"Telt házzal" indult a Májusi Mulatság
Elkezdődött a 2017-es Májusi Mulatság a főtéren, ahol tegnap Hevesi Tamás és a Mystery Gang is fellépett a kellemetlen, őszies idő ellenére is kiérkező érdeklődőknek. DO-videó!
Bár az igazi ünneplés hétfőn lesz, a Májusi Mulatság idei programján a vasárnap esti koncertek is sokakat érdekeltek, jókora tömeg gyűlt össze már késő délután a Városháza téren. A színpadi programokat este hét órakor Hevesi Tamás nyitotta, majd érkeztt a Mystery Gang. A rockabilly fenegyerekei segítettek a kicsit fázósabbaknak is táncra perdülni.
Május elsején azonban nem kell estig várni a programokra, már délelőtt tíz órakor kézműves játszóházzal, népi játékokkal, lengőtekével és tengernyi játékkal várják a gyerekeket, délután pedig háromtól elkezdődnek a színpadi programok is. Annyi a változás a mai programban, hogy az Addig zenekar helyett a Névtelen Utca zenekar lép majd fel.
-Vass Ádám/Szabó László-
A rovat további hírei: Kultúra
Írás a löszfalon – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. nov. 03.
Egresi Zsuzsára, Dunaújváros rendkívüli képzőművészére emlékeztek a József Attila Könyvtárban még múlt csütörtökön délután. Rézkarcai és grafikái mellett versei is szerves részét képezték az eseménynek – az Írás a löszfalon című kötetéből válogattak írásokat, ezzel is megidézve a művésznő szellemét.
DSTV: Feltóti Sándor emlékezete
2025. okt. 31.
Rendhagyó bemutatót láthatnak a Rosti iskola vendégei, idézi fel a DSTV összeállítása. A Tantermi tárlatok a Rostiban sorozat keretében a 2023-ban elhunyt költő, fotós, tanár, Feltóti Sándor alkotásaiból válogattak össze páratlan kiállítást. Hangkép.
DSTV: egy orvos oltára a múzeumban
2025. okt. 29.
Időről-időre érdemes felkeresni az Intercisa Múzeum hivatalos oldalát, derül ki a DSTV összegzéséből. A szakemberek érdekes történelmi emlékek történetét dolgozzák fel – dr. Szabó Antal Tibor régész-muzeológus legutóbb "egy orvos oltáráról" mesélt. Hangkép.
"Írás a löszfalon" – Egresi Zsuzsa emlékére
2025. okt. 27.
Kötetének címét kölcsönözve szervez emlékezést Egresi Zsuzsa dunaújvárosi képzőművészre a József Attila Könyvtár – méghozzá az elhunyt alkotó versei, művei, barátai visszaemlékezései tükrében csütörtökön délután.
DSTV: Szoborváros V.
2025. okt. 24.
Újabb érdekes epizóddal folytatódott a DSTV köztéri szobrokat ismertető városjáró sorozata. A Szoborváros című magazin V. epizódjában két, a Béke téren található köztéri alkotást mutatnak be Hodik Mónika történész-muzeológus közreműködésével. Hangkép.
Vastapsot érdemelt, csodás matinékoncert a Viadanával a Magyar Nemzeti Galériában
2025. okt. 22.
Remek ősbemutató és a régi repertoár nagy kedvencei, gyerekkari közreműködés és parádés finálé: emlékezetes hangversenyt adott a főváros ikonikus koncerthelyszínén a Viadana Kamarakórus múlt vasárnap. És már készülnek a folytatásra – az is nagyon erősnek ígérkezik!
DSTV: 22 éves a Cimbora Klub
2025. okt. 21.
Ünnepi eseményről tudósít a gyermekkönyvtárból a DSTV összeállítása. A József Attila Könyvtárban működő Cimbora Klub fennállásának 22. évét ünnepelte a közelmúltban – ahogy szokták, a közösség tagjai idén is "Ki mit tud?" produkciókkal és tortával köszöntötték egymást. Hangkép.









