Ma magyarból vizsgáznak az érettségizők
Hétfőn a magyar nyelv és irodalom írásbeli vizsgákkal folytatódnak az idei érettségik. A mostani vizsgákon összesen 108 500 diák ad számot tudásáról.
A magyar nyelv és irodalom vizsgatárgy középszintű és emelt szintű írásbeli vizsgája 240 percig tart. Idén a középszintű írásbelin megváltozik a szövegalkotási feladatlap szerkezete. A gyakorlati írásbeliség feladata átkerül emelt szintről középszintre és Köznapi írásbeliség megnevezés alatt az érveléssel párban áll. A vizsgázók a gyakorlati szövegalkotás és az érvelés között választhatnak majd. A középszintű írásbeli érettségi vizsgán a műértelmező és a műveket összehasonlító feladat közül választhat a vizsgázó.
Változás, hogy a fogalomlistát a vizsgakövetelmények nem tartalmazzák, mivel arról a kerettanterv rendelkezik. Módosulások lesznek az értékelésben is, ezek a kerettanterv által elvárt követelményeket arányosan tükrözik. A helyesírás értékelése is megváltozik, a jó helyesírást jutalmazzák, ahelyett, hogy hibapontokkal csökkentené az eredményt.
Az emelt szintű írásbeli első feladata emelt szintű szövegértési és műveltségi feladatsor lesz, mivel a szakirányú továbbtanulásnál elengedhetetlen kompetencia a szakirányú szövegértés.
A szóbeli tételek száma nem változott. Az anyanyelvben két korábbi témakör összevonásával új témakör jött létre Ember és nyelvhasználat néven. Az irodalmi témakörök megnevezésében az irodalmi művek állnak a középpontban. A regionális és interkulturális témakör része lett a határon túli magyar irodalom - olvasható az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet honlapján.
Fotó:MTI
Kedden a vizsgák a matematika írásbelikkel folytatódnak. Az idén május 5. és június 30. között a középiskolákban - valamint a 20 fővárosi és a megyei kormányhivatal szervezésében - 1170 vizsgahelyszínen szervezik meg az érettségiket.
Az érettségizők közül közel 73 ezer végzős középiskolás az, aki ebben a vizsgaidőszakban teszi majd le várhatóan a "rendes" érettségit, azaz szerezhet érettségi bizonyítványt. Rajtuk kívül még - az érettségi rendszer által nyújtott lehetőségekkel élve - mintegy 35 500-an tesznek a jelentkezések alapján legalább egy tárgyból valamilyen fajta érettségit.
A vizsgákat 3190 érettségi vizsgabizottság közreműködésével szervezik meg. A vizsgaidőszak kezdete május 5. (első vizsganap), a vége június 30. (a középszintű szóbelik utolsó vizsganapja) lesz. Az írásbeli vizsgák május 5-től május 26-ig tartanak. Az emelt szintű szóbeli vizsgák kezdő időpontja június 8., a végső időpontja pedig június 15. lesz, a középszintű szóbeli vizsgák időszaka a június 19-30 időszakra esik - olvasható a közleményben.
A jelentkezők együttesen mintegy 399 300 vizsgát tesznek majd várhatóan le. Érettségi bizonyítványaikba és tanúsítványaikba további 33 500 érettségi vizsgaeredmény kerülhet be, a már korábban megszerzett vizsgaeredményeik alapján.
-MTI-
A rovat további hírei: Oktatás
Lépésekkel a megfelelő közegért
2025. feb. 12.
A tendencia azt mutatja, hogy egyre több a sajátos nevelési igényű gyermek. Gyenes Éva szerint ez a rendszer fontos megoldandó feladata, ami lépésekre készteti az intézményeket. Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester is segíti egy olyan intézmény létrehozását, ahol a különleges bánásmódot igénylő gyerekek ideális közegben fejlődhetnek.
Remekelt a Vasvári csapata a robotversenyen
2025. feb. 11.
Emlékéremmel és különdíjjal jutalmazták a First Lego League Challenge versenyen a Vasvári iskola alakulatát: a tíz diákból álló gárda a megméretés Tatabányán rendezett országos döntőjén aratott sikert a közelmúltban.
DSTV: bemutatkozó Iskolanyitogató az Aranyban
2025. feb. 11.
Két első osztállyal kezdi a következő tanévet az Arany János Általános Iskola, derül ki a DSTV összegzéséből. A népszerű Iskolanyitogató programjai során bemutatkoztak a szülőknek és a majdani nebulóknak a leendő elsősök osztályfőnökei is. Hangkép.
DSTV: rendőr lennél? Tiéd a pálya!
2025. feb. 08.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon szervezett pályaorientációs nyílt nap eseményeiről számol be a DSTV összeállítása. A középiskolás diákok szituációs feladatokban mérhették össze tudásukat, a három állomáson interaktív formában nyerhettek betekintést a rendőrségi feladatokba. Hangkép.
"... totálissá válhat az állami kontroll"
2025. jan. 27.
Záródnak az ajtók: az oktatás feletti teljes kontroll, a kormányzat politikai és ideológiai megszállása hamarosan hivatalosan is befejeződik, áll a Civil Közoktatási Platform közelmúltban kiadott közleményében. Állampárti időket idéző rendszer jöhet.
DSTV: "Iskolanyitogató" az Aranyban
2025. jan. 25.
Mind az intézmények, mind a családok életében fontos időszak az iskolaválasztás, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Arany János Általános Iskola az immár hagyományos programmal igyekezett minél több család számára vonzó lehetőséget kínálni. Hangkép.
DSTV: Kenguru Kupa a Vasváriban (galériával)
2025. jan. 23.
Idén is gazdára talált a Kenguru Kupa, nagycsoportos óvodások mérték össze a tudásukat a Vasvári iskolában. A nagy múltú megméretés valójában a mozgás megszerettetéséről szól, és fontos állomása az intézmény beiskolázási programsorának. Hangkép.