szólt a jazz a Sándor Frigyes Zeneiskolában

2023. dec. 08.

Izgalmas zenei kalandozásra csábította a vendégeket Sándor Frigyes Zeneiskola a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. A jazz tanszak növendékei adtak remek hangulatú, színes, változatos koncertet. Hangkép.
 

Ünnepváró dallamok a Zenélő Cukrászda sorozatában

Ünnepváró dallamok a Zenélő Cukrászda sorozatában

2023. dec. 07.

Két művész-tanár, Beke Beáta és Németh Irma mutatkozik be, jórészt adventi és karácsonyi dallamokkal vár mindenkit a Jakó Zenélő Cukrászda sorozata szombaton. Gitár, hárfa, ének, és még  a közönség is dalra fakadhat!

Mazsola percek és ajándék a Mikulástól a könyvtárban

Mazsola percek és ajándék a Mikulástól a könyvtárban

2023. dec. 04.

Sűrű program készül a következő napokban a József Attila Könyvtár: kedden a kisgyerekes családokat várják, szerdán – Mikulás ünnepén – ingyenes beiratkozással csalogatnak.

DSTV: Újratervezés az ICA-D összes termében

DSTV: Újratervezés az ICA-D összes termében

2023. dec. 04.

Csoportos kiállítással folytatódott a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) bemutatóinak sora, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény vendégei Újratervezés címmel tizenhárom alkotó fotóit, printjeit, installációit és videó-munkáit láthatják. Testbeszéd, hangkép.
 

DSTV: mesél a múlt az Intercisa Múzeumban

DSTV: mesél a múlt az Intercisa Múzeumban

2023. dec. 03.

Érdekes településtörténeti kincsekről számol be a DSTV összeállítása. Adásvételi szerződés és más, a Mayer-féle házból előkerült iratokból állt össze az elmúlt hónap műtárgya, pontosabban tárgyegyüttese az Intercisa Múzeumban. Hangkép.

ICA-D: "A Herner Ferike faterja" – vetítés és beszélgetés

ICA-D: "A Herner Ferike faterja" – vetítés és beszélgetés

2023. dec. 02.

Izgalmas programmal folytatódik a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) társművészeti sorozata. Figyelem: az érzékeny témát feldolgozó esemény ingyenes, de regisztrációhoz kötött.