A Popstrandon idén is féláron koncertezhetünk
Ezen a nyáron is ötven százalékos kedvezménnyel látogathatja minden dunaújvárosi lakcímmel rendelkező érdeklődő a már negyven éves Agárdi Popstrand koncertjeit.
Év, mint év együttműködési megállapodást köt az önkormányzat és az Agárdi Popstrand főszervezője, Turbók János, amelynek értelmében ezen a nyáron is féláron válthatnak belépőt a dunaújvárosi lakcímmel rendelkezők a programokra. Cserna Gábor polgármester elmondta, a fellépők neve egyértelmű garancia a minőségre, ezért a dunaújvárosiaknak nem érdemes otthon hagyniuk személyi igazolványukat és lakcímkártyájukat, hiszen azok felmutatásával 50 százalékos kedvezményre jogosultak. Mindezek mellett az önkormányzat fél millió forint értékben vásárolt huszonöt kiemelt bérletet, valamint több, mint száz tiszteletjegyet, amiket jótékony célra ajánlanak fel helyi egyesületek, szervezetek számára, ahogy tették ezt az elmúlt években többek között a kézilabda akadémia, a labdarúgó szövetség és a Jószolgálati Otthon javára.
A negyven éves Agárdi Popstrand főszervezője, Turbók János kiemelte, hogy már huszonnyolc különböző együttműködési kapcsolattal bír a rendezvény, de ennek sikeressége mindig a polgármestereken és azok szociális érzékenységén múlik, ezért külön öröm számára, hogy Dunaújváros él a lehetőséggel, hiszen rengetegen járnak a városból a koncertekre. Mint mondta, a helyszín a régi, a szép, tiszta környezet nem változott, remek a közönség és a fellépőket böngészve látszik, hogy az igény találkozik a kínálattal, hiszen ez alkalommal is nagy neveket sikerült megnyerni. Érkezik az Edda, Rúzsa Magdi, a Bikini, az R-GO, a Mobilmánia és sokan mások egész nyáron át összesen kilenc estén.
Július 1. Rúzsa Magdi és Vastag Csaba
Július 8. R-GO és Király Viktor
Július 15. Edda
Július 22. Hooligans és Keresztes Ildikó
Július 29. Bikini és Skorpió
Augusztus 5. Demjén Ferenc, Charlie és Piramis
Augusztus 12. Mobilmánia és Ismerős arcok
Augusztus 19. Krisz Rudi, Zoltán Erika és az Irigy hónaljmirigy
A rovat további hírei: Kultúra
Nyáron is nyitva a József Attila Könyvtár
2025. júl. 22.
Rövidített nyitvatartás lép életbe július végétől, de addig is rendszeres programokkal várják a betű barátait az intézményben. Különleges válogatással is kirukkoltak!
DSTV: dacolva az elemekkel
2025. júl. 21.
A rossz idő sem szegte kedvét az MMK táborozóinak a közelmúltban, derül ki a DSTV összegzéséből. Bár az udvarról az épületbe költöztek, nagy kedvvel vetették magukat a kézműveskedésbe a tematikus sorozat résztvevői – és a színházra az idő is megjavult! Hangkép.
DSTV: Belgiumba készül a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes
2025. júl. 20.
A meghívásról már olvashattak, most következzen a DSTV összegzése arról, hogy Belgiumban léphet közönség elé a Dunaújvárosi Vasas Táncegyüttes. Csapatunk a rangos Westerlo-i Nemzetközi Folklórfesztivál programjában szerepelhet augusztus első felében. Hangkép.
DSTV: évadzáró a zenélő cukrászdában
2025. júl. 19.
Változatos és gazdag kínálat jellemezte a Zenélő Jakó Cukrászda sorozatát az elmúlt időszakban, derül ki a DSTV összegzéséből. A kezdeményezés sikeres koncerttel ért véget – de persze csak az idei évadra, hiszen ősztől biztosan folytatják! Hangkép.
ICA-D: csodás városfelfedező "Betekintés"
2025. júl. 18.
Ahogy ígérték: egyszerre hallatlanul izgalmas és roppant tanulságos bemutató lett a Kortárs Művészeti Intézet (ICA-D) új időszaki kiállítása. Betekintés címmel a BME Középülettervezési Tanszék külföldi hallgatói mutatják be diplomamunkáikat, vagyis a Dunaújváros köztereire álmodott terveiket. Még egy héten át látható: kötelező program!
Interaktív időutazás a kőtárban
2025. júl. 18.
Irány Intercisa, és a római kor: interaktív időutazásra várják az érdeklődőket a római kori kőtárban szombaton délután. Római sisakot készítenél? Ott a helyed!
A Művészetek Völgyében vendégeskedik a Viadana Kamarakórus
2025. júl. 17.
A sikeres tavaszi visszatérés után rangos meghívásnak tesz eleget az együttes, Taliándörögdön lép közönség elé a Viadana. Különleges helyszínen, különleges repertoárral csalogatnak szombaton délután!









