Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Álmokkal megáldott élet

Várkonyi Balázs - 2017. május 14. 8:40

Kinek sóra, fára többé semmi gondja, az a hajdani katona lehet, akit Vörösmarty e szavakkal megénekelt. Vagy - az a szép, titokzatosságot sugárzó, idős asszony, aki nemrég még arra kért, hozzak neki a boltból sót. Pedig neki sóból kevés kellett már utóbb, mert alig evett. Csak kenyeret, azt nagyon szerette.

De kiporciózta öreges-gondosan, mint mindent, mígnem egy napon rá nem ébredt: kiporciózva itt már neki az órái is. És magával vitte a titkát. Amit csak a lánya ismert.

Utoljára talán felrémlett még neki a régi időbe zárult fiatalsága, a Kun utcai kórház, ahol a szörnyű forrázás után Frank főorvos adta vissza neki a szépséget. Örökké hálás volt a nagyhírű sebésznek. És Balta doktornak is. Ő volt az alorvos. A fiatal Paulának igen tetszett, de szemrebbenéssel se mutatta. Csak a szívébe zárta. Már jócskán az öregségben botorkált, de még mindig emlegette. Szépség és ifjúság nála minden időkre összekapcsolódott egy kórházzal, műtővel, nagy fehérséggel.

Az alorvost többé nem látta. Az örök ideál maradt. Mégsem érezte magát boldogtalannak; élhetett az álmaiban. Társa lett egy ’56-os férfinak, bár szerelmet nem érzett. Férjét pár év múlva elvitte a börtönbetegség. Már nagyon sok ideje annak, kevés dologra emlékszik, de arra igen, hogy azok az esztendők őt is élve temették maguk alá. Csak a gyermeke iránti felelősség tartotta meg. Aztán a lány fölnőtt, kiröppent. Maradtak az emlékek.

A polgárotthon fényei megkoptak, az ezüstnemű már régen a zálogházba vándorolt, és ahogy múlt az idő, a napok is egyre reménytelenebbül hosszúra váltottak. Nemrég elérkezett a pillanat, amitől mindig félt. Eljött a kórházba menetel ideje. Bizalmatlan volt. Ellenállt. Vitatkozott a háziorvossal: ezeknél – mondta – nem Balta operál. Kárhoztatta az OTI-t, ami már csak az emlékeiben volt, de végül megadta magát. Odabent aztán szúrós szemével átdöfte a vizsgálóorvost, vegzálta a hirtelenszőke kardiológusnőt: kegyed – mondta – hasonlít valakire a piacon, csak finomabb jelenség, a kardiológus erre mit tehetett, csúnyán nézett. További konfliktus nem volt. Paula néni ugyanis hazakérte magát.

A betegszállító sofőr egyvégtében dünnyögött, mindennel baja volt, bal lábbal kelhetett fel, az út végén a kis borravaló sem igen tudta megvigasztalni, biztosan keveset adtam, gondolta a néni, de a nincsből nem lehet több. Odahaza a nappali ablaka előtt leült, kint a mindennapi életfolyam hömpölygött, nagyon közönséges – állapította meg, és visszamenekült a távoli emlékvilágba, ahol Balta alorvos játszotta a főszerepet, a kedves, jó Balta, aki a Frank doktorral visszaadta neki a szépségesélyt.

Amikor álmaiból visszatért, ismét a kinti világba kapaszkodott a szeme. A telefonhoz nyúlt. Fölhívta a lányát. A reményről beszélt. A gyógyulásról. Váratlanul azt mondta: valamilyen fordulat talán jön még az életben. Csak abban nem volt biztos, hogy az ő idejében…

Mi már tudjuk, hogy nem. A kilencvenkét éves, öregségében is szép arcú asszony régvolt idők boldogságemlékeit vitte magával.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban

DSTV: díszes tál lett a hónap műtárgya a múzeumban

2025. szep. 03.

Folytatódott az Intercisa Múzeum gyűjteményének kincseit bemutató népszerű sorozat, derül ki a DSTV összegzéséből. A hónap műtárgya ezúttal egy díszes salátástál lett – érdekes jellemzőit Kronászt Margit történész-muzeológus vázolta. Hangkép.

 

Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába

Különleges koncertmenü és sok kiegészítő program csalogat a KönyvTér kavalkádjába

2025. szep. 02.

A részletes programot már összegeztük,. ezúttal a Városháza téren szombaton esedékes minifesztivál gazdag zenei kínálatáről, valamint a kísérő eseményeiről ejtünk szó! És persze mindenkit biztatunk a személyes jelenlétre: napsütés, jó idő, remek produkciók sora, irány a KönyvTér!

DSTV: a színek szabadsága a Restiben

DSTV: a színek szabadsága a Restiben

2025. aug. 30.

Folytatódott a bemutatók sora a Resti Bisztróban, derül ki a DSTV összegzéséből. A Rosti iskola diákjainak alkotásaiból rendezett kiállítások után ezúttal Komli Tünde önálló tárlatát láthatják a Vasmű úti egység vendégei A szabadság színei címmel. Hangkép.

Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon

Vastaps a Vasasnak a belgiumi fesztiválon

2025. aug. 29.

Komoly sikereket aratott a fellépéseken, táncházban ismertette a magyar folklórkincs alapjait, és nem mellékesen városunk hírnevét is öregbítette Belgiumban a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a közelmúltban vendégszerepelt a Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztiválon – csodás élmény volt!

Nyárbúcsúztató koncert a Petőfi Művészeti Ligetben

Nyárbúcsúztató koncert a Petőfi Művészeti Ligetben

2025. aug. 28.

Szép élmény ígéretével várja a muzsika híveit a Bartók Kamaraszínház: nyárbúcsúztató, egyúttal évadnyitó koncertet rendeznek a Petőfi Művészeti Ligetben – Ács Dominika főszereplésével. Lélegezz fel – mindenkit várnak szombaton este!

DSTV: nyári könyvélmények a könyvtárból

DSTV: nyári könyvélmények a könyvtárból

2025. aug. 27.

Miközben javában készülnek a KönyvTér forgatagára, a nyár sem telt programok nélkül a József Attila Könyvtárban, derül ki a DSTV összegzéséből. Az intézmény nyári nyitvatartással, de folyamatosan tárt kapukkal várta a betű barátait – az időszak újdonságairól is szó esik a riportban. Hangkép.

DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban

DSTV: a csomagolás kihívása a papíriparban

2025. aug. 21.

Remek bemutató várja a vendégeket a Magyar Papírmúzeumban, derül ki a DSTV összeállításából. Az érdeklődők a csomagolástechnika történetével, illetve papíripari vonatkozásaival is ismerkedhetnek a Papírgyári úti intézmény kiállítóterében. Hangkép.