Dunaújváros Hetilap

Kilenc hosszú hétvége lesz jövőre

doszerk - 2017. május 20. 16:20

Jövőre hat szombat is munkanap lesz a 2018. évi munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló, nemzetgazdasági miniszteri rendelet szerint, amely a Magyar Közlönyben jelent meg pénteken. A munkanap áthelyezések miatt ugyanakkor kilenc hosszú hétvége lesz 2018-ban.

A rendelet alapján a jövő évi munkaszüneti napok körüli munkarend úgy változik, hogy március 10-én, április 21-én, október 13-án, november 10-én, december 1-jén és december 15-én, szombatonként dolgozni kell majd.

Ugyanakkor cserébe a rendelet szerint pihenőnap lett jövőre a nemzeti ünnepet követő március 16. péntek, a munka ünnepe előtti április 30. hétfő, az 1956-os forradalom ünnepét megelőző október 22. hétfő, valamint a mindenszentek napja utáni november 2. péntek, illetve december 24. hétfő és december 31. hétfő is.

Emellett jövőre augusztus 20-a is hétfőre esik, továbbá húsvét- és pünkösdhétfőt (április 2., illetve május 21.) is beleszámítva összesen kilenc hosszú hétvégével tervezhetnek jövőre a munkavállalók. Január 1-je 2018-ban szintén hétfőre esik.

A rendelet kiterjed minden munkáltatóra és az általuk foglalkoztatottak munkarendjére, kivéve a megszakítás nélkül üzemelő és a rendeltetése folytán a munkaszüneti napokon is működő munkáltatókat, illetve az ilyen jellegű munkakörben foglalkoztatott munkavállalók munkarendjét.

-MTI-

A rovat további hírei: Közélet

"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"

"Egy kőbe vésett törvény van: a város az első"

2024. nov. 20.

A Béke városrészben, egész pontosan a 7-es választókörzetben élők meghatározó többsége döntött úgy a június 9-ei önkormányzati képviselő választáson, hogy Kálló Gergelynek, a "Rajta, Újváros!" Egyesület jelöltjének szavaz bizalmat. Az újonnan megválasztott képviselővel beszélgettünk.

Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért

Hétköznapi hősök a dunaújvárosiakért

2024. nov. 20.

Dunaújváros közgyűlése különféle kitüntetéseket adományoz a város különböző területein végzett kiemelkedő munka elismerése céljából. Összeállításunkban ezúttal az elmúlt ciklusban a Szociális Munkáért – Dunaújváros díjat érdemeltek életútját elevenítjük fel.   

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

Ötvennél több tétel lesz a közgyűlés napirendjén

2024. nov. 20.

Monstre ülésre készülhetnek a képviselők és a műfaj szerelmesei, több mint félszáz témáról születhet döntés az önkormányzati közgyűlésen a Városházán csütörtökön délelőtt. Címszavas ajánló és tételes napirend a hajtás után!

DSTV: új játszótér épül

DSTV: új játszótér épül

2024. nov. 20.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV hangképes összegzése arról, hogy nemsokára új játszótérrel gazdagodik majd az Útkeresés Segítő Szolgálat Bartók Béla utcai bázisa. A játszótér példás összefogással valósul meg – az önzetlen segítségnyújtás ékes bizonyítéka. Hangkép.

Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren

Halloween bulit rendeztek a Lajos király körúti játszótéren

2024. nov. 18.

Halloween napjára már jó néhányat aludtunk, de ez a száraz és egyébként üres tény cseppet sem zavarta a Lajos király körúton élőket, még múlt szombaton sem. Pappné Grabant Ilona önkormányzati képviselő karolta fel egy szülői csoport javaslatát, hogy rendezzenek Halloween partit.

Az óvodai közösség ismét nagyot villantott

Az óvodai közösség ismét nagyot villantott

2024. nov. 18.

Hagyományos jótékonysági gálaestet rendezett pénteken délután a Dunaújvárosi Óvoda. A Bartók színpadán jelenlegi óvodások, óvodapedagógusok, ismert előadóművészek léptek fel, hogy szórakoztassák a közönséget. És ebben nem volt hiány, a közönség láthatóan remekül szórakozott.

"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése

"Lányból nővé" – a térségben is fut a Magyar Vöröskereszt karitatív kezdeményezése

2024. nov. 17.

Ez már a hatodik tanév: a humanitárius szervezet 2018 óta törekszik arra, hogy támogassa az úgynevezett menstruációs szegénységben érintett diáklányokat. A városban és a térségben öt iskola kapott higiéniás termékadományokat a napokban.