Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 18. Sándor, Ede
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

A Széchenyi büszkeségei

Oktatás
Széchenyi iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. máj. 03., 07:49

Három széchenyis tanuló négy tantárgyban is bejutott az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny döntőjébe, ahol egyikük első helyezést ért el.

Hosszú évek felkészülése, szorgalom, tehetség, széles érdeklődési kör és a szakirodalmak feldolgozása meghozta eredményét három széchenyis tanuló számára is. Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny harmadik fordulójába, vagyis döntőbe került Mészáros Mirtil, aki a magyar nyelvi verseny huszonötödik helyezését érte el, Körösztös Gergő, aki két tantárgyban is az ország harminc legjobb tanulója közé került és irodalomból 17. helyen, filozófiából pedig a 27. helyen végzett, míg Bali Bettina első helyezést ért el a művészettörténeti szekción.

A versenyre való felkészülésüket Hutvágnerné Róth Éva és Péntek Klára segítette, sokat ksézültek a tesztekből, szóbeliből, esszékből és a pályamunkák bemutatásából álló feladatokra. Mészáros Mirtil a Sorstalanságban található párbeszédeket elemezte, Körösztös Gergő filozófiából az ismeretelmélet tételt húzta, míg irodalomból a stílusirányzatok keveredését elemezte Tóth Árpád költészetében, Bali Bettina pedig Kondor Béla, Dózsa György sorozatának elemzésében remekelt.

A rovat további hírei: Oktatás

Pannon Oktatási Központ - Felavatták az iskola új auláját

Pannon Oktatási Központ - Felavatták az iskola új auláját

2015. nov. 05.

Újabb mérföldkőhöz érkezett a Pannon Oktatási Központ. Ünnepélyes keretek között felavatták az iskola új auláját, dísztermét, amely megemlékezéseknek, ünnepségeknek fog helyt adni, illetve közösségi térként funkcionál.

Töri verseny - Szakmai felkészítő a Dunaferr iskolában

Töri verseny - Szakmai felkészítő a Dunaferr iskolában

2015. nov. 04.

Nyolcadik alkalommal rendezik meg a történelmi versenyt a Dunaferr iskolában, melynek témája idén a "Szakmáink története" címre hallgat.

Iskolahét a Gárdonyiban

Iskolahét a Gárdonyiban

2015. nov. 04.

Tegnap tartották a Gárdonyi hét megnyitóját az iskola előtt, amivel kezdetét vette a több napon át tartó változatos programsorozat.

Orbán Viktor: újraéledt az egyházi iskolarendszer

Orbán Viktor: újraéledt az egyházi iskolarendszer

2015. okt. 31.

Több évtized kényszerszünet után mára újraéledt az egyházi iskolarendszer - mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Kunszentmiklóson a református templomban, a Baksay Sándor Református Gimnázium és Általános iskola felújítása és új épületszárnyának átadása alkalmából tartott avatóünnepségen.

Holnap lejárnak az előző félévi diákigazolvány-matricák!

Holnap lejárnak az előző félévi diákigazolvány-matricák!

2015. okt. 30.

Szombaton lejárnak az előző tanévi diákigazolvány-matricák, érvényes igazolvány, vagy az oktatási intézmény által kiállított, ideiglenes diákigazolványnak minősülő igazolás nélkül pedig nem használhatók a kedvezményes jegyek és bérletek - közölte a MÁV-START pénteken az MTI-vel.

Keresztféléves képzés - közeleg a jelentkezési határidő

Keresztféléves képzés - közeleg a jelentkezési határidő

2015. okt. 29.

November 15-ig lehet jelentkezni a 2016 februárjában induló keresztféléves képzésekre. Az államilag finanszírozott helyek betöltése csak az adott intézmény által meghirdetett mesterképzéseken lehetségesek.

Egy élet munkájának elismerése

Egy élet munkájának elismerése

2015. okt. 24.

Hatvan éve vehette át tanítói diplomáját Léránt Gyula, a Petőfi Sándor Általános Iskola nyugalmazott igazgató-helyettese.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  2. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  3. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

  4. DSTV: harmadjára is nagy siker

  5. Sok fotóst megihletett a téli szürkeség

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Embedded thumbnail for DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

DSTV: büszkeségünk a sportuszoda

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő