Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 19. József, Bánk
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü

Készülhet az új képzési centrum a Petőfiben

Oktatás
Petőfi iskola
fejlesztés
adomány
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. máj. 05., 13:15

Hivatalosan is átadták a Petőfi iskolának azt a négyszázezer forintot a Tesco képviselői, amit az áruház április elején véget érő pályázatán nyertek, és amelyet a tervek szerint egy új tehetséggondozó centrum kialakítására szánnak majd.

Második alkalommal hirdette meg a Tesco az "Ön választ, mi segítünk" kampányát, a vásárlók pedig országosan közel hárommillió szavazatot adtak le a 172 pályázatra. Városunkban két helyen összesen tizennyolcezer szavazattal a Petőfi iskola pályázata nyerte el a négyszázezer forintos díjat, melyet csütörtök délután Tóthné Molnár Zsuzsanna áruházvezető adott át Rideg István igazgatónak, aki a petőfisek nevében megköszönte a lehetőséget az áruháznak és mindenkinek, aki részt vett a kampányban.

Mint mondta, a program valóban segített összekovácsolni a közösséget, akik együtt izgultak a végeredményért. A pályázaton elnyert négyszázezer forint lehetőséget biztosít az iskola számára, hogy létrehozzanak egy három szobából álló fejlesztő és tehetséggondozó centrumot, mely valamennyi diák fejlődését szolgálja majd kézműves foglalkozásokkal, olvasókörökkel, sakkoktatással és irodalmi délutánokkal.

A rovat további hírei: Oktatás

A tudás, a szellem és a mozgás

A tudás, a szellem és a mozgás

2014. dec. 10.

Világ- és emberismeret, nevelésművészeti gyakorlat - ez a két fő meghatározója a Waldorf-pedagógiának.

Telefonos gondok: válasz a KLIK-től

Telefonos gondok: válasz a KLIK-től

2014. dec. 10.

Van ahol már feloldották a kimenő telefonhívások korlátozását, s akad olyan városi középiskola, ahol pár napon belül rendeződik vezetékes telefonok teljes elérésének biztosítása. Erről Török Szabolcs, a KLIK székesfehérvári tankerületének igazgatója számolt be a DO-nak.

Fenyőfadíszítő verseny a Dózsában

Fenyőfadíszítő verseny a Dózsában

2014. dec. 10.

Ismét fenyőfadíszítő versenyt rendez a Dózsa iskola, s a jeles eseményen a város iskoláinak diákjai mérhetik össze tehetségüket. Az intézmény hagyományos megméretésén elkészült karácsonyfákat ezúttal is jótékony célokra ajánlják fel a szervezők.

Telefonos gondok

Telefonos gondok

2014. dec. 09.

A város összes középiskolájában korlátozta a vezetékes telefonok kimenő hívásait a szolgáltató. A KLIK székesfehérvári tankerülete által üzemeltetett intézményekben jelenleg magántelefonjaikat kell használniuk a dolgozóknak a hivatalos ügyekben is.

KLIK-válasz a Bánkiról!

KLIK-válasz a Bánkiról!

2014. dec. 09.

A Bánkiban a diákok 39 százaléka jár a gimnáziumi osztályokba. Nem lesz pedagógus elbocsátás azért, mert a következő tanévben nem indul gimnáziumi elsős osztály-többek között ezek is olvashatók Török Szabolcs, a székesfehérvári tankerület igazgatójának válaszlevelében

Vasvári iskola: világhíres vendég

Vasvári iskola: világhíres vendég

2014. dec. 08.

A világ- és Európa-bajnok, olimpiai negyedik helyezett Klampár Tibor lesz a Vasvári iskola vendége a jövő héten. A kiváló, s ma is aktív asztaliteniszező az "Engem is érdekel" programsorozat első rendezvényén látogat el az intézménybe.

Informatikus diákok

Informatikus diákok

2014. dec. 04.

Informatika versenyt rendeztek a Szilágyi Erzsébet Általános Iskolában. A word-paint versenyre az 5. és 6. évfolyam diákjai nevezhettek. Nemcsak városunk iskoláiból, hanem a környékbeli intézményekből is érkeztek tanulók.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Egri előny a negyeddöntőben

  2. DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

  3. Rangos elismerés az elhivatott munkáért

  4. Alakul az alsóházi rájátszás menetrendje

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

DSTV: tiszta környezetért Dunaújvárosban

Embedded thumbnail for DSTV: harmadjára is nagy siker

DSTV: harmadjára is nagy siker

Embedded thumbnail for DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

DSTV: lenyűgöző fizika a "Magdában"

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Választás 2026: már végleges a szavazólap

  3. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  4. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

  5. Új szakképzési bázis épül Dunaújvárosban

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő