A májusi fagyosszentek egyikének, Bonifácnak napja van. Ez a hideghozó három tavaszi nap legutolsója.
Ebben az évben a kora tavaszi fagykár után szerencsére nem jött újabb csapás, nem kellett megfogadni a népi intelmet: „Szervác, Pongrác, Bonifác, mind a fagyosszentek, / Hogy a szőlő el ne fagyjon, füstöljenek kentek!” Fagy egyáltalán nem jött, igaz, az olykor nyáridéző meleget néha szél és eső, egyes tájakon jégverés kísérte.
A tapasztalat persze némelyik esztendőben beigazolódik, de vidékünkön katasztrofális kárt a fagyosszentek ritkán okoztak. Nem úgy másfél évszázada: 1866 májusában Pentelére és környékére olyan hideg jött, hogy ami kint volt földön, szinte teljesen elfagyott, s ami kevés még megmaradt, azt az aszály vitte el.
A hasonló katasztrófák emlékét verselte meg játékos módon Ady Endre:
Be kén’ jól rendezni Vácot,
Odazárni Bonifácot,
Szerváciust és Pongrácot…
Mert az már szörnyü és galád,
Hogy mit művel e szép család…
Megszégyenít májust, tavaszt,
Fület és lábat megfagyaszt…
Összejött egy sokadalom,
Hogy halljon egy kis térzenét
– Melyről már túl sok a dalom –
S pár perc és rebbent szerteszét…
Riporterünk is visszatért,
– Nos, tartottak künn térzenét?
– Igen – szólt kurtán, fagyosan.
– A banda játszott ám azért,
Mert hát történt egy kis hiba:
Szájhoz fagyott a trombita…
(1899)
A fagyosszenteknek nevezett jeles férfiúknak amúgy semmi köze nem volt a tavaszi hidegek jöttéhez, a bűnük csak annyi, hogy emléknapjuk erre az időszakra esik. Mindhárman a IV. évszázadban éltek. Pongráciusz és Bonifáciusz az ázsiai ókeresztény vértanúk sorába tartozik, míg Szerváciusz tudós németalföldi püspök volt, a legenda szerint őseit Jézus Krisztus rokonságáig vezették vissza.
Népi emlékezetünk mindhármukat „elmagyarosította”. Egy Topolyán följegyzett magyarázat így szól: Pongrác kánikulában subában megfagyott, Szervác a Tisza közepén víz nélkül megfulladt, Bonifácot pedig agyoncsipkedték a szúnyogok, ezért haragszanak ránk, emberekre és évről évre visszajönnek, hogy bosszantsanak bennünket.
Nemcsak nálunk, más országokban is számon tartják a nevükhöz kötött tavaszi kártételt. Egyes német vidékeken jégemberek nevezik őket, Észak-Németországban a „három rideg nagyúr” titulust kapták.
