Három aranyérem Szegedről
Kiválóan szerepeltek a hétvégén megrendezett szegedi rangsoroló versenyen a Dunaferr SE kajak-kenuai, akik három alkalommal állhattak a dobogó legfelső fokára a rangos megméretésen.
Szegeden rendezték meg május 12. és 14. között a kajak-kenusok felnőtt, ifjúsági és parakenu rangsoroló versenyét, melyen természetesen a Dunaferr SE kajak-kenu szakosztályának legjobbjai is megmérették magukat. A dunaújvárosi versenyzők alaposan kitettek magukért a háromnapos megméretésen, ugyanis összesen hét számban tudtak részt venni az A döntőben, melyekből háromszor aranyéremnek is örülhettek. Az ifjúságiak mezőnyében induló Slihoczki Ádám a Lágyányosi Spari tehetségével, Szőke Attilával párban magabiztosan nyerte a kenu kettesek 500 és 100 méteres versenyszámát, míg Hajdu Jonatán a kenu egyesek 200 méteres számában szerezte meg nagy fölénnyel az első helyet. A három siker mellett két negyedik, valamint három ötödik helynek is örülhettek a mieink, akik közül Hajdu Jonatán a Magyar Kajak-Kenu Szövetség honlapjának értékelte hétvégi teljesítményét.
"Nem számítottam rá, hogy ekkora lesz a fölényem, de beszélgettem a többiekkel, és igazából már senki sem készül erre a számra – mondta Hajdu Jonatán. – Én a Világkupa miatt természetesen foglalkozom a sprintszámmal is, de már megkezdtem az építkezést az ezer méter felé. Az edzéseken is főként ezer méteres munkát végzünk, de kell egy-két év ahhoz, hogy beleerősödjek a felnőtt mezőnybe. Kiss Tamással az ötszázas párosunk egy lépcsőfok ebbe az irányba. Az idén már edzettünk együtt Dél-Afrikában, aminek nagyon örültem, mert olyan ember volt mellettem, aki száz százalékban teljesíti az elvárt munkát, jó ilyen példát látni magam mellett" – nyilatkozta a Dunaferr SE olimpikonja.
Képek forrása: mkksz.hu
A Dunaferr SE döntős eredményei
C1 férfi 1000 méter B Döntő – Kovács Máté András 04:44.538 (7. hely)
C1 férfi 1000 méter A Döntő – Kiss Balázs 04:30.105 (7. hely)
C1 férfi ifjúsági 1000 méter A Döntő – Slihoczki Ádám 04:44.465 (5. hely)
C2 férfi 1000 méter A Döntő – Moldován Milán-Kiss Balázs 03:51.730 (7. hely)
C2 férfi ifjúsági 1000 méter A Döntő – Slihoczki Ádám-Szőke Attila 03:48.479 (1. hely)
C2 férfi ifjúsági 1000 méter A Döntő – Kollár Kristóf-Hodován Dávid 04:00.139 (5. hely)
C1 férfi 200 méter A Döntő – Hajdu Jonatán 39.910 (1. hely)
C1 férfi 200 méter A Döntő – Kiss Balázs 41.375 (5. hely)
C1 férfi ifjúsági 500 méter A Döntő – Kollár Kristóf 02:01.673 (9. hely)
C2 férfi 500 méter A Döntő – Kiss Tamás-Hajdu Jonatán 01:43.181 (4. hely)
C2 férfi 500 méter A Döntő – Kiss Balázs-Moldován Milán 01:47.521 (8. hely)
C2 férfi ifjúsági 500 méter A Döntő – Slihoczki Ádám-Szőke Attila 01:46.092 (1. hely)
C2 férfi ifjúsági 500 méter A Döntő – Kollár Kristóf-Hodován Dávid 01:52.492 (4. hely)
A rovat további hírei: Sport
Élő sporttörténelem az Intercisa Múzeumban
2025. ápr. 23.
A város dicsőséges sportmúltjáról szervez új sorozatot az intézmény – az első előadáson a motorcsónak-versenyzés lesz a téma, mindenkit várnak a múzeumban csütörtökön délután.
DSTV: támogatás Livinek
2025. ápr. 23.
Remekül sikerült a Dóczi Zsuzsához köthető jótékonysági sportesemény. Az edző múlthéten adta át az 5. Kihívás napon összegyűlt támogatást Balog Livinek és családjának. Hangkép.
Nem hibázott a DFC
2025. ápr. 23.
A Soproni Egyetem elleni magabiztos győzelemmel tartotta meg második helyét a tabellán a Dunaújváros FC női labdarúgó csapata az NB II Nyugati Csoportjában.
Így lett szebb az ünnep
2025. ápr. 22.
Hetedszer vendégelte meg a Hajléktalan Ellátó Centrum Kandó Kálmány téri intézményének lakóit a DLSZ Jót, Szívből – Dunaújvárosért! akciócsoportja húsvét alkalmából.
Mr. Tus Dunaújvárosban járt
2025. ápr. 22.
Remek hangulatban tekinthetett vissza barátaival, egykori versenytársaival a Dunaújvárosban és a magyar birkózásban szerzett emlékeire Hegedűs Csaba, olimpiai, világ-és Európa-bajnok birkózó a Gurics György Birkózó Centrumban.
Ezüstérmes a magyar válogatott
2025. ápr. 21.
A magyar női vízilabda-válogatott a második helyen végzett a világkupa Csengtuban rendezett szuperdöntőjében: Cseh Sándor együttese a vasárnapi fináléban 13-9-re kapott ki a görög csapattól.
Két Mayer-érem Dohában
2025. ápr. 20.
Ugrásban a harmadik, gerendán az első helyen végzett Mayer Gréta a tornászok dohai világkupáján.