Kiütéses győzelem!
Dobos Áron mesterhármasa mellett három gólpasszal járult hozzá a Dunaújváros PASE 7-0-s sikeréhez a Szentlőrinc SE elleni bajnokin.
A parádés hangulatú Ferencváros elleni hazai mérkőzést, valamint a legutóbbi, idegenbeli 4-1-es győzelmet követően igazán jó formában várta az NB III harminckettedik fordulóját a Dunaújváros PASE együttese, akik a kilencedik helyen álló Szentlőrinc SE gárdáját fogadták. A találkozó egyik fontos kérdése volt, hogy a hazaiak mekkora lépést tesznek a negyedik hely végső megszerzése érdekében. Ehhez természetesen elengedhetetlen volt a győzelem, és ezzel együtt a három pont begyűjtése, amely papíron biztosan, ám a kilencven perc vége előtt még kérdéses volt. Jól kezdett csapatunk, melyet a két gyors sarokrúgásunk mutatott.
Szemre is tetszetősen futballoztak játékosaink, akik remek, sokpasszos játékkal hozták zavarba a vendégek védőit. Az első igazi lehetőséget Szepessy fejese hozta, aki Dobos Áron sarokrúgása után fejelt kapu fölé. Ez a jelenet akár intő jel is lehetett volna ellenfelünk számára, hiszen pár perccel ezt követően ismét Dobos és Szepessy váltak főszereplőkké. Áron a 13. percben ívelt középre a baloldalról egy szabadrúgást, melyre Szepessy érkezett jó ütemben, és pontosan fejelt a jobb alsóba (1-0). A vezető gól után a 20. percben növelhettük volna előnyünket, amikor a vendégek tizenhatosán belül Dobos kapott ajándékba egy labdát, de gurítása centikkel ment mellé. Egy perccel később Csehi két lövését blokkolták a vendég védők, majd Turi tesztelte Vaszócsikot egy távoli lövéssel. A válasz Dobos Árontól érkezett, aki jó 30-ról eresztett el egy szabadrúgást, melyet Ambrusics védett. A 34. percben aztán már ő is csak nézte, ahogy Csehi jó 30 méteres passzából futott kapuja felé Dobos Áron, aki lehajrázta a rátámadó védőket, és magabiztosan lőtte ki a hosszú alsó sarkot (2-0). A folytatásban egyértelműen a hazaiak uralták a játékot az egyébként igen jó színvonalú mérkőzésen.
Fordulás után Dobos szólóval folytatódott a derbi, melyet Ambrusics hatástalanított, majd Horváth szabadrúgását védte a túloldalon Vaszócsik, Az 59. percben Tóth hagyta ki a kihagyhatatlant, amikor Dobos passzát gurította mellé. Egy perccel később azonban javította előző tévedését (3-0), majd Csehi forgácsolta szét a felső lécet. A hazaiak óriási fölénye a 76. percben érett újabb góllá, amikor az előrehúzódó Blatt lőtte ki 14 méterről a hosszú sarkot. A folytatásban a teljesen széteső vendég védelemmel azt csináltak a mieink, amit akartak. Sorban érkeztek a lehetőségek és gólok is. Dobos Áron a kapust kicselezve szerezte csapatunk ötödik találatát (5-0), majd egy szöglet után Csendes fejelt a kapuba (6-0). Azonban, hogy Dobos Áron három gólpassza mellé a harmadik gólja is megérkezzen, nem kellet sokat várni, aki 90. percben állította be a végeredményt (7-0), amely így is hízelgő a vendégek számára.
Dunaújváros PASE – Szentlőrinc SE 7-0 (2-0)
Dunaújváros PASE: Vaszócsik Viktor – Csendes Péter, Pölöskei Péter, Farkas Viktor, Csehi Tamás, Dobos Áron, Dorogi Renátó (Ablonczy Gerjén a 78. percben), Tóth Tibor, Szepessy Róbert (Horváth Kevin a 87. percben), Blatt Pál, Kercsó Bence (Tóth Ákos Károly a 78. percben). Vezetőedző: Dobos Barna.
Szentlőrinc SE: Ambrusics Róbert – Dudás Dániel, Szilvási Zoltán (Vágner Attila a 62. percben), Turi Tamás, Nagy Mihály Krisztián (Kovács Balázs a 77. percben), Fenyvesi Olivér, Reith Renátó (Tóth Adrián a 46. percben), Horváth Péter, Temesvári Máté, Bodó Péter, Berdó Valentin. Vezetőedző: Turi Zsolt.
A rovat további hírei: Sport
Minden éremből jutott a fiataloknak
2025. aug. 18.
Egy első, egy második és egy harmadik helynek örülhettek a DKKA kézilabdázói a hetedik alkalommal megrendezett Horváth Nikolett Emléktornán a mögöttünk hagyott hétvégén.
BMW-sek randevúja a szigeten (galériával)
2025. aug. 18.
Szokás szerint remek hangulatban rendezték meg a BMW-sek hagyományos nyári márkatalálkozóját, a Bimmer Parádét a Szalki-szigeten, ahol csütörtöktől vasárnapig várta számtalan izgalmas program a résztvevőket.
Újabb döntetlen, ezúttal idegenben
2025. aug. 18.
Hiába vezetett ismét két góllal, az Érd elleni mérkőzést követően ezúttal a Dombóvár ellen ért el 2-2-es döntetlent a Dunaújváros FC labdarúgó csapata az NB III-as pontvadászatban.
Ötödik helyen végzett a magyar válogatott a vb-n
2025. aug. 17.
Nem okozott gondot a hollandok legyőzése sem, így az ötödik helyen fejezte be a brazíliai világbajnokságot a két dunaújvárosi játékossal felálló magyar U20-as női vízilabda válogatott.
DSTV: készülnek a szezonra
2025. aug. 16.
A régi Bánki épülete hétről hétre pingpong labdák pattogásától hangos. A Pentele ASE játékosai elkezdték a felkészülést a következő szezonra, ott jártunkkor is folyt az intenzív munka, az edzésen keményen dolgoztak az egyesület sportolói. Hangkép.
Ötödik helyért játszik a válogatott
2025. aug. 16.
Minden negyedet megnyerve aratott sima győzelmet a brazilok ellen a magyar U20-as női vízilabda válogatott a korosztályos világbajnokságon.
DSTV: táborozók a vízben
2025. aug. 15.
A Fabó Éva Sportuszodában heteken át várták a gyerekeknek – a DFVE vízilabda tábora idén is nagy sikert aratott. Tematikus eseményekkel kedveskedtek a táborozóknak, mindenki garantáltan élményekkel gazdagodva térhetett haza a medence mellől. Az elmúlt időszakot Miskovicz Zsuzsanna értékelte. Hangkép.