Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 01. Albin
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Búcsúztak a hallgatók

Oktatás
Szalamander
egyetemisták
fáklyás felvonulás
Dunaújvárosi Egyetem
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. máj. 11., 22:54

Csütörtök este tartották az egyetem hallgatói a 2017. évi Szalamandert, hogy együtt búcsúzzanak a város közösségétől, utcáitól.

A búcsúmenet este nyolc órakor indult a Dózsa György út 33-as szám alatt található Kerpely Antal Kollégiumtól, és kezdetét vette a fáklyás felvonulás. Innen a Városháza felé vették az irányt, a főtéren pedig közösen elénekelték az iskola szakhimnuszait, majd Izsák Máté, az Oktatási, ifjúsági, kulturális és sportbizottság elnöke tolmácsolta Cserna Gábor polgármester és a város önkormányzatának búcsúbeszédét. Mint mondta, a hallgatók büszkék lehetnek arra, hogy a selmeci hagyományok őrzésével összetartó közösséget kovácsoltak, mely az alma materhez és a városhoz köti mindannyiukat. Végül sok sikert kívánt a hallgatóknak nem csak az államvizsgához, hanem ahhoz is, hogy sikeresek legyenek választott szakmájukban és emlékeztette őket arra, hogy Dunaújváros büszke rájuk, és mindig visszavárja őket.

A főtéren Erdős Sándor, Valéta Elnök is búcsúzott társaitól. Szerinte az, hogy búcsúznak és elmennek, nem jelenti azt, hogy örökre elhagyják a várost, mivel selmeci hagyományőrző szívük mindig visszahúzza majd őket és boldogan emlékeznek majd ezekre az évekre és arra, milyen büszkék lehetnek rá, hogy itt végezhettek az egyetemen Dunaújvárosban. Ezt követően a menet tovább indult a Vasmű úton, tovább a Kossuth Lajos utcán, vissza az Alma Mater felé. Végezetül az egyetem főépülete előtt meghallgatták dr. András István rektor rövid búcsúbeszédét, közösen elénekelték az ide illő búcsúzó nótákat.

2. Galéria
Szalamander
egyetemisták
fáklyás felvonulás
Dunaújvárosi Egyetem
Dunaújváros

facebook megosztás

A búcsúmenet este nyolc órakor indult a Dózsa György út 33-as szám alatt található Kerpely Antal Kollégiumtól, ahonnan kezdetét vette a fáklyás felvonulás. Innen a Városháza felé vették az irányt, a főtéren pedig közösen elénekelték az iskola szakhimnuszait, majd Izsák Máté, az Oktatási, ifjúsági, kulturális és sportbizottság elnöke tolmácsolta Cserna Gábor polgármester és a város önkormányzatának búcsúbeszédét.

Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
Szalamander 2017 - fotó: Sándor Judit
doszerk - 2017. máj. 11.

A rovat további hírei: Oktatás

Péntekig jelentkezhetnek a felvételizők

Péntekig jelentkezhetnek a felvételizők

2019. feb. 11.

Legkésőbb péntek éjfélig lehet jelentkezni a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre az E-felvételin keresztül – közölte az Oktatási Hivatal hétfőn az MTI-vel. A hivatal tájékoztatása szerint aki a díjmentesen megjelölhető három jelentkezési helynél többet (de legfeljebb hatot) jelöl meg, az a jelentkezésenként 2 ezer forintos kiegészítő díjat szintén február 15-én éjfélig fizetheti be.

Energiakövetek pályázat idén is

Energiakövetek pályázat idén is

2019. feb. 11.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) "Energiakövetek 2019" címmel immár harmadszor hirdet pályázatot a felsőoktatási intézményekben természettudományos tárgyakat hallgató diákok számára.

Központi írásbeli felvételi: megvannak az eredmények - hogyan tovább?

Központi írásbeli felvételi: megvannak az eredmények - hogyan tovább?

2019. feb. 09.

Már minden középiskolába készülő diák megtudta a központi írásbeli felvételi eredményeit. Az Oktatási Hivatal kimutatása szerint a tanulók idén átlagosan a magyar nyelvi feladatsoron több pontot értek el, mint a matematikán. A hivatal Köznevelési Programok Főosztályának vezetője elmondta, hogy február 18-ig kell a kiválasztott intézményekbe jelentkezni.

Gyászol a Bánki

Gyászol a Bánki

2019. feb. 07.

A Bánki iskola igazgatóhelyettese, Molnár Klára Andrea tragikus hirtelenséggel február 2-án elhunyt - adta hírül az iskola vezetése.

Tárt karokkal várják a hallgatókat

Tárt karokkal várják a hallgatókat

2019. feb. 04.

Minden készen áll a Dunaújvárosi Egyetemen arra, hogy szeptemberben fogadni tudják az új hallgatókat. A szeptemberi félévben két új szakirány is várja majd őket.

Folytatódik a diplomamentő program

Folytatódik a diplomamentő program

2019. feb. 01.

Több ezer egykori hallgató diplomájának megszerzéséhez járult hozzá a tavaly decemberben zárult diplomamentő program, novemberben pedig újabb nyelvi képzések indultak azok számára, akik államvizsgájukat már teljesítették, de nem rendelkeznek a diploma átvételéhez szükséges nyelvvizsgával - mondta el a Magyar Időknek a Pénzügyminisztérium államtitkára.

A kitűnő képzés bizonyítéka

A kitűnő képzés bizonyítéka

2019. jan. 27.

A Szabó Magda Református Általános Iskola a fenntartóváltás után is megtartotta informatika tagozatát. A tanulók első osztálytól kezdve heti egy órában, majd a felső tagozatra lépve heti  három illetve négy órában  informatikát tanulhatnak csoportbontásban. 

  • További hírek

Friss hírek

  1. DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

  2. Itt a tavasz, nagyon várják a véradókat

  3. Megmutatták, milyen értékekkel bírnak

  4. DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

  5. Nem volt esély a TFSE otthonában

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

DSTV: tizedik születésnapjukat ünnepelték

Embedded thumbnail for DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

DSTV: farsangi kavalkád a Vasváriban

Embedded thumbnail for DSTV: a tisztább közterületekért

DSTV: a tisztább közterületekért

Top hírek

  1. Május végéig meghosszabbították Mezei Zsolt letartóztatását

  2. Szexuálisan bántalmazta nevelt lányát – vádemelés a vége

  3. Horrorfilm-antológia, országos díszbemutató a Kultik Moziban

  4. Semmi sem stimmelt a megállított kocsival

  5. DSTV: Caldo Pizza & Étterem

Galéria

IX. Szent Pantaleon Jótékonysági Bál

Kolbászfesztivál (2026)

FitCity Dunaújváros (2026. február)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 8. szám - 2026.02.27.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő