Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. jan. 13. Veronika
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Erdélyi élmények, határtalanul

Oktatás
Határtalanul pályázat
Dózsa iskola
diákok
Dunaújváros

facebook megosztás

doszerk - 2017. máj. 15., 14:45

A Dózsa iskola hetedikes tanulói nemrég érkeztek haza Erdélyből, ahová a Határtalanul program keretén belül jutottak el negyvenen. Hétfő délelőtt élménybeszámolót tartottak évfolyamtársaiknak és a hatodikosoknak, akik jövőre indulnak majd útnak.

Erdélyben kirándultak a Dózsa György Általános Iskola hetedik évfolyamos diákjai április végén a Határtalanul program keretében. Az iskola rendszeresen él a pályázati lehetőséggel, ez már az ötödik alkalom volt, hogy részt vettek egy tanulmányi kiránduláson és határon túli magyarlakta településeket, történelmi múlttal rendelkező helyszíneket látogattak meg. Utazásuk a Királyok és fejedelmek útján Erdélyben címet kapta és negyven diák, valamint négy kísérő vett részt rajta, akik hétfőn tartottak élménybeszámolót erről az izgalmas és tartalmas három napról. Ahogy a diákok elmesélték, a felkészülés már korábban az iskolában elkezdődött, mivel több tanórán is kiemelt hangsúlyt fektettek Erdély történelmére, így rendelkeztek némi előismerettel is a helyszíneket illetően.

 

Az első napon a hajnali órákban érkeztek Nagyváradra, ahol később az ottani magyar nyelvű Szacsvay Imre Általános Iskolában beszélgettek és ismerkedtek diáktársaikkal. Még aznap Királyhágón tartottak egy rövid fotószünetet, majd a Kőrösfői vásárban válogathattak a népi alkotások között, végül Kolozsváron álltak meg, ahol városnézésre került sor. A második napon az Europa Nostra díjas Torockón a Néprajzi Múzeumban ismerték meg a település múltját, majd ezután a Tordai hasadékban túráztak. Nagyenyedre, Gyulafehérvárra, majd Vajdahunyadvárra is tettek kitérőt, az éjszakát pedig Déván, a Szent Ferenc Alapítvány vendégházában töltötték. A harmadik napon szintén túrázás várt rájuk Déván, majd Marosillyén Bethlen Gábor szülőházát látogatták meg. A több száz kilométeres utazásukat Aradon fejezték be, ahol  vértanúkra emlékeztek az emlékükre állított szobornál.

A rovat további hírei: Oktatás

Matek érettségi - Halmazelmélet, trigonometria a feladatok között

Matek érettségi - Halmazelmélet, trigonometria a feladatok között

2016. máj. 03.

Halmazelmélet, gráfos feladat és trigonometria is szerepel a matematika érettségi írásbeli tételei között az eduline.hu értesülései szerint. Az oktatási portál azt írta a kedd reggeli vizsgákról, hogy 12 feladatot kaptak a diákok a matematika érettségi első részében. Ezekre 2-2 pontot lehet kapni.

Szakmájuk sztárjai- Az ország legjobbjai között

Szakmájuk sztárjai- Az ország legjobbjai között

2016. máj. 02.

Egy első, egy harmadik és egy negyedik helyezést értek el az országos Szakma Sztár Fesztiválon a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum Dunaferr Szakközép és Szakiskolájának diákjai. A tanulók egyike már szerződést is kapott a rácalmási abroncsgyártól.

Illyés, Vörösmarty, Csoóri és Tamási Áron a magyar érettségin

Illyés, Vörösmarty, Csoóri és Tamási Áron a magyar érettségin

2016. máj. 02.

Megkezdődtek a magyar írásbeli érettségik ma reggel, a diákoknak a vizsga első felében -az eduline.hu értesülése szerint- Moravcsik Gyula:A papiruszok világából című művének egy részét kellett értelmezniük.A szövegalkotási feladatok között Csoóri Sándor, Tamási Áron, Vörösmarty és Illyés Gyula művei szerepelnek.

A polgármester is köszöntötte a Széchenyi ballagóit

A polgármester is köszöntötte a Széchenyi ballagóit

2016. ápr. 30.

Ma délelőtt tartották a Széchenyi István Gimnázium ballagási ünnepségét, mely rendhagyó módon egy sétával is kiegészült. A végzős diákok és tanáraik az iskolából átvonultak a Városháza térre, ahol Cserna Gábor polgármester köszöntötte őket.

Minden feltétel adott az érettségikhez

Minden feltétel adott az érettségikhez

2016. ápr. 28.

A hétfőn kezdődő érettségi vizsgákkal kapcsolatban tartott sajtótájékoztatót csütörtökön Őszi Attila, a Dunaújvárosi Szakképzési Centrum főigazgatója.

Már jelzőtábla is mutatja az egyetem felé vezető irányt

Már jelzőtábla is mutatja az egyetem felé vezető irányt

2016. ápr. 27.

Szerda délelőtt öt helyen is lecserélték a táblákat a városban, így ezentúl az eddig főiskola felirattal rendelkezők ma már egyetem felirattal segítik a tájékozódást.

Szakma Sztár Fesztivál újvárosi bravúrokkal

Szakma Sztár Fesztivál újvárosi bravúrokkal

2016. ápr. 27.

Ahogy azt megszokhattuk, az idén is dobogós és előkelő helyen végeztek városunk szakmunkás tanulói a Szakma Sztár versenyen.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Számtalan trükköt bevetnek az online csalók

  2. DSTV: jeges Dunaújváros

  3. DSTV: erős a jótékony oldal

  4. Szőrtelenítés és plasztikai beavatkozások: tévhitek és valós kérdések

  5. Április 12-én lesz az országgyűlési választás

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: jeges Dunaújváros

DSTV: jeges Dunaújváros

Embedded thumbnail for DSTV: erős a jótékony oldal

DSTV: erős a jótékony oldal

Embedded thumbnail for DSTV: havas, fagyos tudnivalók

DSTV: havas, fagyos tudnivalók

Top hírek

  1. Bestiálisan bántalmazta az albérlőjét – letartóztatták

  2. Elrendelték a zaklató bűnügyi felügyeletét

  3. Eltűnés miatt keresik a testvérpárt

  4. Beszélgetés Gyöngyössy Csabával – egy év tapasztalatairól, a feladatokról, tervekről

  5. Alakul a DFC 2026-os kerete

Galéria

Újévi Gála (2026)

BÚÉK, Dunaújváros! (2026)

A szeretet lángja is ég

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 1. szám - 2026.01.09.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő