Ugrás a tartalomhoz Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez a honlapon
Címlap

Top nav left

  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő
2026. már. 17. Gertrúd, Patrik
FacebookYoutube
  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
főoldal
Menü
Bartók Kamaraszínház és Művészetek háza

Példátlan siker a Valahol Európában

Kultúra
Valahol európában
premier
Őze áron
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Vass Ádám - 2017. máj. 13., 08:03

Több, mint hét perces vastaps és álló ováció a pesti kőszínházakban is csak ritkán fordul elő, pénteken este azonban a Bartókban, a Valahol Európában premierjén ez fogadta a színpadon állókat az előadás után.

A november óta tartó próbafolyamat meghozta gyümölcsét, hiszen ekkora sikerű darabot évek óta nem játszottak Dunaújvárosban. Mindez elsősorban a gyerekszereplőknek köszönhető, akik elképesztő természetességgel mozogtak a színpadon, emellett kiemelkedően énekeltek és táncoltak is a százötven perces megterhelő előadás alatt, és cseppet sem érződött rajtuk az idegesség vagy az, hogy több, mint négyszáz néző előtt lépnek színpadra. Pedig Bágyi Márton szerint nagyon is izgultak, mint azt a premier után elmondta, összehasonlíthatatlan élmény volt élesben az előadás a próbákhoz képest, amikor a nézőtér majdnem üres volt és sötét. Most azonban a teltház látványa és a nézőtéren ülők miatt, mielőtt elhúzták volna a függönyt és elkezdődött az előadás, mindannyian nagyon féltek.

A képre kattintva galéria nyílik az előadás képeiből
 
Őze Áron igazgató, a darab rendezője a premier után tartott fogadáson mindenekelőtt a szülőknek köszönte meg a rengeteg türelmet és támogatást, amit a hosszú hónapok alatt kaptak ők is, és a gyerekek is, mivel ez a sikeres előadás nem jöhetett volna létre nélkülük. A kis színészek rendkívüli teljesítményének elismeréseképpen ajándékkal is készült a színház vezetése, a diákok mindegyike egy-egy csoportképet és plakátot kapott, amit azon nyomban el is kezdtek mindannyian aláíratni egymással, ő pedig cserébe egy hatalmas, bőrönd formájú tortát kapott tőlük viszonzásul. Az aláírásokért a legnagyobb sor egyből Dunai Tamás előtt alakult ki, aki a darabban Simon Pétert alakítja a tőle megszokott magas színvonalon. Ő is csak dicsérni tudta fiatal kollégáit, akik a bemutatóra minden korábbi hiányosságot pótoltak és szenzációsan játszottak. A premierre ellátogatott Auksz Éva színművésznő is, aki bevallotta, hogy többször is elsírta magát a meghatódottságtól, például Éva dalánál, vagy a darab szomorú zárásakor.

Kurucz Gergely zenei vezető szerint a darab azért is emelkedik ki az átlagból és vált a magyar musicalek egyik legjobbjává, mert Dés László megtiszteli a gyerekeket azzal, hogy nem könnyed gyerekjátékot írt nekik, hanem kőkemény dalokat, szólóban és kórusban egyaránt, amiket a premieren is nagyon szépen adtak elő mindannyian. Mint mondta, minden karnagy arról álmodik, hogy ilyen színházi munkát kapjon, a srácokkal pedig nagyon elégedett és nagyon büszke rájuk.

Június harmadikáig kilenc előadást tartanak, majd pedig egyet Dunaföldváron, de mindegyik előadás már most teltházas, ami közel négyezer nézőt jelent majd, ezért a következő évadban is műsoron lesz a darab, viszont ezekre is már bejelentkeztek több, mint százötvenen, így aki nem akar lemaradni, mielőbb jelentkezzen a színháznál.

2. Galéria
Valahol európában
premier
Őze áron
Bartók Kamaraszínház
Dunaújváros

facebook megosztás

Őze Áron igazgató, a darab rendezője a premier után tartott fogadáson mindenekelőtt a szülőknek köszönte meg a rengeteg türelmet és támogatást, amit a hosszú hónapok alatt kaptak ők is, és a gyerekek is, mivel ez a sikeres előadás nem jöhetett volna létre nélkülük. A kis színészek rendkívüli teljesítményének elismeréseképpen ajándékkal is készült a színház vezetése, a diákok mindegyike egy-egy csoportképet és plakátot kapott, amit azon nyomban el is kezdtek mindannyian aláíratni egymással, ő pedig cserébe egy hatalmas, bőrönd formájú tortát kapott tőlük viszonzásul.

Sándor Judit
Valahol Európában - Túl a premieren - fotó: Sándor Judit

doszerk - 2017. máj. 13.

A rovat további hírei: Kultúra

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

2026. már. 17.

Farsangi témával folytatódott az Intercisa Múzeum múltidéző sorozata, derül ki a DSTV összeállításából. A hónap műtárgya különleges képes levelezőlap lett – fotója pentelei mulatságok helyszínén készült, ott, ahol a "torkos csütörtök" és a "bőgőtemetés" is zajlott régen. Hangkép.

Örömfotós várostárlat a könyvtárban

2026. már. 16.

Fotókiállítással folytatódik a társművészeti programok sora a József Attila Könyvtárban: az Így látjuk MI! örömfotós facebook csoport tagjainak bemutatójára csütörtökön délután várják a vendégeket.

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

2026. már. 16.

Új kiállítás fogadja a Bartók Kamaraszínház látogatóit, derül ki a DSTV összegzéséből. Az Aula Galériában Vidovits Iván figurális olajfestményei csalogatják a vendégeket Az öltöztetőnők aranykora című tárlaton. Hangkép.

DSTV: restaurátori rejtelmek a múzeumban

2026. már. 15.

Ismét betekintést engedtek a történelem- és régiségkedvelők számára az Intercisa Múzeumban, derül ki a DSTV összegzéséből. Sok érdeklődő látogatott el a restaurátorműhelybe, ahol a munkafolyamatokkal és a múlt, a történelem kincseivel ismerkedhettek. Hangkép.

Kortárs divatbemutatóval csalogat az ICA-D

2026. már. 10.

Nem mindennapi társművészeti programmal folytatódik az események sora a Kortárs Művészeti Intézetben (ICA-D) – kollégánk, Veres Viktória divatbemutatójára várják az érdeklődőket Wawes/Hullámok címmel pénteken délután.

Családfakutatás, húsvét, relax és szeretet a népfőiskolán

2026. már. 10.

Gazdag kínálattal csalogatja az új ismeretekre vágyókat a Dunamenti Regionális Népfőiskola az előttünk álló napokban, hetekben. A márciusi programból szemezgettünk – mindenkit nagy szeretettel várnak, irány a Kossuth Lajos utcai bázis!

DSTV: horrorpremier a Kultikban

2026. már. 09.

A beszámolót már olvashatták, most itt a DSTV összeállítása arról, hogy különleges díszbemutató helyszíne volt a Kultik Mozi a közelmúltban. A dunaújvárosi Cruel Wordl Team csapatának közreműködésével készült el A halál négy kapuja című horrorantológia. Hangkép.

  • További hírek

Friss hírek

  1. Dunaújvárosi Estek: út a neurobiológiához

  2. Minden éremből jutott a birkózóknak

  3. DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

  4. Örömfotós várostárlat a könyvtárban

  5. Maradtak a negyedik helyen a fiatalok

Videók

Embedded thumbnail for DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

DSTV: levelezőlap lett a hónap műtárgya

Embedded thumbnail for DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

DSTV: aranykorszellem a Bartók galériájában

Embedded thumbnail for "Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

"Az azelőtt csodálatos világa" a Móriczban

Top hírek

  1. Így ünnepelte március 15-ét a város (galéria)

  2. Nehéz, de törekedni kell a békés együttélésre

  3. FitCity Dunaújváros: a testi és lelki egészségért (galériával)

  4. Konyhatűzhöz riasztották a lánglovagokat

  5. ICA-D: hullámok hátán a divat világában (galéria)

Galéria

Március 15-i ünnepség

Veres Viktória bemutatója a Kortárs Művészeti Intézetben

FitCity Dunaújváros (2026. március)

Dunaújváros Hetilap

XV. évfolyam 10. szám - 2026.03.13.

2025. © DS Média Kft. •  Médiaajánlat • Szerzői jogok • Adatvédelem • Impresszum • Közéleti hetilap • RSS

  • Közélet
  • Sport
  • Sziréna
  • Dunaferr
  • Mozaik
  • Kultúra
  • Oktatás
  • Friss hírek
  • Galériák
  • Videók
  • Hetilap
  • Távhő